Füzesabonyban járt a medve a bocsával

2018.06.20. 17:31

Heves megyében vándorol egy anyamedve a bocsával, vagy bocsaival együtt, valószínűleg ezt a csapatot látták néhány napja Sajókeresztúrnál - számolt be szerdán a Heol.hu. Szerda hajnalban a Facebookra került fel egy olyan videó, amiben egy medve szalad Füzesabony főutcáján. Innen Kál felé vette az irányt, de itt már nem látták a bocsát vele. Klikk, és indul a videó:

Kedden Mezőkövesden, a Katonai-tó környékén látták a családot és videót is készítettek róluk. Mint később kiderült, többen látták, és meg is zavarták őket. A WWF épp tegnap adott ki egy közleményt arról, hogy nem szabad szelfizéssel, videózással megzavarni a medvéket. 

A Heolnak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, nem meglőni, zavarni, keresni akarják a medvét, hanem a mozgását figyelik az őrök éjellátókkal, távcsővel, hőkamerával az autópálya felüljáróiról, ezen kívül kameracsapdákat is elhelyeztek. Akkor van nagyobb készültség, ha lakott területre téved, de próbálják úgy kísérni, hogy ne zavarják meg. Ez a kíséret attól is függ, mennyire jár közel lakott településhez az állat, ha ugyanis nagyon közel merészkedik, akkor nagyobb a készültség.

Az állatról kiderült, hogy nem támad, nem megy be sehová, inkább felderít, keresi az élőhelyét, hol van, ami tetszik neki. Hogy eddig nem ment át az autópálya túloldalára, az amiatt lehet, hogy idegen számára a tiszta út, az autópálya-felüljáró.

Az anyamedve mindig egy biztonságos helyen hagyja bocsát, ő pedig előremegy és felderíti a környéket. Sokan szeretnék látni az itthon szokatlan vadállatot, valamint a határban is javában zajlik az aratás, ezért sokszor megzavarják, megijesztik a medvét.