Rokker Zsolttit támogatja az MSZP és a Jobbik is a miskolci időközi választáson

2018.05.28. 11:55 Módosítva: 2018.05.29. 10:58

Július 15-én tartanak időközi önkormányzati választást Miskolc 12. számú önkormányzati körzetében, mivel az ottani fideszes képviselőt, Hubay Györgyöt parlamenti képviselővé választották.

Az MSZP miskolci szervezete a független képviselőjelöltként induló Erdei Sándort támogatja a választáson - közölte a párt.

A névre először fel se kapnánk a fejünket. Ám a közleményből kiderül, hogy Erdei Sándor 42 évvel ezelőtt Miskolcon született, diplomáját a Miskolci Egyetemen szerezte, két évtizede a Győri kapu városrészben lakik. "Országos ismertségre humoristaként televízió- és rádióműsorokban tett szert, és bár költözhetett volna Budapestre, lokálpatriótaként itthon maradt, innen jár fellépésekre, televíziós felvételekre" - írta az MSZP.

AZ MSZP-BŐL MEGERŐSÍTETTÉK, HOGY AZ ORSZÁGOSAN ROKKER ZSOLtTIKÉNT ISMERT ELŐADÓMŰVÉSZRŐL VAN SZÓ.

A Wikipédia szerint olyan műsorokban szerepelt, mint a Szeszélyes évszakok, a Bruhaha, és fellépett a Mikroszkóp színpadon is.

A Jobbik is Rokker Zsolttit támogatja

"A Jobbik örömmel értesült arról, hogy a miskolci 12-es választókörzetben július 15-én tartandó időközi önkormányzati választáson a sokak által csak Rokker Zsolttiként ismert humorista, Erdei Sándor is elindul. Erdei Sándor igazi lokálpatrióta, választási programja alkalmas arra, hogy a Győri kapu egy fejlődő, biztonságos, összetartó városrész legyen" - közölte a Jobbik miskolci alapszervezete.

A Jobbik miskolci elnöksége ezért úgy döntött, támogatja Erdei Sándor indulását, "július 15-én a Fidesz helyett győzzenek a miskolciak!" - írta a Jobbik a közleményében.

Vagyis a két legnagyobb ellenzéki párt Miskolcon ugyanúgy a független jelölt mögé állt be, így Rokker Zsolttinak komoly esélye van győzni. Ebben a miskolci körzetben legutóbb a Fidesz 38-25 százalékra nyert az MSZP-DK-EGYÜTT-Miskolci Lokálpatrióták jelöltje ellen. A Jobbik pedig 21 százalékot szerzett.

Miskolc korábban az MSZP egyik biztos fellegvára volt, ám ezek az idők elmúltak, legutóbb a 20-ból csak 2 önkormányzati körzetet tudott nyerni a párt, a Jobbik pedig egyet. A parlamenti választáson pedig a Jobbik jelöltje volt versenyben a fideszes jelölttel az egyik választókerületben. 

Frissítés kedd reggel: Rokker Zsoltti mögé beállt a Demokratikus Koalíció is, nem indítanak saját jelöltet a július 15-ei időközi önkormányzati választásra.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.