Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke

O5A2734
2018.05.12. 08:03 Módosítva: 2018.05.12. 14:03

Zárt ajtók mögött tisztújítást tart szombaton a Jobbik a Dürer Kertben, a kongresszuson két-két elnökjelölt és elnökhelyettes-jelölt, továbbá 14 alelnökjelölt közül választhattak a küldöttek.

Nagyon szoros lett az eredmény

Mirkóczki Ádám szóvivő helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy

a Jobbik elnökének 298 szavazattal Sneider Tamást választották meg, a küldöttek 54 százaléka szavazott rá. A radikálisabb irányt képviselő Toroczkai László mintegy 50 szavazattal, de alulmaradt, ami azt is jelenti, hogy marad a néppárti irányvonal a pártban.

Mirkóczki Ádám tájékoztatása szerint a gyűlés elején Vona Gábor korábbi elnök önkritikus és korrekt beszédet mondott, egyik jelölt mellett sem kampányolt. Ezután a jelöltek 17-17 percben mondhatták el beszédüket.

A választás eredménye azonban nem mindenkinek tetszett a küldöttek közül, ugyanis miközben a szóvivő sajtótájékoztatót tartott, egy jelölt kivonult, és teátrálisan a kamerák előtt földre dobta belépő kártyáját.

Néppártiak - radikálisok 1:0

Vona Gábor a választások után mondott le elnöki tisztségéről úgy, hogy nem olyasfajta "állemondásról" volt szó, ami után rögtön meg is szavaztatja magát valaki újra, hanem tényleges háttérbe vonulásról, a parlamenti mandátumát sem vette át. 

Ez után rögtön elindultak a találgatások, hogy átvehetik-e a terepet a korábban kiszorított, radikálisabb politikusok, mint mondjuk Novák Előd, vagy Toroczkai László, aki már a választások napján keményen be is jelentkezett egy nyilatkozattal.

Ám hamar kikristályosodott, hogy a vezetőség akarata az, hogy a Szabó Gábor befolyásos pártigazgató által is favorizált néppárti vonal maradjon, amit az - amúgy korábban szintén szélsőségesnek mondott, szkinhedmúlttal illetve zsidólistás ötlettel elhíresült, de ma már középre tartó - Sneider Tamás-Gyöngyösi Márton páros vinne majd társelnöki rendszerben. Z. Kárpát Dániel akkor konkrétan úgy fogalmazott, hogy olyan vezetési stílus, az a fajta morál kell "amely Vona Gábor örökségét képes ápolni, és képes egyben tartani". Akkor egy elemzésben meg is írtuk, hogy mi lehet így a Jobbik iránya.

Aztán a társelnöki rendszert elvetették, elnök-elnökhelyettesi-sok alelnöki struktúra tervére váltottak, és úgy, hogy az elnök megvétózhat elnökségi tagokat, mint ahogy Vona tette Novák Előddel két éve. De a párt felett még mindig ott lebeg, hogy a Toroczkai-Novák vonal visszatérne. Toroczkai egy hosszú Facebook-posztban reagált a felvetésekre, miszerint vele nem feltétlenül bővülne a Jobbik tábora, sokkal inkább szűkülne. Azt írta tréfálkozva:

állítólag nem vagyok elég néppárti, csak egy szűk réteg fogadna el, elszigetelődnénk, viszályokat okoznék, aztán miután vérfürdőt rendeznék a megválasztásomat követően, kukagyújtogatókat hoznék a Jobbikba,

majd hosszan kifejtette, hogy ő maga a néppártiság szobra. Novák Előd pedig arról írt Facebookon, hogy hagyni kellene ezt a társelnöki-elnökhelyettesi liberális hülyeséget, és egy erős vezetőt kellene választani, Orbánék is ezzel nyernek.

Időközben a Gyöngyösi-Sneider vonal tovább erősödött, előbbi frakcióvezető lett, utóbbi pedig a parlament alelnöke.

Vona-örökség vs. régi Jobbik

Így jutott el tehát a párt a szombati kongresszusig. Az elnöki posztért Sneider Tamás és Toroczkai László vív meg, elnökhelyettesnek Gyöngyösi Márton és Dúró Dóra indul.

A párt hat alelnöki posztjáért

  • Apáti István,
  • Árgyelán János,
  • Bana Tibor,
  • Császárné Kollár Tímea,
  • Gyüre Csaba,
  • Hegedűs Lorántné,
  • Kepli Lajos,
  • Kocziha Tünde,
  • Murányi Levente,
  • Rig Lajos,
  • Stummer János,
  • Szőcs Norbert,
  • Volner János és
  • Z. Kárpát Dániel indul.

Megszerezte a szükséges számú ajánlást Novák Előd is, később azonban visszalépett - közölte a párt. 

Az országos választmányi elnök tisztségére Szabó Gábor érte el a hivatalos jelöltséghez szükséges támogatást. 

A jelöltséghez a Jobbik bármely tagja adhat le szándéknyilatkozatot; hivatalos elnökjelölt, vagy választmányi elnökjelölt az lehet, aki az alapszervezetek legalább 20 százalékának támogatását megszerezte. Az elnökhelyettes-jelöltre minimum 15 százalékos, az alelnökjelöltre pedig 10 százalékos küszöb vonatkozik.

Borítókép: Vona Gábor beszél a Jobbik 2018. március 15-i rendezvényén.