Bohózatba és ismét sorosozásba fulladt a nemzetbiztonsági bizottság ülése

nemetsz2
2018.02.28. 13:37 Módosítva: 2018.02.28. 13:54

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésének kezdete bohózatba fulladt, miután az ellenzék meg szerette volna tárgyalni a zárt ülésen az OLAF-jelentést az Elios üggyel kapcsolatban.

Ezzel kapcsolatban meghallgatták volna a titkosszolgálatok illetékeseinek a beszámolóját, de a  fideszes alelnök, Németh Szilárd a kormánypárti többségű bizottságban leszavaztatta, hogy napirendi pontként tárgyalhassák ezt.

Németh ugyanazzal az indokkal tagadta meg a napirendbe vételt, mint korábban az úgynevezett Soros-terv anyagainak tárgyalását, nevezetesen, hogy az LMP-s Szél Bernadett Soros embere. Szerinte Szél nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért nem szabad, hogy bármilyen titok a tudomására jusson.

Szél Bernadett azonban nevetségesnek nevezte a fideszes politikus érveit, és emlékeztetett rá, hogy ő - akárcsak a bizottság többi tagja - nemzetbiztonsági átvilágításon esett át, amelynek eredménye, hogy sem ő, sem a többiek nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot. Ezt megerősítette a bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt is.

Mirkóczki azt mondta, hogy Németh Szilárd méltatlan a bizottsághoz és az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz, amelynek képviselője amúgy a bizottsági ülésen is részt vesz, és amely hivatalnak a feladata, hogy a képviselőket minősítse. Ugyanezen a véleményen volt Molnár Zsolt is.

Az ülés után Szél Bernadett azt mondta, nincs jogállam Magyarországon, erre bizonyíték ez az ülés, mert nincs csivil kontrollja a titkosszolgálatnak, nem tudták sem az Elios-ügyben, sem a letelepedési ügyben, sem más, fontos kérdésben megkérdezni a titkosszolgálatokat. Szél közveszélyes munkakerülőnek nevezte Némethet, és azt mondta, alkalmatlan a feladatára. 

Németh Szilárd az ülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, ami a Magyar Nemzetben megjelent, az hazugság, nem fogják "lejjebb tekerni" a sorosozást. Amikor az Index akarta őt kérdezni, fel sem tehettük a kérdést, Németh nem volt hajlandó szót adni, mint ahogy utána a Lánchíd rádiónak sem.

(Borítókép: Bakró-Nagy Ferenc/Index)