Vitatkoztak a Parlamentben a Stop Soros csomagról, de szavazni nem fognak róla

2018.02.20. 23:07

Megvitatta az Országgyűlés kedden a Kormány leginkább kampánycélokra előállított, de potenciálisan több civil szervezet életét eléggé megnehezítő Stop Soros törvényjavaslatát. Szavazni viszont majd csak a választások után fognak róla, hogy, ahogy Németh Szilárd frakcióvezető-helyettes mondta "a magyarok a választásokon dönthessenek a Stop Soros törvénycsomagról".

Tuzson Bence a kormányzati kommunikációért felelős államtitkára három törvényjavaslatot tartalmazó csomagot ismertetve azt mondta, hogy ha ezt elfogadják, akkor sokkal nehezebb lesz a jövőben Magyarországon bevándorlást szervezni, támogatni és finanszírozni. Azt persze nem mondta, hogy ha ez annyira fontos, akkor miért kell vele várni egészen a kampány végéig, ahogy az ezt bejelentő Németh Szilárd sem osztotta meg ezt az információt a képviselőtársaival. A Fidesz és a KDNP képviselői a tőlük elvárható vehemenciával sorosoztak és migránsoztak, de szóba kerültek még Brüsszel támadásai és az ENSZ migrációs paktuma is. 

Az ellenzéki képviselők leginkább azon dolgoztak, hogy ráébresszék kormánypárti kollégáikat arra, milyen értelmetlen az, amiről beszélnek. A jobbikos Mirkóczki Ádám például úgy foglalta össze a vitát, hogy 

"épeszű embernek fizikai fájdalom hallgatni" a fideszesek érveit. 

A Jobbik szerint a Stop Soros törvénycsomagban nincs semmi olyan, amire a büntető törvénykönyv nem ad lehetőséget az illegális bevándorlással szemben, a törvénycsomagot kizárólag kampánycélra használja a kormánypárt. Az LMP-s Sallai R. Benedek is kampánytörvénykezésről beszélt, és még kiemelte, hogy a kormány jó része Soros ösztöndíjas volt annak idején.