Elítélték a bagaméri munkavezetőt

2018.01.11. 14:33

Jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélte - két évre felfüggesztve - a Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a férfit, aki munkáltatóként megszegte a munkavédelmi előírásokat, és egy közfoglalkoztatott meghalt, amikor ráomlott a homokfal Bagamérban, 2015 decemberében - közölte az MTI. A vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek a törvényszék, és kötelezte 300 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.

A vádlott a közfoglalkoztatottak munkavezetőjeként 2015. december 2-án reggel eligazítást tartott a település közmunkásainak. A sértett és négy kollégája az önkormányzat zártkerti ingatlanjára ment, a Kisszőlő ("Öregszőlő") tanyán lévő homokdombhoz, hogy ott lapáttal homokot termeljenek ki Bagamér utcáinak síkosságmentesítéséhez. A homokbánya nem volt bekerítve, a lakosok földnyerő helyként szabadon használhatták, bár a terület bányászati engedéllyel nem rendelkezett. Az elszállított homok miatt néhol 5-8 méter magas, szinte függőleges, omlásveszélyes partszakaszok alakultak ki, de a területen nem volt figyelmeztető, jelző- vagy tájékoztató tábla.

A sértett és négy társa több szállítmány homokot termelt ki. A pótkocsis traktor közvetlenül a homokfal mellett állt, a közmunkások pedig a leomlott homokból lapátoltak a platóra. A homokfal az utolsó szállítmány felrakodása közben szakadt rá a pótkocsi mellett álló közmunkásokra. Míg a pótkocsi szélein álló munkások el tudtak ugrani a lezúduló, megközelítőleg 1 méterszer 0,8 méteres, kővé szilárdult "kovárvány" elől, addig a pótkocsi középső részénél álló sértettet a homoktömb nekinyomta a pótkocsi oldalának.

A leomló homokfal a sértettet mellkasa alsó részéig betemette, és olyan súlyos sérüléseket okozott, hogy Gy. J. a helyszínen meghalt. Bár a sértett és társai az előző napi esőzésektől nedves, omlásveszélyes területen nyerték ki a homokot, a vádlott nem hívta fel a munkások figyelmét a biztonságos munkavégzésre, nem biztosította a biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközöket, és a baleset bekövetkezéséig egyszer sem ellenőrizte a munkavégzést. A közmunkások kaptak ugyan munkavédelmi oktatást, de az nem terjedt ki a földkitermelés kockázataira. A bíróság ugyanakkor a sértetti közrehatást is kimondta, a munkavédelmi előírásokat ugyanis Gy. J. sem tartotta be.

Kovács Péter, a Debreceni Törvényszék tanácselnöke indoklásában kiemelte: a vádlottnak akkor is be kellett volna tartatnia a foglalkozási és munkavédelmi szabályokat, ha ő maga sem ismerte azokat. Ez alól akkor sem mentesül, ha nem részesült megfelelő munkavédelmi oktatásban. Az ugyanis tény, hogy B. László földmunkákra valóban nem kapott kioktatást.

Az ügyben lehetett volna más felelős is, az ügyészség azonban csak B. Lászlót vádolta meg a bűncselekménnyel. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

9 perce

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

2 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

3 órája

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli  állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

5 órája

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

2 órája

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Címlapon
Ismét nagy csörte várható, Magyarországról fognak vitázni az Európai Parlamentben

Ismét nagy csörte várható, Magyarországról fognak vitázni az Európai Parlamentben

A vitán az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsa is részt vesz.

27 perce

  • Címlapon
Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog

Leállás jön az OTP-nél, több szolgáltatás is szünetelni fog

Fejlesztési okok állnak a háttérben.

2 órája