Orbán Viktor levélben kér pénzt a fideszesektől

2018.01.02. 16:54

A tavaly plakátkampányra gyűjtő Kétfarkú Kutyapárt és a számvevőszéki büntetést a saját javára fordítani próbáló Jobbik után újabb párt döntött úgy, hogy közösségi finanszírozással erősít: a Fidesz. A párt keddi közleménye szerint ugyanis a Fidesz támogatói a napokban magától Orbán Viktortól kapnak levelet, és ahogy a közleményben áll

a levél címzettjei a csatolt csekk segítségével járulhatnak hozzá ahhoz, hogy a Fidesz sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit.

A pénzre előttünk álló időszak kihívásai miatt van szüksége a Fidesznek, mert

Soros György tevékenységével szemben most mindennél fontosabb megvédeni Magyarországot, azért, hogy valóban magyar ország maradjon.

A Soros-ellenes kampányt eddig amúgy állami pénzből folytatta a fideszes kormány A sorosozós nemzeti konzultációra több tízmilliárd forint állami pénz ment el tavaly, ami még egy fideszes politológus szerint is arra szolgált leginkább, hogy a választásokra egyben tartsa a Fidesz táborát. A Fidesz és pártalapítványa is elég sok pénzből gazdálkodhat a csekkes támogatások nélkül is, a párt és alapítványa 1,4 milliárd forint állami támogatást kap évente, amihez még külön jön majd a 2018-as kampánytámogatás, összesen 700 millió forint.

A közlemény persze hangsúlyozza, hogy a levelet csak azok kapnak majd, akik erre korábban felhatalmazást adtak. Megkérdeztük a Fideszt, hogy hány támogatótól mekkora összegre számít a párt, amint választ kapunk, közöljük.