Putyin kitüntetése miatt visszaadta professor emeritus címét Vajda Mihály
További Belföld cikkek
Vajda Mihály Széchenyi-díjas filozófus a Facebookon jelentette be, hogy visszaadja a Debreceni Egyetemnek professor emeritus címét, hogy így tiltakozzon Vlagyimir Putyin díszpolgári kitüntetése ellen.
Mint a rektornak címzett levelében írja,
sajnálattal közlöm, hogy professor emeritus-i címemről kénytelen vagyok lemondani. Nem szeretnék fenntartani semmilyen kapcsolatot egy intézménnyel, melynek Vlagyimir Putyin a díszpolgára.
Vajda Mihály a Kettős Mérce cikke szerint az egyetem Filozófia Tanszékének korábbi vezetője volt, Lukács-tanítvány, akit nyugdíjazása mellett tüntettek ki a professor emeritus címmel. A cím a pénzbeli illetményen kívül azzal jár, hogy a professzor nyugdíjazás után is taníthat, illetve részt vehet az egyetem döntéseiben.

A filozófus a totalitárius rendszerek egyik legfontosabb kutatója Magyarországon, 2005-2009 között a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének igazgatója, 2007 óta az MTA rendes tagja. 1998-ban megkapta a Széchényi-díjat a magyar tudomány egyik legfontosabb kitüntetését.
A Debreceni Egyetem szenátusa augusztus 18-án döntött Oroszország elnökének díszpolgári címéről. Az egyetem azért adományozta a díszpolgári címet arra hivatkozva, hogy a magyar és az orosz kormány is komoly szerepet szán az intézménynek a Paks2 projektben, szakembereket fognak ott képezni.
A cím megítélése után dühös kommentek árasztották el az egyetem Facebook-oldalát, amiket egyenként töröltek, valamint lepontozták az egyetem minősítését, amire megszüntették a Facebookon az osztályzás lehetőségét. Augusztus 30-án az egyetem Alkotmányjogi tanszéke elhatárolódott a döntéstől, mint írták,
az autokraták magasztalása elfogadhatatlan számunkra, mindennel ellenkezik, amit az egyetemi szakmai munkánk során képviselünk.
Ezt követően az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet nyílt levélben azt írta, hogy
Putyin egyetemi díszpolgári kinevezése nemcsak elfogadhatatlan, de jogsértő is.
- A Debreceni Egyetem közintézmény, amely csak az alkotmányos alapértékek tiszteletben tartásával hozhat döntést: az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését semmilyen módon nem támogathatja, nem pártolhatja.
- A szenátus döntései nem sérthetik és nem veszélyeztethetik az egyetemi autonómiát, az egyetem vezetése nem hozhat olyan döntést, amelynek célja, hogy a kormány politikai érdekeit kiszolgálja.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Nagy Attila Tibor szerint Farkas Dezső kilépése a Tisza párt instabilitására figyelmeztet
A politikai elemző úgy látja, Magyar Péter nehezen tartja meg szövetségeseit.
8 perce
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
49 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan fogadta előző kapcsolatából született lánya a 15 évvel fiatalabb párját
2 órája
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
16 perce
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
2 órája
- Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha
A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.
március 17., 14:41
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Címlapon
A belső viszonyokra hivatkozva kilépett a pártból a Tisza-szigetek koordinátora, reagált a Tisza Párt
A párt szerint elhallgatott egy érzékeny információt előlük.
2 órája
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
6 órája
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötös lottón: olyan számot húztak ki, amelyet nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
3 órája
- Címlapon
Szijjártó Péter a héten az orosz kormánnyal tárgyal
Azt ugyanakkor nem árulta el, hogy Moszkva részéről ki lesz a résztvevő.
45 perce
- Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után
Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.
március 17., 07:32
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Címlapon
Világhírű lett Szoboszlai kommentje, sokak szerint nem tudja megemészteni a vereséget
Arda Güler válaszolt, és viccnek nevezte a magyar válogatott középpályását.
1 órája
- Belföld
Vitézy Dávid: A főváros már arra is képtelen, hogy egy elkorhadt padot kicseréljen
Karácsony Gergelynek is üzent.
március 17., 09:37
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Címlapon
Másodosztály és eddig legyőzhetetlen rivális – ez vár a magyar válogatottra a folytatásban
A következő idényben Ausztriával és Romániával is egy csoportba kerülhetünk.
2 órája
- Címlapon
Zebrát fogadna örökbe Orbán Viktor
A miniszterelnök ezzel reagált az ellene felhozott vádakra.
36 perce
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
10 órája
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Horror Csepelen: 25 négyzetméteres lakásban élt a négytagú család harminc lesoványodott állattal
A tartási körülmények olyan rosszak voltak, hogy a pusztulásukhoz vezetett volna.
március 17., 05:58
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58