Demeter Márta belépett az LMP-frakcióba

További Belföld cikkek
-
Lemondta a találkozót Kepes András Köves Slomóval
- Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
- Kovács Gergely Magyar Péternek öltözve jelentette be, akkor sem indul Orbán Viktor választókerületében, ha támogatják
- Elkapta a rendőrség a Momentumos aktivistára támadó férfit
- Szentkirályi Alexandra: Magyar Péter szerint a nőknek a konyhában van a legjobb helyük
- Demeter Márta, aki korábban az MSZP elnökségi tagja is volt, az év elején lépett ki a szocialista frakcióból és a pártból is.
- Az elmúlt időszakban többször szólalt fel LMP-sekkel, az Indexnek most bejelentette: csatlakozik az LMP-frakcióhoz.
- A pártba egyelőre nem lép be, azt pedig még nem tudni, szerepel-e majd a párt 2018-as választási listáján.
- Az MSZP számára azért lett vállalhatatlan, mert egykori párttársai szerinte akár egyéni, akár üzleti érdekek mentén bármikor készek együttműködni a Fidesszel és ezzel segíteni a rezsim hatalmának fenntartását.
Nemrég felszólalt egy LMP által szervezett tüntetésen a Kossuth téren. Korábban pedig a Magyar Nemzet írta, hogy egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatát a párttal. Mi is úgy értesültünk róla, hogy belép az LMP-frakcióba. Igaz ez?
Igen. Szeptember elsejével csatlakozom az LMP országgyűlési képviselőcsoportjához.
Miért éppen most, hét hónappal a választások előtt?
Az elmúlt hónapokban két cél vezetett. Elsősorban aktív munkával megmutatni, hogy lehet megalkuvásmentes ellenzéki tevékenységet folytatni, ügyeket feltárni, végezni mindazt, amit a kormányzati politikával elégedetlen választók várnak az ellenzéki képviselőktől. A másik célom az volt, hogy szerepet vállaljak annak az opciónak a kialakításában, ami a 2018-as választásokon érdemi politikai lehetőségként lehet a választóknak bemutatni.
Személyesen is megtapasztaltam azt, amit a kutatások is igazolnak, hogy hatalmas az igény az új megoldásokra. A kormányváltást akaró politikusok nem dőlhetnek hátra és merenghetnek azon, hogy kevés-e a rendelkezésre álló idő. Ha hét hónap van, akkor ennyi alatt kell felépíteni és bemutatni a lehetséges legjobb megoldást az embereknek. De amit szintén megtanultam ebben a valamivel több mint fél évben, hogy az általam kitűzött célok eléréshez szilárd szövetségesek is kellenek.
De miért éppen az LMP-frakció tagja lesz?
Látnunk kell, hogy a politikai tér jelentős változásokon ment át az utóbbi évben. A Fidesz lecserélte szavazóbázisát és kivonult a politikai centrumból. A Jobbik is változtatott a profilján, de nem tudta elérni a centrumot.
Az MSZP képtelen a társadalom többségét megszólítani és hitelesen képviselni, miután többszörösen bebizonyította, hogy választóit cserbenhagyva bármikor hajlandó együttműködni a Fidesszel.
Az LMP viszont pozitív irányba változott. Frakciójuk professzionálisan működik, számomra nagyon szimpatikus módon intenzíven és kitartóan dolgozik, sorra lép fel azokkal a kormányzati lépésekkel és lopásokkal szemben, amelyek joggal váltják ki a magyar társadalom jelentős részének ellenszenvét.

Az LMP integratív közösség, mely képes elfoglalni a politikában keletkezett űrt és centrummá válni, egy új logikán szerveződő keretet kialakítani, mely alternatíva a Fidesszel szemben. Itt látom azt, hogy közös munkával kialakítható egy olyan Magyarország víziója, ahol a magyar emberek többsége megtalálhatja a saját vágyai, jövőképe alapján a maga helyét. Nem változott az értékrendem, és nyugodt szívvel mondhatom az MSZP-ben és az „összefogásban” joggal csalódott baloldali szavazóknak, hogy nem kell többé kompromisszumot kössenek az elveikkel, az LMP hiteles megoldás lehet a számukra.
Egy MSZP-s képviselőnő kilépett a frakcióból és a pártból is
Mindenkit váratlanul ért, de Demeter Márta már le is adta a kilépési nyilatkozatát. Az MSZP azt kéri, mondjon le a mandátumáról.
Ki keresett meg kit? Ön a pártot vagy a párt Önt?
Sok ügyben dolgoztunk együtt az Országgyűlésben, és közösen arra jutottunk, hogy hivatalossá tesszük az együttműködésünket. Természetszerűleg alakult így, az LMP politikájában saját meggyőződésemet is viszontlátom, amellett, hogy a legkeményebben dolgozó frakcióról beszélünk, ami szintén nagyon fontos.
Belép a pártba is?
Elsőként a frakcióba való belépéssel fűzzük szorosabbra az együttműködést. Nem feltétlenül kell ahhoz párttagnak lenni, hogy valaki politikai aktivitást fejtsen ki. A párttagság nem egyoldalú döntés kérdése, ahhoz az illető személy mellett az adott politikai közösség támogató álláspontja és döntése is kell, ami nyilvánvalóan a közös politikai cselekvésen és a személyes kapcsolatokon alapszik. A most hivatalossá váló közös munka értelemszerűen elvezethet a pártba való belépéshez is.
Szerepelni fog a 2018-as LMP-listán? Erről megállapodott az LMP-vel? Úgy hallottuk, befutó helyet kért magának.
Eddig sem titkoltam azt, hogy 2018 után is szeretnék aktív szerepet vállalni a politikai életben. Az, hogy ez milyen formában történik majd pontosan, az LMP testületeinek döntésén és a választók támogatásán múlik.
Az MSZP-ben az az értelmezés az ön távozásáról, hogy miután világossá vált, hogy egyéni körzetet sem kap, és a lista befutó helyén sem szerepelhet, nem volt oka a pártban maradni, és egyéni érdekei miatt lépett.
Javaslom azoknak akik egy pillanatra is ilyen nevetséges dolgot állítanak, hogy nézzenek a saját pártjukra és magukba, és legalább egyszer árulják el az embereknek, miért gondolják azt, hogy kizárólag pozíciókról szólhat a politika.
Kíméletlenül savazzák a saját oldalán a távozó Demeter Mártát
Gerinctelennek, árulónak tartják az MSZP-ből távozó képviselőnőt. De hová tart Demeter? Megindult a pletykálkodás.
Hasonló témákkal, biztonságpolitikai ügyekkel foglalkozik, mint Szél Bernadett, példának elég a Pharaon-ügyet említeni. Felmerült esetleg, hogy LMP-sként beül a helyére a nemzetbiztonsági bizottságba?
Szél Bernadett frakcióvezetőként továbbra is a nemzetbiztonsági bizottság tagja lesz. Tökéletesen kiegészítjük majd egymás munkáját, hiszen én továbbra is a biztonságpolitikai területtel, a honvédelemmel és a rendvédelemmel foglalkozom elsősorban.
Más pártok is megkeresték azóta, hogy elhagyta az MSZP-t és függetlenként tevékenykedett?
Noha különböző formában, de minden ellenzéki párt képviselőjével együtt dolgozom konkrét ügyekben, nem keresett meg más párt azzal, hogy lépjek be a frakciójukba.
Az LMP nagyjából 4 százalékon áll. Elég merész dolog kormányváltó erőként elképzelni.
A közvélemény-kutatás mindig pillanatfelvétel, ami kiváló jelzés arra, hogy lemérjük, milyen irányban célszerű haladni, minek van társadalmi támogatottsága. De nem a pillanatfelvételek kedvéért kell politikát csinálni, hanem azért, hogy a meggyőződésünk szerinti lehető legjobb ajánlattal tudjuk elnyerni a választók többségének bizalmát a valódi megmérettetésen.
A jelenlegi közvélemény-kutatások nem egyszerűen azt mutatják, hogy az LMP ott lesz 2018-ban is a parlamentben. Jelzik azt a tendenciát is, hogy a párt képes lehet a politikai centrumot betölteni és ebben óriási növekedési potenciál van. Egy olyan politikai centrum, amelyik nem csak szavakban ígéri meg a politikai kurzusváltást 2018-ra, de cselekszik is érte, és ami fontos, az eddigi tevékenységével is bizonyítja, hogy egy élhetőbb Magyarország létrehozása sarkallja, biztosan számíthat a társadalom jelentős részének támogatására. És ez a ma ismert párttámogatottsági számokat is alaposan átírhatja.
Viszont van egy másik adat. 16 százalék szavazna az LMP-Momentum- Együtt- Párbeszédre. El tudna képzelni egy ilyen együttműködést?
Ez az adat is jól mutatja, hogy milyen nagy az igény az új megoldásokra, egy új logikán szerveződő együttműködésre. Az elmúlt hónapokban én is számos politikussal és civil szereplővel beszélgettem, vitatkoztam arról, hogyan teremthető meg az az alternatíva, amire ennyire látható módon valós társadalmi igény van.
Csak ismételni tudom magam, hogy ma én ezt a politikai centrumot az LMP körül látom létrehozhatónak.
Az, hogy még kik vállalnak ebben politikai szerepet, a következő hónapokban ki fog derülni. De fontos hangsúlyozni, hogy ez az együttműködés csak akkor lehet hiteles, ha semmilyen formában nem vállal közösséget még hallgatólagosan sem olyanokkal, akik maguk is az Orbán-rendszer fenntartását szolgálják.
Kikre gondol?
Az MSZP-re.
Miért hagyta ott az MSZP-t?
Azért, amit kilépésem óta az élet is többször igazolt. Mára a szavazóik számára is világossá vált, hogy akár egyéni, akár üzleti érdekek mentén bármikor készek együttműködni a Fidesszel és ezzel segíteni a rezsim hatalmának fenntartását. Ez pedig elfogadhatatlan, szavazóik, aktivistáik elárulását jelenti.

Botka László is hasonlókat mondott, árulókról beszélt. Ön szerint kik az árulok?
Erre az MSZP vezetése ha akarna, biztosan tudna válaszolni. Kiszivárogtatások és pletykák sora jut el a közvéleményhez, de mégsem oldják meg ezt a helyzetet. A választók pedig az MSZP döntéseiből pontosan látják, mekkora ott a baj. Elég, ha a plakáttörvény során az MSZP és Fidesz először letagadott, majd kényszerűen bevallott együttműködésére gondolunk,
vagy arra, hogy szinte egyáltalán nem szólalnak meg a fideszes politikusok és a hozzájuk kötődő üzleti körök gazdagodását szolgáló letelepedési kötvények ügyében,
az azt vizsgáló árnyékbizottság munkájában sem vesznek részt, sok más mellett ezekre sem szolgáltak magyarázattal a választóiknak.
Ma nekem az a felelősségem, hogy mostani döntéseimmel is megmutassam, hol találhatják meg a helyüket azok a baloldaliak, akik joggal csalódtak az MSZP-ben.
Az MSZP reakciója
Egy taggal ugyan bővült az LMP frakciója, de az ellenzéki képviselők száma ugyanannyi maradt.
Az MSZP reméli, hogy egykori listás képviselője, Demeter Márta egy olyan közösségben találta meg a helyét, amely nemcsak a saját túlélésében érdekelt, hanem a demokratikus ellenzék együttműködésében és az Orbán-rezsim leváltásában. (MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Lemondta a találkozót Kepes András Köves Slomóval
Az író az egyházközösség és az állam szoros kapcsolata miatt hozta meg a döntését.
8 perce
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
54 perce
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
3 órája
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
5 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a Római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
14 perce
- Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
1 órája
- Mindeközben
Peller Anna: Egyik stúdióból rohanok a másikba, majd a színházba, így nem sok napfényt látok
7 órája
- Címlapon
Megérkezett a fideszes válasz Magyar Péter bejelentésére: „Alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről”
A Tisza Párt Hegyvidéken mérettetné meg magát 2026-ban.
49 perce
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Mindeközben
„Hagyni kell őket élni a saját életüket” – Gundel Takács Gábor gyerekei kirepültek a családi fészekből
8 órája
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés
A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.
március 18., 09:08
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
4 órája
- Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen
A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.
3 órája
- Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki
Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.
március 18., 07:35
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Címlapon
Moszkva hajlandó belemenni Washington feltételeibe, ha utasítják Volodimir Zelenszkijt
9 órája
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
tegnap, 20:36
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi
A sofőr a helyszínen életét vesztette.
március 18., 14:29
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten
A lakásban nem volt érzékelő.
március 18., 07:51
- Belföld
444: olyan férfi kapott állami kitüntetést, aki ellen nyomoz a rendőrség
A férfi volt munkahelye szerint lezárult a nyomozás.
március 18., 10:08