Sarka Kata titokzatos pasija a kulcs Habonyék helikopterezéseihez

45
2017.07.03. 10:10
Bár Magyarországon több mint húsz cég foglalkozik légitaxizással, Rogán Antal és Habony Árpád is ugyanazt a vállalkozást választotta a belföldi helikopterezésükhöz. Egyikük sem fizetett az utazásért, hanem valaki más állta helyettük a számlát. Légügyi forrásaink szerint mindkét utat egy, a nyilvánosságot kerülő háttérember intézte, aki kisebbségi tulajdonos a Fidesz-kedvencnek számító Valtonban, és nemrég még a miniszter feleségével üzletelt.

Két héttel ezelőtt Habony Árpád ugyanabból a Makaóról érkező magánrepülőből szállt ki a Liszt Ferenc repülőtéren, mint Demján Sándor. Utóbbi a helyszínen azt mondta a Hír TV munkatársának, hogy üzleti ügyben járt külföldön, a miniszterelnöki főtanácsadónál viszont nem tudtak érdeklődni az újságírók, mert bemenekült a reptér egyik termináljába, ahonnan később helikopterrel távozott.

De nem akármilyennel, a Hír TV azt is kiderítette, hogy Habony helikopterezését ugyanaz a cég biztosította, amelyik tavaly ősszel a Rogán család lakodalmas kiruccanását.

habony
Fotó: Hír Tv

Puszta véletlen lenne, hogy Rogán és Habony is a Fly-Coop Kft. helikoptereivel repült belföldön? Nem igazán. Sőt, bizniszek és szerelmek sora vezethetett oda, hogy szinte magától értetődően alakult Orbán tanácsadójának röptetése.

Kilőttek a bevételek

A Fly-Coop egy klasszikus családi vállalkozás, húsz éve alapították, száz százalékban a Jakab család tulajdonában áll. Jakabék csak légifuvarozással és ahhoz tartozó szolgáltatásokkal foglalkoznak, nincs más üzleti érdekeltségük.

A családi vállalkozás lassan, de biztosan növekedett az évek alatt: 2008-ban 58 millió forint volt a nettó árbevételük, 2015-re fokozatosan elértek a 190 milliós bevételig. Tavaly viszont kilőttek, és a Céginfo.hu szerint 511 milliós árbevételt könyveltek el, igaz, a cég éves profitja alig érte el a 23 millió forintot.

Rogán és Habony helikopterezését leszámítva semmi sem utal arra, hogy a Fly-Coop bármennyire is kormányközeli cég lenne. Egy iparági forrásunk szerint nem is azok, csupán arról van szó, hogy a nagyon pici magyar légi piacon kevés vállalkozás foglalkozik légitaxizással, a Fly-Coopnak pedig megvannak az ehhez szükséges képzettségű pilótái és infrastruktúrája.

Azért nemcsak ők tudnak légifuvarozni, Magyarországon több mint húsz cég foglalkozik ilyesmivel, egyáltalán nem törvényszerű, hogy Rogánéknak és Habonynak is a Fly-Cooppal kelljen utaznia. És azért sem könnyű nem kormányközelinek tekinteni a céget, mert 

Jakabék januárban közös repülős vállalkozást indítottak a Fidesz egyik kedvenc biztonsági cégével, a Valtonnal.

A Hun-Jet Kft. megalakulását a Mészáros Lőrinc-féle Világgazdaság harangozta be, a lapnak a Fly-Coop-alapító Jakab Ernő csak annyit mondott az új cégről, hogy „folyamatosan fejlesztik a tevékenységüket”. Jakab arra nem akart válaszolni, hogy mi a tervük az új vállalkozással, a Valton pedig egyáltalán nem reagált a lap megkeresésére.

Bár a cégadatok szerint a Hun-Jet elvileg légi szállítóeszközök kölcsönzésével foglalkozik, egy Valton-közeli forrásunk szerint a cég egyelőre semmilyen tényleges tevékenységet nem végzett, és pillanatnyilag úgy tűnik, hogy nem is fog. Az interneten sincs nyoma, hogy ez egy működő vállalkozás lenne, még honlapjuk sincs.

Az ember, akit Rogán neje váltott az üzletben

Ha mással is utazhattak volna, vajon miért épp a Fly-Coopot választotta a Habony–Rogán-kör? Forrásaink szerint a Valton a kapocs. Emlékeztetőül, tavaly ősszel a Rogán család a Fly-Coop helikopteréből a közvetetten a biztonsági cég érdekeltségébe tartozó Valton-Master Car Mercedesébe szállt át a budaörsi reptéren. A miniszter akkori állítása szerint Rogán Cecília révén a légi és a földi fuvar ingyen volt.

Rogánné a Nakama & Partners nevű, celebek közösségi oldalának értékesítésével foglalkozó kft. társtulajdonosaként barterezett a Fly-Cooppal és a Valton-Master Carral is. A reklámcéget 2015 végén alapította Sarka Kata és Bessenyei István, utóbbi Rogán feleségének adta el az üzletrészét tavaly áprilisban. Bessenyei egyébként a Valton kisebbségi tulajdonosa, nem mellesleg pedig képzett pilóta, aki a Fly-Cooptól is szokott helikoptereket bérelni.

A helikopterezést, a Valtont és Rogán köreit tehát Bessenyei köti össze, egy iparági pletyka szerint ő fizette ki a Fly-Coopnak Habony körülbelül 50 ezer forintba kerülő útját is a tököli reptérre. Az információval kapcsolatban megkerestük a régebben Dirk Gerkens TV2-vezér bizalmi emberének számító Bessenyeit, de nem reagált a megkeresésünkre.

Az üzletember a 80-as évektől kezdve majdnem minden országos televíziónál megfordult, volt beosztott, producer, műsorforgalmazó, de a sokrétű médiakarrier ellenére háttérben tudott maradni. Nincs róla elérhető kép az interneten, a Sarka Katával készült közös fotójukon is kikockázták az arcát. Ő egyébként az a titokzatos férfi, B. István, akit a bulvárceleb-üzletasszony Sarka új pasijaként emleget a szaksajtó.

A Mesterházy Attilával régi barátságot ápoló Bessenyeiről a Valtonról készült portrénk végén bővebben is olvashatnak.

Érdekesség, hogy múlt héten Rogán Antal felesége korábbi 50 százalékos részesedését többségi (51 százalékos) tulajdonrésszé bővítette a Nakamában. A reklámügynökség, amelynek sajátos marketingstratégiát tükrözve se honlapja, se Facebook-oldala nincs, tavaly 51 milliós árbevételt és 7,7 milliós adózott profitot hozott össze. Nem is nagyon tudni, mivel foglalkoznak, már azon kívül, hogy intéztek egy lakodalmas helikopterezést a Rogán családnak.

Ismerős arcok a belvárosból

Talán csak lazán kapcsolódik a történethez, de a Habonyt fuvarozó helikopter körüli tulajdonviszonyokra is érdemes vetni egy pillantást. Orbán főtanácsadója a HA-FTX lajstromjelű géppel repült, az FTX arra utal, hogy a gép korábban a Várszegi Gábor-féle Fotexé volt.

A FlyCoop helikopterei. Jobbra a HA-FLY, amely Rogán Antalt fuvarozta, balról a harmadik az a Robinson, amely Habony leszállását követően Ferihegyen járt.
A FlyCoop helikopterei. Jobbra a HA-FLY, amely Rogán Antalt fuvarozta, balról a harmadik az a Robinson, amely Habony leszállását követően Ferihegyen járt.
Fotó: Hír Tv

A Robinson R44 II.-es típusú helikoptert a Nemzeti Közlekedési Hatóság lajstromnyilvántartása szerint ma a Plaza-Park Kft.-é, és a Fly-Coop tartja üzemben. A Plaza-Park egy jól menő ingatlanos vállalkozás, amelyet egy még jobban hasító ingatlanos cég, a Keringatlan Kft. birtokol. A Keringatlannak is vannak tulajdonosai, például a Demkó-Ékszer Kft., utóbbi cégben pedig Fintha-Nagy Ádám üzletember-ügyvédnek több szálon is van tulajdonrésze. Fintha-Nagy azért érdekes, mert – ahogy korábbi cikkünkben bemutattuk – ő volt az egyik nagy nyertese az önkormányzati tulajdonú belvárosi ingatlanok szétosztásának.

Ráadásul Fintha-Nagy közvetve kapcsolódik Eduard Usikovhoz is. Az ukrán üzletember közel húsz éve bizniszel Magyarországon, főleg ingatlanban és húsiparban utazik. Nem mellesleg sajtóhírek szerint egy időben az ő lányának csapta a szelet Habony, aki a Hvg.hu szerint kiment elé Ferihegyre, amikor egy NAV-vizsgálat miatt Usikovnak Moszkvából Budapestre kellett utazni. Összegezve tehát

a Habonyt fuvarozó helikopter tulajdonviszonyai könnyen visszavezetnek Habony vonzáskörzetébe.

Apró szépséghiba, hogy egy forrásunk szerint a HA-FTX-et már megvette a Fly-Coop, viszont a lajstromnyilvántartás még a tavaly decemberi állapotokat tükrözi, eszerint a helikopter tulajdonosa a Plaza-Park.