Orbán Viktor kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst

2017.06.21. 14:01

„Polgári körös nehéztüzérség gyűlt össze, ha jól látom” – kezdte beszédét Orbán Viktor a megújult Klebelsberg-kastély átadásán szerda délután. Klebelsberg Kuno a két világháború között volt majdnem tíz éven keresztül vallás- és közoktatásügyi miniszter. Egykori pesthidegkúti otthona a magyar kormány 1,15 milliárd forintos támogatásával újult meg.

A szerdai átadáson pedig, jól látta a miniszterelnök, felvonult jó pár jobboldali közéleti személyiség: több kormánytag, Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől Hoppál Péter kulturális és Szabó Tünde sportügyi államtitkáron át Palkovics László oktatási államtitkárig, és az átadáson ott volt Schmitt Pál volt államfő, Mádl Dalma asszony, illetve Láng Zsolt II. kerületi polgármester is.

Orbán Viktor szerint évekkel ezelőtt csak kőhalom volt ezen a helyen, de „a polgári-nemzeti erők” a Várkert Bazárhoz, az Erkel Színházhoz hasonlóan nem engedték, hogy az épület enyészet martalékává váljon. 

Orbán ezután az 1920-as, 30-as évekről beszélt, a magyarság történetének súlyos próbakövének” nevezte az időszakot. Viszont ekkor azért nem temetett minket maga alá a történelem, mert szerinte néhány olyan kivételes államférfiú szolgálta és vezette a nemzetet, mint Horthy Miklós kormányzó, Bethlen István miniszterelnök vagy Klebelsberg Kuno. „Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter – vezette le Orbán, hogy jutunk el Horthytól Klebelsbergig. A megítélésüket szerinte a második világháborús gyászos szerepvállalás sem árnyékolhatja be. 

A Bethlen-kormány és Klebelsberg tevékenysége megmutatta, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és

Trianon sokkja után is fel lehet állni a padlóról, fel lehet építeni egy erős országot.

A kulcs szerinte a munka volt, és pont ezért szorgalmazza Orbán ma is a munkaalapú társadalmat. Klebelsberget méltatva a kormányfő felsorolta a volt miniszter intézkedéseit, a népiskolák létrehozásától a tornatermek építéséig. 

Orbán Viktor kivételes államférfiúnak nevezte Horthy Miklóst

Orbán Viktor az akkori és a jelenlegi időszak között párhuzamot vonva azt mondta: szerinte Európának meg kell értenie, hogy minél többet ad fel saját hitéből és kultúrájából, annál gyengébb lesz politikailag és gazdaságilag. 

A kormányfő szerint Európa ma új típusú veszéllyel szembesül, olyan külső és a belső támadás alatt áll, amely a gyökereire irányul. Úgy fogalmazott: az „európai kulturális altalaj” kicserélését tűzték ki célul, és Európa minél inkább hagyja, hogy sorvasszák gyökérrendszerét, annál kevesebb esélye lesz visszatérni a valódi európai keresztény gondolathoz.

A miniszterelnöki beszéd után felszentelték a megújult Klebelsberg-kastélyt.