A kormány hagyná kilőni a hódokat
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
Pénteken került ki a kormány honlapjára a földművelésügyi miniszter tervezete, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná az eurázsiai hódok kárára. A csatolt magyarázat szerint az eurázsia hódok (Castor fiber) magyarországi állománya az utóbbi években jelentősen megnőtt, részben a természetes szaporodás és terjeszkedés, részben tudatos betelepítés miatt. Mivel természetes ellenségük nincs, a minisztérium szerint arra lehet számítani, hogy a növekvő trend folytatódna, hamarosan még többen lennének.
Azt írják, hogy ahogy nőtt a hódállomány, a hódok által okozott kár is egyre több, jelezték ezt az árvízvédelemmel foglalkozók, az erdő-és mezőgazdálkodók is. A tárca magyarázata szerint a faj állományszabályozása (gyakorlatilag a hódok gyérítése) árvízvédelmi indokok alapján (közérdekből) ugyan most is engedélyezhető, de "az erdészeti és mezőgazdasági károk mérséklése, csökkentése érdekében szükségessé váltak olyan intézkedések, amelyeket a védett állatokra vonatkozó jogi előírások alapján nem engedélyezhet a hatóság, így indokolttá vált a faj státuszának felülvizsgálata".

A tervezett jogszabály-módosítás az eurázsiai hód erdő- és mezőgazdasági érdekből történő állományszabályozását tenné lehetővé
- foglalták össze a lényeget.
A rendelet a módosítás után azt mondaná ki, hogy az eurázsiai hódot akkor lehetne zargatni (a rendelet nyelvén riasztani) vagy elpusztítani, ha ezt
- az erdő- és mezőgazdaságban, valamint a vízgazdálkodásban keletkezett súlyos károk megelőzése érdekében teszik,
- a kártétel bizonyítható,
- nincs más kielégítő megoldás
- és a gyérítés nem jár a természetes állomány tartós sérelmével.
A gyérítéshez a természetvédelmi hatóság engedélyezésére lenne szükség, és csak szeptember 1. és március 1. között lehetne majd végezni. A hódokat kétféleképpen engednék elpusztítani olyan embereknek, akiknek képesítésük van az adott módszer alkalmazására:
- vagy "az egyed életének kioltását élve fogó csapdával történő megfogás után, kíméletesen"
- vagy vadászlőfegyverrel.
Az elpusztított hódok tetemének "származékát", vagyis tipikusan a hódbundát a gyérítést végző megtarthatná, de csak korlátozott számú példányra kaphatna engedélyt. A bundákkal kereskedni, azokat csereberélni, árulni, az országból kivinni tilos lenne.
A tervezetről március 3-ig várják a véleményeket a jogifo@fm.gov.hu címen.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány
Gyermekotthonból hurcolták el.
március 20., 11:49
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek
Nagy döntések születtek a kormányülésen.
tegnap, 17:10