Fürjes Balázs: Bakker, ezt tényleg megnyerhettük volna
Fürjes Balázs olimpiai kormánybiztos és Fekete-Győr András éppen a Budapesti Corvinus Egyetem egyik nagyelőadójában vitatkoztak arról, hogy kell-e Budapestnek olimpia, vagy sem, amikor megtudták, hogy a Orbán Viktor, Tarlós István és Borkai Zsolt úgy döntött, visszavonják Budapest pályázatát. A hírt a moderátor, Gundel-Takács Gábor olvasta be a telefonjáról.
Érdekes dolgok történhetnek még Franciaországban és Amerikában is. A legnagyobb félelmem az az, hogy ott állunk majd szeptemberben, már kívülről nézve az eseményeket, és azt fogjuk látni, hogy bakker, ezt megnyerhettük volna.
- így kommentálta a hírt a kormánybiztos, aki azt is mondta, sejtette, hogy szükségszerűen ezt a döntést fogja hozni a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB elnöke. Hogy pontosan mire gondolt, mi történhet a többi pályázónál, ami akkora előny lett volna a budapesti pályázatnak, azt sajnos nem fejtette ki.
Fürjes arról beszélt, hogy szinte kézzelfogható közelségben volt a Magyarországi olimpia, majd belekezdett a már kicsit unalmassá váló kormányzati kommunikációba, amit viszont vélhetően egy ideig még fogunk hallgatni, arról, hogy mekkora egység volt a Budapesti olimpiai pályázat mögött. A kormánybiztos szerint kisebbek és szegényebbek is vagyunk Párizsnál és Los Angelesnél, de nagy előnyünk volt az egység, ami 2015 nyarán még megvolt.
Fekete-Győr András ugyanezen a fórumon azt mondta, hogy szerinte ezzel a kormány átverte azokat az embereket, akik hittek az olimpiában és szerettek volna erről népszavazást tartani. A Momentum Mozgalom képviselője szerint sokat adhatott volna a magyar demokráciának, ha megtartják a népszavazást. Arról is beszélt, hogy máshol is tartottak már népszavazást olimpiáról, például Vancouverben 2003-ban, ahol végül az olimpiai pályázat támogatói nyertek. A népszavazás ténye pedig nem rontotta a város esélyeit, és meg is kapta a a 2010-es téli olimpia rendezési jogát.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása
Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.
március 18., 13:25
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
2 órája
- Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi
Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.
március 18., 13:20
- Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására
A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.
március 18., 13:47
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hídra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
4 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt
Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.
március 18., 14:23
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
5 órája
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre
A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.
március 18., 08:46
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
10 órája
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
7 órája
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
16 perce
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
2 órája
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
8 órája
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
4 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
6 órája
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Elgázolt egy embert a Záhonyból Debrecenbe tartó vonat
Ezen a szakaszon a menetidő 10-20 perccel megnőhet.
15 perce
- Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten
Egy 65 éves állampolgárral végzett.
március 18., 12:32
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
11 órája
- Címlapon
Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
Sergio Alfieri szerint több kritikus pillanat is volt a kezelés alatt.
28 perce