Egy MSZP-s képviselőnő kilépett a frakcióból és a pártból is
További Belföld cikkek
-
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
- Egyetemi tanszéket alapít egy magyar gyógyszergyár
- Erdő Péter: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
- Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
- Tuzson Bence találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
Kilépett az MSZP parlamenti frakciójából Demeter Márta - értesült az Index. A képviselő kedden le is adta a kilépési nyilatkozatát Tóth Bertalan frakcióvezetőnek. A Népszava szintén úgy értesült, hogy Demeter kilépett a frakcióból. Kedd este Burány Sándor, az MSZP parlamenti frakcióvezető-helyettese az MTI megkeresésére elmondta, hogy Demeter Márta nemcsak a frakcióból, hanem a pártból is kilépett.

Egy MSZP-s vezető is megerősítette korábban a távozását, és jelezte, hogy váratlanul érte a vezetőséget a döntés. A döntéséről előzőleg nem egyeztetett senkivel a pártvezetésből, és a szombati választmányon sem jelzett semmilyen problémát. Burány úgy nyilatkozott, "mélységesen elszomorítja képviselőtársa döntése, amely teljesen váratlanul érte".
A Magyar Nemzet szerint Demeter azzal indokolta távozását, hogy "az MSZP formális és informális vezetői közül többek tettei is olyan kérdéseket vetnek fel, amelyek egyértelműen megkérdőjelezik a párt hitelességét, illetve elkötelezettségét a kormányváltásra". Demeter szerint egyes MSZP-s vezetők nem a győzelemért dolgoznak, a 2018-as választást feladták és 2022-re készülnek. A képviselőnő úgy gondolja, hogy "ezek a problémák morális deficitet okoznak, aláássák az MSZP elkötelezett tagjainak mindennapi munkáját, és cserben hagyják Magyarország lakosságának csaknem felét, akiknek szerinte egyetlen esélye a normális jövőre a kormányváltás lenne".
Demeter Márta 2014 óta parlamenti képviselő, jelenleg a külügyi bizottság tagja. Korábban Zuglóban indult jelöltként, aztán bekerült a párt országos vezetésébe Mesterházy Attila elnöksége idején: 2012 márciusától az MSZP országos elnökségének tagja volt. Az elvesztett 2014-es választás után ő is lemondott, viszont tavaly újra indult az elnökségi tagságért, de nem sikerült bejutnia a pártvezetésbe.
MSZP: Demeter mondjon le!
Az MSZP délután közleményben fejezte ki sajnálatát Demeter távozása miatt, egyben emlékeztette a képviselőt, hogy "parlamenti mandátumát az MSZP szavazóitól kapta, így ez a felhatalmazás csupán a szocialista frakcióban betöltött képviselői helyre vonatkozik".
Az MSZP azt írta: "Demeter Mártának ezért vissza kell adnia parlamenti képviselői helyét, hogy azt a választók akaratának megfelelően továbbra is egy MSZP-s politikus tölthesse be".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
3 perce
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55