Farkas Flóriánt kitették az Európai ügyek bizottságából
Szeptember 12-től Farkas Flórián nem tagja az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának - derült ki a szerdán megjelent Magyar Közlönyből. Farkas 2014 májustól volt tagja a bizottságnak, helyét a KDNP-s Hollik István veszi át.
Hogy ez Farkas pozíciójának gyengülését jelenti-e vagy csak technikai jellegű a változás, azt nem tudjuk. A politikust hónapok óta szeretné utolérni a sajtó, de valahogy sosem sikerül.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember elején azt mondta egy Kormányinfón, hogy Farkast meghallgatta az Európai Csalás Elleni Hivatal. Lázár szerint azokra a kérdésekre, amelyekre Farkas nem tudott válaszolni, a magyar kormány fog tudni.
Farkast feje felett a Híd a munka világába projekttel kapcsolatban gyűlnek a fekete felhők, miután év elején kiderült, hogy a hátrányos helyzetű romák munkához segítése helyett a program keretében ingatlanvásárlásokra költöttek el 1,6 milliárd forintot. Az Emmi végül meg sem kísérelte lehívni a rendelkezésre álló uniós forrást, hanem visszakérte a pénzt a roma önkormányzattól.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bayer Zsolt a Momentum akciójáról: kib***ni őket a parlamentből a taknyukon és vérükön!
Kiakadt a jobboldali publicista.
március 19., 14:19
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
47 perce
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
2 órája
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
3 órája
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
3 órája
- Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után
Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.
2 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Belföld
Nagy Márton „leütötte” a Budapest–Belgrád vasútvonal finanszírozását a kínaiakkal
A nemzetgazdasági miniszter Gong Taóval, a Kínai Népköztársaság nagykövetével tárgyalt.
31 perce
- Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett
A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.
március 19., 14:34
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
2 órája
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.
3 órája
- Címlapon
Kipukkadt a lufi, visszatért a korábbi lélektani határhoz a forint
Hétfő óta ingadozik a magyar fizetőeszköz.
32 perce
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere
A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.
március 19., 08:09
- Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este
Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.
március 19., 09:01