Magyarországon egyre kevesebb a menekült
Miközben a kormány a plakátkampány újabb hullámával csúcsra járatja az idegenellenességet, a számok azt mutatják:
A legfrissebb adatok szerint összesen 1300 migráns van táborokban az ország területén - írja pénteki számában a Magyar Nemzet a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól kapott adatokra hivatkozva.

Tűzforró sátrak, rohadó kaják és rühek mindenhol
Borzalmasak a körülmények a körmendi menekülttáborban, és a rendőrök sem bánnak kesztyűs kézzel a migránsokkal.
A hivatalos statisztika szerint alig 600-an vannak nyitott, 700-an pedig őrzött befogadó állomásokon; a kevesebb menedékkérőre magyarázat lehet a déli határon bevezetett szigorítás, illetve a nyugati határon történő "elszivárgás" - viszont részben a napi 20-30 Ausztriába távozó menekültre hivatkozva fontolgatja az osztrák kormány egy burgenlandi kerítés felépítését.
Tűzforró sátrak, rohadó kaják és rühek mindenhol
Borzalmasak a körülmények a körmendi menekülttáborban, és a rendőrök sem bánnak kesztyűs kézzel a migránsokkal.
A legnagyobb befogadó állomáson, Bicskén a BÁH szerint 362-en, Vámosszabadiban 160-an, Kiskunhalason pedig 52-en vannak, míg a tavasszal megnyitott, de borzalmas körülményeket biztosító körmendi táborban, ahol akár 300 embert is el tudnak helyezni, összesen 25-en tartózkodnak. A lap megjegyezte, hogy áprilisban és májusban még 200 felett volt az oda vitt menekültek száma.
A szerb oldalon eközben jelentős a torlódás, mert csak azok kerülhetnek magyar területre, akik a tranzitzónát választják, emiatt Kelebiánál és Horgosnál több száz fős csoportok várnak átjutásra.
Az őrzött befogadó állomásokon viszont közeleg a teltház:
- Kiskunhalason a lehetséges 500 helyett 427-en vannak,
- Békéscsabán a 185 helyből 165 megtelt,
- Nyírbátorban pedig a 105 helyre 102 menekült van.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat
Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.
március 18., 12:55
- Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása
A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.
március 18., 14:14
- Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében
A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.
március 18., 13:02
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
1 órája
- Belföld
Több mint két hét szabadságot adna a DK a magzatukat elveszítő anyáknak
A javaslatot a Fidesz is támogatta, hamarosan a parlamentben dönthetnek.
33 perce
- Belföld
„Az isten szerelmére, tényleg megőrült mindenki?” – pattanásig feszült vita a parlamentben a Fidesz javaslatáról
Még az ellenzéket is megosztotta a kérdés.
március 18., 13:02
- Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt
A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.
március 18., 12:40
- Címlapon
A Szabadság híd lezárása után a Petőfi hídra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
4 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
3 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
3 órája
- Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót
A temetés a média kizárásával zajlik majd.
március 18., 15:29
- Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek
A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.
március 18., 06:43
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
5 órája
- Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását
Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.
március 18., 11:39
- Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is
Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.
március 18., 07:10
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
9 órája
- Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez
A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.
március 18., 12:23
- Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen
A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.
március 18., 07:33
- Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál
Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.
március 18., 11:09
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
2 órája
- Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket
Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.
4 órája
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
6 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
6 órája
- Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába
A hatóságok a lakosság segítségét kérik.
március 18., 08:39
- Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt
A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.
március 18., 07:26
- Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt
A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.
március 18., 09:20
- Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt
A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.
március 18., 13:15
- Címlapon
Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
Sergio Alfieri szerint több kritikus pillanat is volt a kezelés alatt.
13 perce
- Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”
Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.
20 perce
- Címlapon
Sebestyén Balázs páros lábbal szállt bele Szoboszlai Dominikba
Nem tetszett neki a focista kommentárja.
5 órája