Egy jó és egy röhejesen rossz kutyastrand nyílt a Balatonnál

04
2016.06.29. 07:38

A Balatonnál kutyával nyaralni, amióta világ a világ, valakinek irgalmatlan szívás. Kutyáknak a tóban mostanáig tilos volt fürdeni, így hát vagy a kutya maradt a nyaralóban, vagy a család nem a tóparton töltötte az időt.

Csini és Rozi

Barakonyi kollégával mindketten lelkes kutyások vagyunk, és az M7-esen szinte végig arról beszélgettünk, hogy eddig ki hogyan oldotta meg a helyzetet, és milyen konfliktusaink voltak a kutyák miatt. Az ő borzas fekete Rozijuk, és a mi foxikeverékünk, Csini is lakásban tartott, befogadott kutya, mindkettő szófogadó, kezes, emberhez szokott, egyik sem félelmetes, és még csak nem is nagyon ugatnak.

Ezeket csak azért írom, mert épeszű ember csak olyan kutyát visz a strandra, amelyik hallgat a gazdájára, semmilyen veszélyt nem jelent másokra, nem agresszív a többi kutyával, és állandó ugatással vagy kunyerálással se zavarja a többi strandolót.

Csini imád úszni. Kővágóörsön szoktunk nyaralni, ott alapvetően két lehetőségünk van. Vagy Csinivel megyünk az eldugott salföldi tóhoz, vagy nélküle úszunk a Balatonban. És van egy harmadik opció is: az egyik közeli balatoni strandra néha-néha a hat órai hivatalos pénztárzárás után pórázon levittük Csinit is, és a strand legszélén, mindenkitől a lehető legtávolabb igyekeztünk feltűnésmentesen úszni vele. Ami persze szabálytalan, és ha nagyon ránk szóltak, nem is nagyon vitatkoztunk, inkább leléptünk. De mivel két kisgyerekkel már kevésbé vagyunk rugalmasak, Csinire mostanában rossz idők járnak: a házban marad.

Aki a strandon beszólt, meglepő módon nem a fűre néha-néha bizony elkerülhetetlenül odacsurranó kutyapisi miatt reklamált, hanem vagy a szabályok betartását követelte, vagy azon pörgött, hogy a kutya bele fog szarni a vízbe, amiben ő úszni szokott. Érdemes hát tisztázni, hogy

  • a halakkal, hattyúkkal, kacsákkal szemben a kutyák nem szarnak a vízbe;
  • a kutyáikat ismerő gazdák megfelelő időzítéssel még azt is el tudják kerülni, hogy a kutyák a strand területére piszkítsanak.

Pár éve Ausztriában nyaraltunk az Ossiach tónál. Ott a világ legtermészetesebb dolgának számít, hogy van kutyás strand is. A dolog nincs túlbonyolítva: aki nem bírja a kutyákat, nem oda megy, hanem a többi kábé 10 strand valamelyikére. A kutyás strandon viszont van víz, árnyék, szarszedő zacskó, és a kutyáknak kényelmes lejáró a vízhez.

Szóval mindezek fényében Barakonyi kollégával – aki a Tiszán meg Franciaországban szokott úszni Rozival – mindketten lelkesek lettünk, amikor pár hónapja kiderült, hogy idén Fonyódon és Balatonbogláron is megnyitnak egy-egy strandot a kutyáknak.

Fonyódi kutyastrand: ajánljuk

Először Fonyódra mentünk, ahol az önkormányzat a kikötő és a vízi rendőrség mögötti szabadstrandot jelölte ki a kutyásoknak. Ez egy hatalmas, viszonylag szépen gondozott füves placc, amit, ha kicsit több árnyék lenne, ideálisnak is lehetne nevezni.

Nincs semmi infrastruktúra, azt lehet fogyasztani, amit az ember magával hozott. Én ennek örülök, bírom az ilyen nomád körülményeket, a balatoni strandok büféinek túlnyomó többségétől, a szagoktól, a zenétől heveny rosszullétet szoktam kapni, de persze nyilván van, aki szereti a nagyobb komfortot.

A strandtesztre előszezonban, még iskolaidőben ugrottunk le. A kutyáinkon kívül bő másfél órás ottlétünk alatt Fonyódon csak horgászokat, pár másik kutyást és egy fotóst láttunk. A kutyáink játszottak, úsztak, mi örültünk: ennyi kell a boldogsághoz, pedig a gyerekeink még ott se voltak.

Rozinak és Csininek a vízből kifelé eszük ágában nem volt a lépcsőket használni, így viszont az iszapos köveken a kikecmergés nem volt problémamentes: a kutyás felhasználói élmény fokozásához valamilyen kutyák által is használható rámpát kéne beüzemelni, vagy a hullámtörő köveket itt-ott felszedni.

Boglári kutyastrand: nem ajánluk

Innen átmentünk Boglárra, ahol a tervezett három helyszín közül az önkormányzat végül csak a Matróz köz végénél jelölt ki kutyás fürdőhelyet. Ez viszont meglepő módon nem egy strand, hanem egy körülbelül 4 méter széles zsákutca vége, ami egyben egy csatorna kiömlőnyílása is.

Ezen a két telek közötti szűk, elhanyagolt, pár méteres partszakaszon ember hosszan időzni nem fog: itt legfeljebb az úsztatja a kutyáját, akit kényszerítenek rá. Alig lehet bejutni a vízbe, nincs hely játszani, a vízparton rohangálni, a többi kutyával hülyülni, szóval lényegében semmit nem lehet csinálni, amiért a kutyák és a kutyások szeretik a vízpartot.

Rozi és Csini meg se próbáltak a víz közelébe menni. Idétlen módon azonban a kutyabarát.hu strand-etikettje ide is ki van téve, benne olyan pontokkal, mint hogy

  • a fekvőhelyük megtalálását követően ügyeljen arra, hogy a szomszédos kutyák között megfelelő távolság maradjon,
  • fokozottan figyeljen arra, hogy ne zavarják a többi strandoló nyugalmát sem a parton, sem a vízben.

Reméljük, a fonyódi strand sikeres lesz, és ez más balatoni településeket (északi part, hahó!) is arra ösztönöz majd, hogy itt-ott beengedjék a kutyásokat. És bízunk benne, hogy a Matróz köz teljesen értelmetlen alibi-kutyafürdőhelye helyett Balatonbogláron is kitalálnak valami bátrabb megoldást.

01
Fotó: Barakonyi Szabolcs / Index

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

Neked ajánlott