Azért dolgozik velünk a Fidesz, mert volt egy barátom Orbánnál

valton clk
2016.04.21. 09:59
Napjaink egyik legjobban hasító biztonsági cégének vezetője maga is elismeri, hogy közel áll a Fideszhez. A vállalkozás egyik tulajdonosa bizalmas viszonyt ápol a miniszterelnökkel, a kormánytagok családtagjaival, a csendestárs pedig a mostani TV2-vezérnek adott tanácsokat, és jó barátja a korábbi MSZP-elnöknek. A cég felemelkedését alapvetően meghatározta Pintér Sándor korábbi biztonsági cégének szárnyalása, de fontos szereplő az életükben az egykori leggazdagabb magyar, Demján Sándor is. A kapcsolati háló szokatlanul terebélyes: a széteső Quaestor-birodalomtól a politikai elit étkeztetésén át Sarka Kata legújabb jól menő vállalkozásáig ér. Bemutatjuk a Valton Security eddig ismeretlen történetét.

Észrevette már, hogy 2010 óta nem ugyanazok a kigyúrt, sárga mellényt viselő férfiak vigyáznak a rendre a legnagyobb politikai és állami rendezvényeken, mint korábban?

A különbség szabad szemmel alig látható, a sárga mellényen is csak a logó változott, de az új kidobók megjelenésével párhuzamosan egy cég is felemelkedett a második Orbán-kormány megalakulása óta. Ez a Fidesszel rendkívül bizalmas munkaviszonyt ápoló cég a Valton Security. Néhány példa a vállalkozás közelmúltbeli politikai referenciáiból:

A cég felemelkedése számszerűsítve úgy néz ki, hogy míg éves nettó árbevételük 2010-ben alig haladta meg a 600 millió forintot, 2014-ben már 1,6 milliárd feletti eredménnyel zártak. Pár hete pedig közbeszerzésen elnyertek egy egész országra kiterjedő, 1,1 milliárdos munkát, ami azt mutatja, hogy idén tovább javulnak majd a pozícióik az állami megrendelések piacán.

 

A cég jelenleg két jó barát tulajdonában van. Varga Lajos és Bessenyei István a 80-as években ismerkedett meg egymással egy Bonanza Banzai-koncerten, kapcsolatuk annak ellenére sem romlott meg több évtized alatt, hogy egyikük jobbra, a másik balra húz. 

De kik ők és mi a titkuk? Kisebb hírektől eltekintve eddig szinte semmit sem lehetett tudni a kormányzat támogatását látványosan élvező cégről és a mögötte húzódó kapcsolati hálóról, pedig különleges és fordulatos sikersztori az övék. (Ha nincs ideje elolvasni az egész cikket, a lényeget itt összefoglaltuk röviden.)

A hétvégi bulira akartak pénzt keresni

A Valton Security többségi tulajdonosa, Varga Lajos a 80-as évek végén kezdett vagyonvédelemmel foglalkozni. Akkoriban még nem cégek biztosították a rendezvényeket, hanem egymást ismerő, a szakmát épp kitanuló emberek. Nem egyszer úgy nézett ki egy-egy buli a BS-ben, hogy ő vigyázott a backstage-ben, a későbbi legnagyobb versenytárs, ifjabb Lasz György a beengedésre figyelt, a Sziget-tulaj Gerendai Károly pedig a bejárat előtt szórólapozott. 

1990-ben Lasz apja megalapította az In-Kal Securityt, Varga pedig saját céget csinált Rabb Sándorral és Szabó Lászlóval. A programozó-matematikus Rabb néhány év után kiszállt a cégből, mert az Egyesült Államokba költözött, ahol filmezni kezdett. Dolgozott például a Titanic látványvilágán, és azóta is az egyik legsikeresebb magyar a számítógépes animációk világában. 

Papíron Rabbnak ma már semmi köze a céghez, de egy email-címhez valószínűleg figyelmetlenségből megadott név miatt úgy tűnik, mégis van. Van egy leányvállalata a Valtonnak, ennél a látható tevékenység nélkül évi 800 milliót forintot kaszáló, foggal-körömmel eltitkolt cégnél váratlanul felbukkant Rabb neve, de a tulajdonosok azt mondják, csak véletlenül. De erre később még részletesebben visszatérünk. 

Kedvenc fesztiválja: O.Z.O.R.A. 

A Valton politikai eseményeken kívül számos sportrendezvényt biztosít, például a magyar futballválogatott mérkőzéseit, de állandó partnere a Live Nationnek, amely a legnagyobb külföldi koncerteket hozza Budapestre.

A fesztiválokat főleg az In-Kal Security védi, de a Szigeten velük dolgozik a Valton, pár éve pedig önállóan csinálják a legrégebbi magyar pszichedelikus találkozót, az O.Z.O.R.A.-t.

Utóbbit azután vették át, hogy 2012-ben a Hír Tv lerántotta a leplet az internacionális „drogutcáról”. Varga azt mondja, hogy volt benne egy kis félsz, mielőtt belevágtak, de aztán nagyon kellemesen csalódott. Több fesztiválon járt már, de az O.Z.O.R.A. magasan a kedvence, mert ott sosincs balhé, rendesen viselkednek az emberek, és egyáltalán nincs szemét. A fesztiválon teljesen elvarázsolta, hogy „a rét közepén is csikktartóba hamuznak az emberek”.

Varga egyébként ismerősei és saját bevallása szerint nagy munkabírású ember. Annak ellenére, hogy tulajdonos és ügyvezető a Valtonban, igyekszik minden nagyobb rendezvényükre elmenni, és személyesen koordinálni a beosztottjait. Határozott személyiségnek tartja magát, aki nem szereti, ha bárki beleszól a cége működésébe.

Rabb kiszállása után Varga és Szabó ketten folytatták az üzletet. A kezdeti időkről azt mondja Varga, hogy „nem volt üzleti tervünk, hobbicégnek indultunk, amivel megkereshettük a hétvégi bulira valót".

A 90-es években dinamikusan tudtak növekedni, mert kevesen foglalkoztak profi rendezvényvédelemmel, a nagyobb biznisz akkor is az objektumvédelem volt, amiről később szintén lesz még szó. Rendezvénybiztosítás terén azonban gyorsan a piac egyik legerősebb szereplői lettek, a 90-es években Oroszországban is dolgoztak a világ azóta is egyik legnagyobb koncertjén, egy ingyenes AC/CD–Metallica-bulin, ahol több ezer katonával és rendőrrel biztosította rendezvényt a néhány tucat magyar kidobó. 

Ebben a játékban gyorsan megtalál a politika

Varga azt mondja, hogy a nagy bulikkal párhuzamosan ismerkedtek meg politikusokkal: 

Ebben a játékban nagyon hamar kapcsolatba kerülsz a politikai szereplőkkel. Megjelenik egy védett személy egy koncerten, pártrendezvényeket szerveznek, te pedig vigyázol rájuk, és kialakul egy nagyon bizalmi viszony.

A cégvezetőről azt mondják pályatársai, hogy mindig is a jobboldal felé húzott, de Varga szerint nincs szó arról, hogy ők a Fidesz cége lennének: „Nekünk egyik feladat olyan, mint a másik, nem számít ki van hatalmon.” Arra büszke, hogy az MSZP-vel és az SZDSZ-szel is együtt tudott működni, csak utóbbiaktól már kevés megrendelés jön, vagy inkább semennyi, mert az ellenzéki pártokra nem jellemző mostanában, hogy sok rendezvényük lenne, főleg azokra nem, amik már megszűntek

Varga azért megerősítette, hogy most több állami megrendelésük van, mint 2010 előtt, és hogy nagyon bizalmi a viszony a kormánypárttal.

Pedig kezdetben még nem ők voltak a Fidesz favorizált cége, hanem a szocialista oldalhoz elkönyvelt In-Kal, ami az MDF és a MIÉP rendezvényeit is biztosította. Az In-Kal és a Fidesz viszonya megromlott a 90-es évek közepén, mert a párt állítólag nem fizette ki több számláját. 

Az első Orbán-kormány megalakulása után a részben állami tulajdonú Defend Kft. lett a biztonsági cégek között az első számú favorit a Fidesznél. A Defendet Földi László irányította, aki korábban a Belügyminisztérium III/I-es csoportfőnökségét vezette, és az Információs Hivatal műveleti igazgatója is volt. (Földi 2002-ben átadta a céget jó barátjának, Csintalan Sándornak, az egykori hírszerző manapság leginkább a kormány álláspontját támogató szakértői nyilatkozataival tűnik fel a médiában.)

Hát persze, hogy ismerem Tiborcz Istvánt!

Varga és a Valton a 90-es évek végén került kapcsolatba a kormánypárttal, a cégvezető szerint egy szerencsés véletlen útján. Azt mondja, egy rendezvényszervező ismerőse vitte a Miniszterelnöki Hivatalba, aki úgy akart elvállalni egy programot, hogy biztonsági cégről is gondoskodik. „Előtte még csak állami intézmény közelében sem voltam, leszámítva, hogy kiváltottam a jogosítványomat” – emlékezett vissza Varga.

A megbeszélés sikertelen volt, szerinte öt perc után kiderült, hogy a „döntéshozók” mégsem velük fognak dolgozni. Kifele menet viszont hirtelen szembetalálkozott a szerencsével:

Összefutottam egy régi barátommal a folyosón, és beszélgettünk pár percet. Azt gondoltam, hogy ez nem így dől el, de gyenge próbálkozásként odaadtam a névjegyemet, hátha egyszer szükségük lesz a szolgálatainkra.

Egy héttel később ő maga is megdöbbent, amikor csörgött a telefonja, és a régi barát azzal hívta, hogy nincs százszázalékosan megoldva a rendezvénybiztosításuk, kipróbálnák őket. Kaptak egy tesztmunkát az akkori Orbán-kormánytól, ami után Varga szerint meg voltak velük elégedve, ezért ha rendezvény van, azóta mindig őket hívja a Fidesz. 

Hogy ki volt a titokzatos régi barát, azt nem árulta el Varga, mert szerinte „a sztori szempontjából lényegtelen, már nincs is ott, és nem is volt döntési helyzetben, csak javaslatot tehetett”.

De azt mondja, neki annyira nincsenek fideszes kapcsolatai, hogy Lévai Anikó tavaly megkérdezte tőle: „Elnézést, Önnek mi is a vezetékneve? Mi mindig csak úgy hívjuk egymás között, hogy a valtonos Lajos.” Pedig Varga rendszeresen közel kerül a fideszes vezetők családi életéhez, ezért „ha az a kérdés, hogy ismerem-e Tiborcz Istvánt, akkor azt mondom, hogy hát persze”.

Emlékszik még arra is, amikor évekkel ezelőtt Tiborcz először feltűnt egy Fidesz-rendezvényen, és

megszeppenve szorongatta Ráhel kezét a backstage-ben.

De Varga szerint itt véget is ér a történet, nincsenek politikai jellegű üzleti kapcsolatai kormánypárti politikusokkal. 

Azt is megjegyezte, hogy nemcsak a kormányzati politikusok családját ismeri, hanem a szocialista és az SZDSZ-vezetőkét is, de szerinte a munkájuk során ez természetes, mert őket is védik. Azt pedig hangsúlyozza, hogy szerinte nem ciki, hogy megbízik benne és cégében a Fidesz, sokkal inkább büszke rá.

Varga pályatársai szerint azért kicsit közelebbi viszonyban van a párt vezetőivel, mint mondja. Állítólag bármikor bárkit felhívhat az Orbán, Lázár, Rogán hármasból, ennek ellenére mégsem volt zökkenőmentes a cége felemelkedése a második Orbán-kormány megalakulása után.

Addig nyújtózkodhattak, amíg Pintér Sándor extakarója ért

Első látványos állami megbízásukként 2010. május 29-én a Valton biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki eskütételét a Parlament előtt. A versenytársak azt hitték, hogy innentől nagyon meg fog lódulni a szekér a Valtonnal, de rövidesen kiderült a konkurensek számára, hogy nincs itt szó zökkenőmentes felemelkedésről. 

Jobb ma egy jachtkikötő, mint tegnap egy biztonsági cég!

2007-től 2010-ig a Valtonban kisebbségi tulajdonos volt a Consilium Fortis Kft., amely akkor Makkos Gáboré volt. Az üzletember az ezredforduló idején a Pécsi Dohánygyár üzleti folyamatszervezőjeként tevékenykedett, majd beszállt a Valton elődjének számító, azóta több cégátalakuláson átesett Showsec Bt.-be és kft.-tag volt a szintén Vargához köthető Apple Party Servicesben.

Makkos a biztonsági iparághoz képest jóval nyugodtabb vizeken is evez. Övé a kormányon keresztül uniós pénzzel is megtámogatott El Yacht Kft., ami Balatonfüreden üzemeltet jachtkikötőt, és jachtbérléssel is foglalkoznak. Makkos cége 2012-höz képest 2014-re megnégyszerezte bevételeit, legutóbbi mérlegük 54 millió forint volt.

A cég 2010. június 30. és július 7. között egy hétig szerepelt a NAV (akkor még APEH) végrehajtási listáján. „Akkoriban több vagyonvédelmi céget is keményen betámadott az adóhatóság, több helyen iratokat foglaltak le, cégvezetőket vittek el bilincsben, a Valtonnál is komoly kényszerintézkedések voltak" – emlékezett vissza a piac egyik korábbi, névtelenséget kérő szereplője. Varga szerint 2012-ben foglalt le a NAV iratokat a cégénél, ennek azonban nincs nyoma a hivatalos céginformációkban. 

A NAV-vizsgálatot leszámítva 2010 után elkezdett látványosan jobban teljesíteni a cég, mint korábban: az árbevételen kívül a saját tőkéjük is meredeken emelkedni kezdett. Egy év alatt 800 millió forinttal nőtt meg a bevételük, aminek a felét a korábban a leggazdagabb magyar Demján Sándor érdekeltségébe tartozó vagyonvédelmi cégtől kapott megbízások adták. Demján és a Valton furcsa közös munkájára mindjárt visszatérünk. 

2010 tavaszától a Valtonnak gyakorlatilag monopóliuma lett az állami és az ellenzéki időkhöz képest több és nagyobb fideszes rendezvények biztosítására, de Varga állítólag más állami megbízásokat is várt volna.

A rendezvénybiztosítás ugyanis nem túl jövedelmező munka, iparági forrásaink szerint nagyjából 5-8 százalékos árréssel lehet dolgozni, tehát gyakorlatilag alig lehet profitot termelni ebben a szegmensben. „Néhány óráig tart a munka, előtte operatív egyeztetéseken kell részt venni, óriási felelősség, bármi probléma van, a biztonsági céget veszik elő a nyilvánosságban” – mondta háttérben egy cégvezető, aki szerint a sorozatos nyilvános szereplések arra is alkalmasak, hogy rásüssék egy cégre, hogy ide vagy oda tartozik. 

Sokkal nagyobb üzlet az objektumvédelem, ami folyamatos megbízást jelent, ezért jóval több pénzt lehet vele keresni. 2010 után azonban a Valton alig kapott védelmi munkákat állami objektumok körül, mert ezeket szinte teljesen bekebelezte Pintér Sándor korábbi cége, a Civil Zrt

Ez szépen látszik Pintér exvállalkozásának bevételein: 2010-ben még 5 milliárdot kaszáltak, majd a belügyminiszter eladta üzletrészét, Pintér nélkül 2014-ben pedig már több mint 11 milliárd forint jött össze.

Közben volt olyan év is, amikor 16 milliárdos bevételük lett, ezzel magasan ők a legsikeresebb biztonsági cég Magyarországon. 

Varga állítólag sok helyen panaszkodott arról, hogy az objektumvédelemben nem rúgtak labdába a Civil mellett, és úgy tűnik, lassan előttük is megnyílik ez a piaci szegmens. Márciusban elnyerték a Közbeszerzési Hatóság összes fővárosi és vidéki objektumának védelmére kiírt 1,1 milliárd forintos tendert, ami önmagában százmillióval megdobhatja a következő évi bevételeiket. 

Megkérdeztük Vargától, hogy szóvá tette-e bármilyen körben, hogy szeretne több állami megbízást, a következőt válaszolta: „Nekem, mint a cég ügyvezetőjeként az a dolgom, hogy minél több munkát szerezzek a cégnek, mindegy milyen szférából érkezik, örülünk minden újabb megbízásnak.”

Megetette Orbánt, Ádert és Matolcsyt

2010 után nemcsak a Valton, hanem Varga üzleti érdekeltségei is terebélyesedtek. A Céginfó szerint több mint egy tucat vállalkozásban van valamilyen szerepe, mikor rákérdeztünk nála, hogy pontosan mennyiben, kitérő választ adott, mert szerinte „ez nem érdekes, több cégben nem üzleti érdekből vagyok benne, hanem családtagoknak, barátoknak segítek, ezeket nem számolnám".

Varga nyitott a biztonsági biznisznél sokkal jobban jövedelmező vendéglátás felé. Olyan üzletek köthetők hozzá, mint a Fröccsterasz, a Budai Parkszínpad, a Városliget Café, a Gomba, a Müpa, az Operaház és az Erkel színház büféjének, éttermének üzemeltetése. Több vendéglátóhelyén önkormányzati tulajdonú épületet bérelnek, a XI. kerületben újranyitott Budai Parkszínpadot például havi 350 ezer forintért, ami nagyon baráti árnak számít egy 2750 négyzetméteres ingatlanért. 

Sikeres vállalkozás az életében az Országalma Kft. is, amivel 2013-ig az Országház teljes gasztronómiai ellátását végezték. A cég eddigi legnagyobb dobása 2011-ben volt, amikor Magyarország az Európai Uniós soros elnökeként az Európai Parlament étkeztetéséről is gondoskodhatott. 

Varga az EU-s projekt után szállt be a cégbe, de állítása szerint nem a parlament miatt, hanem mert baráti viszony alakult ki a Gála-csoporttal, és úgy gondolták, „összetolják az egységeiket”. Szerinte jól hangzik, hogy ők etették a politikusokat, de ez a cég életének csak nagyjából öt százalékát teszi ki. A parlament étkeztetésén túl azért jócskán vannak még politikai, állami megrendelőik.

Varga vállalkozásával dolgozott már a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Miniszterelnöki Hivatal, az APEH, az MNB, a Legfelsőbb Bíróság, a Nemzeti és Szépművészeti Múzeum, az MTVA, és ez még csak nagyjából a fele a partnereiknek.

A cég egyébként Varga érkezése után kapott szárnyra: 2012-ben nettó 44 millió forint volt az árbevételük, 2013-ban 275 millió, 2014-ben pedig 373 millió. A cégvezér azt mondja: „Voltak vállalkozások, amik úgy érezték, hogy ha melléjük állok, az biztosíték a megrendelők felé. A gasztronómiában bekerültem egy spirálba, és onnantól kezdve nem volt kiszállás.”

Átláthatatlan projekt Demján Sándorral 

Bár az állami objektumvédelemből egyelőre nem sok jutott a Valtonnak, épületőrzés terén is voltak komoly munkáik: közel tíz évvel ezelőtt a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó BBB Zrt.-vel kezdtek dolgozni. Varga szerint számára „átláthatatlan” volt ez a projekt, ezért 2012-ben külön cégbe szervezték ki a munkát, így jött létre a Valton Hungary Kft.

„Volt egy olyan időszak az életünkben, amikor odakeveredtünk a Budapest Sportarénához, ami Demján Sándor érdekeltsége. Egy időben a Valton-Sec segített a BBB Zrt.-nek, de aztán ezt le akartuk választani az anyacégtől, mert hiába vagyonvédelem, nagyon távol áll tőlünk” –magyarázta Varga, hogy miért hozták létre a Valton Hungaryt.

Nem világos, hogy Varga itt mire gondolt pontosan, miért szervezték ki külön cégbe az objektumvédelemmel foglalkozó ágazatukat, ugyanis a cég működése szempontjából erre nem volt szükség, más cégek sem csinálják ezt. 

Hamar rájöttem, hogy ez nem az a cég, amiben tulajdonos szeretnék lenni, hagytam, hogy kivásároljanak belőle, az okokról nem szeretnék beszélni

– mesélte Varga, hogy miért szállt ki gyorsan a Valton Hungaryből. Bár eladta a tulajdonrészét, és azt mondja, hogy neki semmi köze a Valton kistestvéréhez, úgy tűnik, mintha a valóságban nem lenne ilyen egyszerű a helyzet. 

Két találkozó elég volt a százmilliós üzlethez

Az eladáskor Varga hagyta a Valton Hungarynek, hogy megtartsák a Valton nevet, a két cég irodája ugyanabban az épületben található, a Google-ben a Valton Hungaryre keresve csak valton-seces találatok jönnek elő. 

A 800 milliós árbevételű Valton Hungary egy veszprémi panellakásba van bejegyezve, nincs hozzájuk elérhető telefonszám, a céget egy személyben birtokló és ügyvezető Csutak János pedig két hete nem válaszol a neki küldött kérdéseinkre. Vargán keresztül sem tudtunk elérni, mert azt állítja, hogy életében kétszer találkozott Csutakkal, és a telefonszámát sem tudja. 

A cég email-címe az iroda.valtonhungary@gmail.com, de a levelezőcímet nem Csutak nevére jegyezték, hanem Dr. Rabb Margitéra, aki bt.- és kft.-tag volt Varga több cégében, és a Valton-alapító Rabb Sándor testvére. Dr. Rabb egyébként a Valton-Sec pénzügyi igazgatója.  

További furcsaság a cég körül, hogy bár Varga azt állítja, hogy Demján Sándor BBB Zrt.-jével dolgoztak, ennek nincs nyoma a Céginfóban, de annak sem, hogy a Valton Hungary bármilyen céggel kapcsolatban állna jelenleg. Nem nyertek közbeszerzést, a magánszektorban sem hagytak maguk után nyomokat, de akkor honnan a 2014-ben 800 milliós nettó árbevétel? Hiába kérdeztük Vargát és a Valton Hungaryt, nem kaptunk választ. 

A fantomcégnek tűnő vállalkozás 2014 óta kilenc alkalommal szerepelt a NAV végrehajtási listáján, tehát minimum adózási szempontból valami nagyon nincs rendben körülötte. 

Varga szerint nincs itt semmi trükk, a Valton Hungary tőlük független, „önálló identitású cég”, amivel korábban alvállalkozóként dolgoztak, de nincs átfedés a két vállalkozás alkalmazottai között, se más „formális kapcsolat”.

Sarka Kata és a Quaestor oldalán

2012 nagy év volt Varga életében: megalapította a Valton Hungaryt, majd kiszállt belőle. Saját bevallása szerint a NAV ekkor foglalt le iratokat a Valton-Secnél. Tulajdonrésze lett egy vendéglátós vállalkozásban, ami hasítani kezdett, a biztonsági cégébe pedig beszállt 11 százalékkal kisebbségi tulajdonosnak régi, jó barátja, Bessenyei István. 

„Legelőször talán egy Bonanza Banzai-koncerten találkoztunk, amikor ő valami menedzserszerűség volt a zenekar mellett. Hamar barátok lettünk, mert kiderült, hogy hasonló az érdeklődési körünk” – mondta Varga a kapcsolatukról. Bessenyei szerint a koncert stimmel, de nem volt menedzser, hanem a Magyar Televíziónál dolgozott. 

Frei Tamástól az RTL-közeli offshore cégbe

Bessenyei első komolyabb munkája a Frei-dosszié gyártása volt az Action News Kft.-vel, amin keresztül az ezredforduló környékén többször dolgoztak együtt a Valtonnal. A 2000-es évek közepétől több Bessenyeihez kapcsolódó tévés műsor gyártása körül voltak furcsa ügyek.

2005-ben nagy port kavart, hogy Bodnár György szerint az NB I.-es csapatok által közvetítési jogokra összedobott 250 millió forintot benyelte Bessenyei cége, az Apokalipszis Kft.

„Remélem, hogy Bessenyei úr beperel, de ha nem teszi meg, akkor csak azért nem, mert nem tudja megmondani, hová tette azt hatvan-nyolcvanmillió forintot, amit a csapatoktól elvett” – mondta róla a korábbi befektető, aki Bessenyeit úgy jellemezte egy sajtótájékoztatón, hogy

szájba baszott csavargó.

A Bessenyei-féle Apokalipszis Kft.-t a 2000-es évek végén RTL Klub-közeli vállalkozásnak tartották. Kérdésünkre Bessenyei elismerte, hogy 2008-ig adott tanácsokat Dirk Gerkens tévés vezérigazgatónak is és dolgozott is a csatornánál. Úgy tudjuk, hogy vita alakult ki köztük, ami után Bessenyei eladta az Apokalipszist, és távozott az RTL Klubtól. Bessenyei azt mondta nekünk, hogy nem volt vita, de azt elismerte, hogy azóta nem dolgozik tévéknek. Saját bevallása szerint jelenleg egy luxemburgi cégcsoportban tölt be igazgatói posztot, ez a fő bevételi forrása.

Az Apokalipszis 2010-ben került ismét reflektorfénybe, amikor az Origo cikksorozatban bemutatta, hogy Csetényi László Duna Tv-vezér három 96,9 millió forintos szerződés alapján filmsorozatokat vásárolt tőlük, a szakértők szerint jelentős túlárazással. Az is felmerült, hogy bizonyos produkciók jogait (Az utolsó mohikán, Zorró legendája, A dzsungel könyve) duplán adhatták el az MTVA jogelődjének, de a köztévé tagadta a vádakat, a szerződéseket viszont nem adta ki.

Akkoriban megpróbálták felvenni a kapcsolatot az Apokalipszissel, de a cégnek nem volt nyilvános elérhetősége, a tulajdonosa pedig egy washingtoni székhelyű, Seychelle-szigeteki offshore cég volt. A vállalkozás 2011. október 28-án a 8. helyen szerepelt a NAV jelentős tartozásokat soroló feketelistáján 824 millió forintos hátralékkal. Kérdésünkre azt mondta erről Bessenyei, hogy neki ezekhez az ügyekhez már nem volt köze, ő még évekkel a botrány jó pénzt adta el a céget, ami utána történt, az már nem tartozik rá.

Aki ismer engem, tudja, hogy nem értek a vagyonvédelemhez, azért szálltam be a cégbe, mert Lajos hívott

– ezt már magáról mondta az Indexnek Bessenyei, aki nem emlékezett, hogy mikor vásárolt üzletrészt a Valtonban.

Életpályája alapján egyébként valóban az a kép rajzolódik ki Bessenyeiről, hogy nem ért a vagyonvédelemhez. A 80-as évektől majdnem minden országos televíziónál megfordult, volt beosztott, producer, műsorforgalmazó, de a sokrétű médiakarrier ellenére szeret a háttérben mozogni, nincs róla elérhető fotó az interneten. 

Bessenyei egy hónappal ezelőtt került be ismét a hírekbe. Az Átlátszó írta meg róla, hogy a Quaestor-csoport ingatlanbefektetési cégére fáj a foga: portál szerint a Quaestor Invest Kft. többségi tulajdonát birtokló Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. üzletrészét Bessenyei és három üzlettársa szeretné megvásárolni. Az üzletember szerint ez félinformáció, és azt mondta, hogy 

ez családi, illetve magánügy, nem szeretne arról beszélni, mivel próbálkoznak a Quaestor környékén.

Bessenyei legújabb vállalkozását tavaly decemberben alapította Hajdú-Sarka Katával. A Nakama&Partners üzleti tevékenységéről egyelőre nincs nyilvános adat, Sarka Kata azt mondta az Indexnek, hogy sztárok Facebook- és Instagram-felületeit értékesítik különböző vállalatoknak. Hajdú Péter felesége szerint „rengeteg” üzleti partnerük van már, ezek mind magáncégek.

Sarka azért alapított vállalkozást Bessenyeivel, mert közel tíz éve barátok, és „hitt benne, hogy ez működni fog”. Arra nem emlékezett pontosan, hogy honnan ismerik egymást, szerinte Hajdú Péter mutatta be őket. Arra a kérdésre, hogy tudja-e, mikkel foglalkozik a partnere, Sarka azt felelte, hogy „soha nem számolt be arról, mivel foglalkozik még”.

Bessenyeit egyébként „ősbaloldalinak” könyvelik az ismerői, ami azért is lehetséges, mert állítólag 2010-ig személyesen Mesterházy Attila, korábbi MSZP-elnöknek adott tanácsokat. Kérdésünkre Mesterházy azt mondta, hogy ez nem igaz, sosem volt formális kapcsolata Bessenyeivel, akit ettől függetlenül a mai napig a barátjának tart. 

Iparági források szerint Varga éppen ezért, Bessenyei kiterjedt kapcsolatrendszere miatt akarta, hogy „csendestársként” beszálljon a Valtonba. Egyik beszélgetőtársunk szerint 2012, a Fidesz népszerűségének mélypontján logikus lépés volt maga mellé venni a baloldalon rutinosan mozgó Bessenyeit, hogy egy esetleges választási vereség, vagy a kétharmad elvesztése után „ne kelljen nulláról újraépítenie a kapcsolatrendszerét”. 

(Címlapkép illusztráció: szarvas / Index )

Ne maradjon le semmiről!

Ne maradjon le a cikkeinkről!