Orosz dezinformációt terjeszt a magyar köztévé szakértője a terroristákról
További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
"Sógor Dániel a szíriai és tunéziai sajtót is olvasta, ott arról írtak, hogy az elkövetők fehérorosz állampolgárok voltak, akik áttértek az iszlám hitre" – írta a híradó.hu a "Fehérorosz állampolgárok a brüsszeli elkövetők?" című anyagban, a cikket a 444 szúrta ki.
eredetileg a Kreml által pénzelt Szputnyik írta meg. A Szputnyik a szintén az orosz rezsimhez közel álló Lifenews.ru március közepi cikkét hasznosította újra.
Ebben azt írták, hogy egy fehérorosz testvérpár, Iván és Alekszej Dovbas, valamint a dagesztáni Marat Junuszov terveznek elkövetni terrorista merényletet Brüsszelben.
a Szputnyik ugyanis kedden már a hír cáfolatát is megírta, beszélt a tesvérpárt ismerő egykori barátokkal, még a KGB rövidítést máig őrző belarusz nemzetbiztonsági szolgálat nyilatkozatát is közölte, miszerint Alekszej Dovbas Belaruszban tartózkodott a belgiumi merénylet idején és erről időben értesítette a belga hatóságokat is, és miután híre ment érintettségének, kérte fivérét, Ivant, hogy lépjen kapcsolatba a belga hatóságokkal, amit meg is tett.
Dovbasék – bár az első orosz hírekből sem volt egyértlemű, hogy szervezéssel vagy az öngyilkos végrehajtással gyanúsítanák őket – a fehérorosz független médiának interjút is adtak.
Márpedig holtan erre nehezen lettek volna képesek.
De miért az orosz propagandagyárak elég átlátszó kamuhíreit veszi készpénznek Sógor Dániel?

Az egyik lehetséges válasz, hogy nem ismeri jól az orosz propagandagépezetet és még nem hallott soha azokról az aktív intézkedésekről sem, amelyek keretében ezeket a dezinformációkat terjeszti a moszkvai rezsim. Vagy ha hallott is erről, nem kezeli kritikusan a forrásokat.
Kémek háborújává fajult a menekültválság
Orosz és nyugati titkosszolgálati játszmák helyszíne lett Görögország és a menekültek által használt balkáni útvonal. Berlin rengeteg hírszerzőt küldött Görögországba, hogy leplezzék le, mire készülnek az oroszok.
A másik lehetséges magyarázat, hogy tudatosan terjeszti a köztelevízióban azt, amit az orosz propaganda közöl, meg sem kérdőjelezve annak valóságtartalmát.
Ez utóbbi verziót erősítik Sógor Dániel eddigi szakmai megnyilvánulásai.
- Ebben az interjúban például azt fejtegette, hogy Oroszország - Irakkal, Iránnal és Szíriával szövetkezve - "a valóságban, és nem csak szavakban számolja fel az Iszlám Államot." Szerinte az orosz beavatkozás Szíriában "sokat javított és sokat fog még javítani". "Végre elindultak a rendezés felé, nemcsak szavakban, – ahogy az amerikaiak az utóbbi másfél évben – hanem tettekben folyik küzdelem a terrorizmus ellen. Ha ezeknek a szervezeteknek a nagy része felszámolható, akkor helyreállítható az állam és a rend is, de ez már döntően anyagi kérdés lesz" - mondta, bár azóta, mint azt tudjuk, Oroszország hátraarcot fújt. Sógor jóslata nem jött be. Bár Putyin sikeresnek értékelte a szíriai beavatkozást, az Iszlám Állam nem semmisült meg, Aszad nem szerezte vissza a hatalmat Szíria felett, és az ukrán helyzet miatt Oroszország ellen bevezetett nemzetközi szankciókat sem vonták vissza.
- Sógort az orosz befolyásról is megkérdezték, tényleg érdemes szó szerint idézni, amit válaszolt, íme: "Mit jelent az orosz befolyás? Ellentétben az amerikaiakkal, az oroszok nem szólnak bele az adott államok belpolitikai ügyeibe."
- Egy másik, a Jobbik portáljának adott interjúban arról beszélt, hogy az USA csak látszatháborút vív az Iszlám Állam ellen. (Ellentétben ugye Oroszországgal.)
Ilyen mély intellektuális háttérrel nem kell csodálkozni azon sem, hogy Sógort rendre hívják jobbikos fórumokra szakérteni, de rendszeresen ír az Orientalista nevű weboldalra is. Amikor tavaly Putyin Magyarországra látogatott, éppen az az Orientalista szervezte az orosz elnök melletti szimpátiatüntetést. A Putyin melletti tüntetés társszervezője a Kiállunk Oroszországért nevű Facebook-csoport volt, aminek adminisztrátorai természetesen ismeretlenek. A szimpátiatüntetésre végül nem került sor, ebben szerepet játszott, hogy az Index leleplezte: a tüntetés egyik promótere egy olyan Facebook-oldal volt, amit az egykori hungarista vezér, a ma már Ausztráliában élő Szabó Albert üzemeltetett.

Egyébként semmi meglepő nincs abban, hogy a köztelevízió az orosz propagandát terjesztő szakértőnek ad teret, hiszen a kormányzati kommunikáció is hasonló szellemi forrásokból táplálkozik, sőt, újabban már a diplomácia is. Március 15-én, amikor Orbán Viktor beszédet tartott a Nemzeti Múzeum előtt, a berlini magyar konzul elment Drezdába és Kossuth Lajos emléktábláját koszorúzta meg a bevándorlóellenes mozgalom, a Pegida egyik vezetőjével és szóvivőjével, Tatjana Festerlinggel. A Pegida nem más, mint az orosz titkosszolgálat egyik németországi kreálmánya és hídfőállása, és ezt nem mi mondjuk, hanem a német kémelhárítás.
Sógor Dániel egyébként az ELTE-n tanított, a diákok egy része imádta, bár vannak, akik szerint elfogult volt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Címlapon
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
tegnap, 18:00