Tuzson Bence veszi át Giró-Szász helyét

2015.10.05. 16:31

Rogán Antal megtalálta a múlt héten lemondott Giró-Szász András utódját: Tuzson Bence, a Fidesz országgyűlési képviselője és eddigi pártszóvivője lesz az új kommunikációs államtitkár.

A Magyar Idők értesülései szerint Rogán Antal hétfőre összeállította az új minisztérium, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetői stábját.

Rogán már korábban bejelentette, hogy a parlamenti államtitkár Dömötör Csaba, a közigazgatási államtitkár pedig Bíró Marcell lesz.

Dömötör Csaba, a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselőjelöltje tavaly nyáron lett a Kormányzati Információs Központ vezetője, amikor Giró-Szász időleges távozása miatt szintén átszervezték a kormányzati kommunikáció szervezeti hátterét. Biró Marcell a Navracsics Tibor vezette KIM-ben kapott először vezető pozíciót, majd Pintér Sándor mellett volt kabinetfőnök.

Orbán Viktor miniszterelnök eddigi tényleges kabinetfőnöke, Nagy János szintén államtitkári rangban felel majd a miniszterelnöki programok szervezéséért.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

Orbán Viktor az angolokat kifütyülő gyerekekről: Akkor láttam, hogy itt még lesznek nagy dolgok

A miniszterelnök nemcsak a politikában, hanem a futballban is áttöréseket vár.

tegnap, 21:47

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Marco Rossi: Az én hibám, hogy kiestünk a B ligába, de mindent megtettünk, hogy az elitben maradjunk

Azt viszont meg kell vizsgálni, miért omlik össze a csapat egy kapott gól után.

tegnap, 21:10

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Címlapon
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

tegnap, 17:24

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Címlapon
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

tegnap, 21:44

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt

A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.

március 17., 05:58

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59