Farkas Flóriánt roma önkormányzati képviselők megfenyegetésével vádolják
További Belföld cikkek
-
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
- Kizuhant a hatodik emeletről egy férfi Óbudán
- Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
- Elgázolt egy embert a vonat Békéscsabán
- A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Határozatképtelen lett az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése, ahol 600 millió forint uniós támogatás gyanús elköltéséről szerettek volna többet megtudni a képviselők. A rendkívüli gyűlésre a kelleténél jóval kevesebben mentek el, akik ott voltak, szitkozódtak, kántálták a 600 milliót.
Vajda László, a Lungo Drom alelnöke szerint azért voltak olyan kevesen, mert Farkas Flórián múlt pénteken megszavaztatta az emberekkel, hogy ne menjenek el erre a rendkívüli közgyűlésre, és még meg is fenyegette azokat, akik elmennek.
Még azt is megnézem, ki mennyire emeli fel a kezét
– idézte Farkast, aki szerinte azt mondta, hogy az alapján köt majd a szerződéseket az emberekkel, hogy elmennek-e, vagy sem. Vajda egy rendkívüli bizottság felállítását kezdeményezte, amely kivizsgálja a visszaéléseket.

Lakatos Oszkár szintén az országos Lungo Dromból azt mondta, hogy a 600 millió forintot az ORÖ nyerte, de semmilyen határozat vagy szavazás nem volt arról, hogyan költsék el. Szerinte azonnal le kellene állítani a kifizetéseket.
Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom vezetője szerint
az egész ország cigánysága ellen követtek el bűnt. Az, hogy nem jönnek el a közgyűlésre, hogy tisztázzák magukat, önmagában bizonyítja a bűnösségüket.
Csak hogy kontextusában is értsük, miről van szó, Dancs azt mondta:
Cigány gyerekek ezrei éheznek, ők meg havi ötszázezerért bérelnek autót. Felhívtuk a céget, hogy autót szeretnénk bérelni, ők meg azt mondták, nem is foglalkoznak ilyesmivel!
Makai István, a Roma Polgári Tömörülés vezetője szerint egy olyan projektről sem tudnak, aminek tisztességes elszámolása lett volna. Súlyos anyagi visszaélések történtek.
Makai szerint hiába kérték a dokumentumokat az érintettektől, nem adták át. A képviselők szerint több olyan pénzfelhasználás van, amiről Farkas egyedül döntött, mindenféle közgyűlési határozat nélkül.
7 db számítógép 21 millióért
Korábban az LMP-s Hadházy Ákos a blogján hívta a figyelmet arra, hogy az Országos Roma Önkormányzat 600 millió forintot kapott a „Híd a munka világába – Szociális szövetkezetek” TÁMOP-os, uniós projektból. A politikus szerint a pénz elköltése korrupció gyanúját veti föl.

Hadházy szerint a pénzből 28,7 millióért béreltek autókat fél évre, 31 millióért vettek irodabútorokat, 26 millióból újították fel az irodát. De olyan kamunak tűnő tételekre is súlyos pénzek mentek el, mint egy tanulmány a toborzási eljárás kidolgozásáról, 19 milliót pedig egy olyan tanulmányra költöttek, ami csak arról szól, hogy milyen szoftvereket kellene beszerezniük. 31 millióért alakítottak ki számítógépes hálózatot, 21 millióért pedig 7 számítógépet vettek.
A képviselők állítólag nem látnak bele az ORÖ gazdálkodásába, Hadházy információi nyomán most elkezdték kikérni a papírokat, hogy belelássanak a visszaélésekbe. Vajda László a sajtótájékoztatón azt mondta, ő levelet írt Lázár Jánosnak, amiben arra kérte, hogy állítsa le a pénzek kifizetését, és vizsgáltassa ki a program körüli visszaéléseket.
A sajtótájékoztatót tartó képviselők végül átvonultak a Híd a munkába program állítólag legalább négyszáz millióért megvásárolt irodájához, ahol azonban senkit nem találtak. Az iroda zárva volt, az ablakon át látható volt néhány becsomagolt bútor. Vajda elmondta, az önkormányzat vagyonáért felelős vezetője nem tudott nekik kulcsot adni, ő azt mondta a képviselőknek, menjenek csak oda, ott embereknek kell már dolgozniuk. Vajdáék az épület előtt arról is beszéltek, hogy nonszensz, hogy a Gellérthegy utcában vesznek egy ekkora értékű ingatlant, illetve vidéken többet is regionális irodáknak, miközben a program senkin nem segített.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
16 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
13 perce
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
1 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
50 perce
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad
A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.
március 21., 06:05
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
4 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
10 órája
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk
A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.
március 21., 06:05
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
7 órája
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
6 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
12 órája
- Címlapon
A pusztítás másodpercei – megrázó képsorokon a Délkelet-Ázsiát ért földrengés
Több régióban is rendkívüli állapotot hirdettek.
1 órája
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből
A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.
március 21., 10:55
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
4 órája
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.
8 órája
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
9 órája
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19