Megszűnt az Együtt-PM szövetség

2014.11.09. 19:41 Módosítva: 2014.11.09. 19:41
Különválik az Együtt és a PM, a szövetség a jelenlegi formájában megszűnt – mondta az Indexnek Karácsony Gergely, miután a PM taggyűlése vasárnap úgy döntött, hogy a párt a továbbiakban önállóan politizál.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) taggyűlése vasárnap úgy határozott, hogy a párt önállóan folytatja. Ez azt jelenti, hogy megszűnik az Együtt és a PM között az eddigi együttműködés, amelyet a választások előtt kötött a két párt.

A PM a Facebook-oldalán is közzétett politikai nyilatkozatban azt írja, hogy a PM a továbbiakban önállóan politizál, de „mind az Együttre, mind az összes hiteles és demokratikus pártra továbbra is partnerként tekintünk”. Ez a PM-esek szerint azt jelenti, hogy folyamatos lesz közöttük a párbeszéd, és konkrét ügyekben készen állnak az együttműködésre.

Karácsony Gergely, a PM társelnöke az Indexnek megerősítette, hogy ezzel a döntéssel az eddigi formájában

lényegében megszűnt az Együtt-PM szövetség.

A döntésről a PM tájékoztatta az Együtt vezetését.

Szigetvári Viktor, az Együtt vezetője az Indexnek úgy reagált, hogy szerinte a korábbi egyeztetésekkel ellentétes a döntés.

Az Együtt egy laza, de intézményesített partnerséget szeretne fenntartani, ehhez képest meglepő volt Karácsony Gergely nyilatkozata, hogy megszűnt a szövetség.

Szigetvári hozzátette, hogy az Együtt személyesen szeretné tisztázni a PM döntését.


A PM még a parlamenti választás előtt kötött szoros partnerséget Bajnai Gordon pártjával, az Együttel. Az önkormányzati kampányban azonban szembekerült egymással a két párt vezetése. Szigetvári Viktor kezdeményezte ugyanis Falus Ferenc visszaléptetését a főpolgármester-jelölti posztról, amivel a PM nem értett egyet, a kampány utolsó napjaiban nem is támogatta Bokros Lajost.

Szigetvári Viktor a konfliktus kialakulása után ki is jelentette, hogy a PM-mel én akkor tudom folytatni a közös utat, ha valaki kihúzza azt a kést a hátamból. Karácsony Gergely erre akkor azt mondta, hogy ezt a kést, „ha úgy tetszik, szeretném kihúzni”.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”

Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.

53 perce

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Szoboszlaiék és a párizsiak már fogják az aranyat, óriási csata Spanyolországban

Az öt topligából négyben már csak a lefújást várjuk, a La Ligában viszont még bármi lehet.

55 perce

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

54 perce

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi- Sarkvidéken.

16 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

tegnap, 21:02

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

tegnap, 19:22

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Címlapon
Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj jelölt halálát

Rejtély övezi az ötszörös Nobel-díj jelölt halálát

Az őrzője gyilkolhatta meg.

54 perce

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19