Kaka van a palacsintában: a dunaújvárosi polgármester őszödi beszéde

2014.10.10. 17:23 Módosítva: 2014.10.10. 21:41

Szenvedélyes igazságbeszédet mondott Cserna Gábor, Dunaújváros fideszes polgármestere. Az eddig méltatlanul eltitkolt beszéd a dunaújvárosi közgyűlés január 23-i ülésén hangzott el, és hát kampány van, persze, hogy most kezdett el terjedni a neten.

A közgyűlés januárban nem fogadta el a polgármesteri hivatal előző évi munkájáról szóló beszámolót. Nem véletlenül. Ezt a polgármester is azzal kommentálta, hogy reméli, néhányan majd elgondolkodnak rajta. Amikor már éppen áttértek volna a következő napirendi pontra, Cserna újra magához ragadta a szót, és keményen beolvasott lusta hivatalnokainak. Az elmúlt évek legjobb politikusi stand up comedy-jét fogja látni. Kattintson a rövid részletekre.

A hivatalban így kezdik a hetet. 

Amikor munka van, akkor valahogy senkit nem lehet megtalálni.

És mi van pénteken? Addigra fölpörögnek?

Ha valaki elszúr valamit, az osztályvezeztő nem mer semmit se csinálni. A polgármestertől kérdezik, hogy legyen-e valamilyen következménye.

És ilyen munka mellett persze mindenkinek emeljék meg a fizetését.

Az a vicc, hogy a Következmények Nélküli Polgármesteri Hivatalban meg is emelik.

Valami nagyon nincs rendben itt.

Itt megnézheti a teljes felvételt, az legalább ekkora szórakozás.  

Cserna polgármester a hivatalról 2014 01 23

A felvételt a Castellum.do blogon találtuk, ami Piázhat-e a polgármester címmel Cserna alkoholfogyasztási szokásain mereng. Ebben nem akarunk állást foglalni. Vasárnap eldől, hogy a választók az in vino veritas-ból a vinót vagy a veritast tartják-e fontosabbnak.