Falus Ferenc visszalép

2014.09.28. 21:05
Bokros Lajos mögé áll be két héttel a választások előtt a baloldal, az Index információja szerint Falus Ferenc hétfőn bejelenti a visszalépését. Úgy tudjuk, hamarosan Magyar György is visszalép Bokros javára. A baloldali pártok vezetői már napok óta egyeztettek Falus lecseréléséről, ugyanis hatástalannak találták a kampányát, amely a kerületi esélyeket is rontja.

Visszalép hétfőn a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc, tudtuk meg. A visszalépésről már a múlt héten elkezdődtek az egyeztetések, a Falus mögött álló pártok (MSZP, DK, Együtt-PM) hétfőn döntenek hivatalosan a visszaléptetésről.

Falus visszalépését mindhárom pártból megerősítették. Az Együtt-PM és a DK elnöksége délelőtt jóváhagyja a cserét, az MSZP budapesti párttanácsa pedig délután ülésezik.

Úgy tudjuk, Falus a közvélemény-kutatásokon jobban álló Bokros Lajos javára fog visszalépni. Várhatóan az MSZP, a DK és az Együtt-PM is beáll a MoMa jelöltje mögé. Bokros esélyeit növeli Tarlóssal szemben, hogy Magyar György is hamarosan visszalép a javára. Bokros Lajos néhány napja azt nyilatkozta az Indexnek, hogy ő a MoMa jelöltjeként semmilyen körülmények között nem lép vissza. És az összefogás ügye felgyorsulhat az utolsó napokban.

Szombaton egy kampányrendezvényen már kérdeztük Falus Ferenctől, hogy a levegőben van-e a visszalépése, de akkor rejtélyesen azt mondta az Indexnek, várhatunk bármit, mosolyra adó okot mindig fog adni. Egy pénteken rögzített felvételen a HírTv-ben pedig a kérdésre, hogy mi a különbség Falus Ferenc és Bokros Lajos között, Falus azt válaszolta: lényeges különbség, hogy őt 3-4 párt támogatja, Bokros párttámogatása pedig egy kis párté, aminek a támogatottsága sajnálatosan mérhetetlen. Amikor valaki főpolgármesternek indul, szüksége van támogatókra, és jobb azt előre megszerezni.

Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelöltjeként indul a választáson, a szabályok szerint a szavazólapon is csak ez a logó lesz a neve mellett. A következő két hétben azonban az MSZP, a DK és az Együtt-PM is Bokrossal kampányol, például a tervek szerint minél több baloldali kerületi polgármester-jelölttel mutatkozik majd és közös kampányzáró is lesz. A tervek szerint Bokros hétfői sajtótájékoztatóján az őt immár támogató baloldali politikusok is részt vesznek majd.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok jelöltje azonban hajthatatlan, ő nem tervezi továbbra sem a visszalépést.

Falus elegánsan beletörődött

A baloldal lépése ugyan példátlan, de nem teljesen váratlan. Mint arról beszámoltunk, a baloldali vezetők is kiakadtak szeptember elején Falus elhíresült vödrös videóján, néhányan már ekkor arról beszéltek, hogy Falus kampánya menthetetlen, váltani kellene.

A pártok ugyan szűkítették Falus mozgásterét, napi kötelező kommunikációs egyeztetést hívtak össze, és a sajtómegjelenéseit is kizárólag az Együtt-PM intézte. Ennek ellenére is a baloldali politikusok között az elmúlt hetekben egyre több kritika érte Falus kampányát. Hatástalan, nem átütő, lehúzza a budapesti baloldali jelölteket - ilyen megjegyzéseket hallottunk baloldali politikusoktól az elmúlt napokban Falus kampányáról.

Falus esélyeit tovább rontotta, hogy baloldali vetélytársainak esze ágában sem volt visszalépni, sőt a Nézőpont kutatása szerint még Bokros Lajos is megelőzte volna. Ekkor már több MSZP-s és DK-s politikus is beszélt arról háttérben, hogy Bokros támogatását is komolyan meg kellene vizsgálni.

A baloldali vezetők menteni akarták a menthetőt, ezért múlt héten szűk körben már elkezdtek arról beszélni, hogyan lehetne változtatni az egész helyzeten: minél kevesebb főpolgármester-jelöltet hagyni a pályán, illetve felpörgetni a budapesti kampányt. Úgy döntöttek, hogy Falus visszalépése és Bokros támogatása a megoldás. Pár nappal ezelőtt közölték a dolgot Falussal, aki egy politikus szerint "nagyon elegánsan" vette tudomásul a dolgot, és biztosított mindenkit, hogy mivel Tarlós István leváltásáért küzd, ő is beáll Bokros Lajos mögé. 

Falus augusztus elején jelentette be, hogy a 3 párt támogatásával ő lesz Tarlós István egyik kihívója. Falus korábban az MSZP tagja volt, később a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Egyesület alapítói között bukkant fel.

Falus Ferencről írt portrénkat itt olvashatja > > > > > > > > > > > > >

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05