A Klik kiírta, a klikes megnyerte

2014.09.25. 10:48 Módosítva: 2014.09.25. 11:05
Az egyik újpesti iskolában a Klebelsberg Központ helyi alkalmazottja nyerte meg a Klebelsberg Központ által kiírt igazgatói pályázatot. Az ő feladata volt, hogy felvilágosítást adjon a pályázatról, sőt, az ő nevét tüntették fel a nyilvános kiírásban is kontakszemélyként. Összeszedtük, hol voltak még furcsa kinevezések. A főbb tanulságok: a minisztérium azt nevez ki, akit akar. De ha nagyon tiltakoznak, könnyen visszakozik.

Elég furcsa dolgok történek mostanában az iskolaigazgatók kinevezése körül. A pályázati rendszer már akkor is csak színjáték volt, amikor az iskolák az önkormányzatokhoz tartoztak, az iskolák államosításával azonban ezek a döntések eggyel följebb, a minisztériumhoz kerültek. A magyarázkodás vagy a magyarázat merev elutasítása helyett az Emminek egyszerűbb lenne végre kinyilvánítania azt, hogy az új köznevelési rendszerben az lehet iskolaigazgató, akit ők akarnak, vagy akit kellően lojálisnak tartanak. Akár el is lehetne felejteni az álságos pályázati procedúrát.

Idén nem csak Miskolcon okozott konfliktust az igazgatóváltás. A most következő eseteknek három tanulsága van:  

  1. Néhány helyen teljes az adminisztrációs összevisszaság. Nem csak Miskolcon fordult elő, hogy a tanév megkezdése után jelent meg valaki azzal egy iskolában, hogy már augusztusban kinevezték igazgatónak, de csak most kapta meg a papírját. 
  2. Az Emmi azt nevez ki, akit akar. A köznevelési törvény is lehetőséget ad arra, hogy ha valakit nem akar kinevezni, eredménytelennek nyilváníthatja a pályázatot. Ezután egy évre pályáztatás nélkül bízhat meg új igazgatót.  
  3. A minisztérium bármikor megpróbálkozik a saját jelöltjével, de ha túl nagy az ellenállás, hajlandó kompromisszumra. 

Újpest: A Klik alkalmazottja lett az igazgató

Az újpesti Halassy Olivér Német Tagozatos Általános Iskolában a tavasszal kiírt pályázatra ketten jelentkeztek. Egyikük Sipos Sándor, az iskola addigi igazgatóhelyettese volt. Sokkal érdekesebb viszont a külsős pályázó személye. Ő Grósz Ágnes, az újpesti tankerület munkatársa, tehát a Klebelsberg Központ alkalmazottja. Ő aztán tényleg elég jól ismerhette a pályázatot, hiszen a nyilvánosan megjelent pályázati kiírás alján az ő neve szerepel kontaktszemélyként.

A teljes pályázatért kattintson!
A teljes pályázatért kattintson!

Ahogy ez már lenni szokott, Sipos Sándor pályázatát a nevelőtestület és a szülői munkaközösség 100 százalékban támogatta, és Sipos mellé állt az önkormányzat képviselő-testülete is, míg

Grósz Ágnes az alkalmazotti értekezleten 3 százalék támogatást kapott, a nevelőtestülettől 0 százalékot. 

Az külön érdekes, hogy ilyenkor a pályázókról a tankerület, azaz a Klik is ad véleményt, így tesz javaslatot az Emminek a kinevezésre. Grósz Ágnes kérdésünkre azt mondta: onnantól, hogy beadta pályázatát, ő már nem folyt bele annak lebonyolításába, azt kollégái végezték az újpesti tankerületben. Az összeférhetetlenség elkerülésére a támogatói szakvéleményt így nem a IV., hanem a II. kerületi tankerület adta ki.

Püspökladány: a volt alpolgármester lett az igazgató

A püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban márciusban írt ki pályázatot a Klik, de erre senki nem jelentkezett. Augusztus 1-jétől ezért a Klik az igazgatóhelyettest bízta meg az igazgatói teendők ellátásával és a tanév elindításával. Szeptember 9-én azonban az iskolában értekezletet hívtak össze. Itt bejelentették, hogy az iskola új igazgatója Petőné Papp Margit volt fideszes alpolgármester lesz, aki most is önkormányzati képviselő, és amúgy indul az októberi választásokon. Kiderült az is, hogy Petőné Papp Margitnak visszamenőleg augusztus 15-től érvényes a megbízása. A tanárok felháborodtak a váltás miatt, és tiltakozó aláírásokat kezdtek gyűjteni. Írtak Balog Zoltánnak, a szülők pedig demonstrációt tartottak.

A váratlan igazgatóváltás miatt ráadásul minden felborult. Újra kellett osztani az óraszámokat, mert a nyáron megbízott igazgató már igazgatóhelyettes sem akart lenni, ezért neki fel kellett venni a kötelező tanári óraszámokat, az új helyettesnek pedig óraszámkedvezményt kellett adni. Ellentétben a miskolci esettel, a Klik itt egy kicsit bővebb magyarázatra volt hajlandó. Mint a Haon.hu-nak megírták, Petőné megbízása mellett szólt szakmai tudása, felkészültsége, szakmai múltja, illetve hogy korábban már látott el magasabb vezetői feladatot Püspökladányban.

Arra viszont nincs válasz, hogyan és miért neveztek ki váratlanul egy új megbízott vezetőt, ha egyszer júliusban már kineveztek egy másikat. 

Szilágy Erzsébet Gimnázium: a régi igazgatót nem akarták, az újat nem merték

Az I. kerületi gimnáziumot éveken át Bajkó Judit vezette. Az iskolai rangsorban korábban nem túl előkelő helyen szereplő iskolát sikerült felfuttatnia a 29. helyre, a gimibe ma háromszoros a túljelentkezés. Bajkó Judit megbízatása idén lejárt, ezért pályázatot írtak ki. Bajkó mellett egy külsős pályázó is indult.

Bajkót támogatta a tantestület, a szülői munkaközösség, a szakszervezet és az iskolaszék, sőt az önkormányzat és a tankerület is.

Mivel az Emminek a köznevelési törvény szerint nem kötelező figyelembe venni ezeket a véleményeket, az a megoldás született, hogy a pályázatot júliusban érvénytelenítették. Az igazgatónő mellett tüntetést szerveztek, amit aztán az ő kérésére nem tartottak meg, petíció is indult azért, hogy az iskola élén maradhasson.

Az ügyet követő 444-nek az egyik tanár ezt azzal magyarázta, hogy az addigi igazgatót nem akarták kinevezni, az újat pedig nem merték. A minisztériumban állítólag nem nézték jó szemmel, hogy az iskola 2013 januárjában harcosan ellenezte az iskolák államosítását. Az iskola diákjai és tanárai aláírásgyűjtésbe kezdtek, petíciójukhoz akkor több ezren csatlakoztak. Hoffmann Rózsa egy 168 Órának adott interjúban akkor azt mondta: szívesen elmenne a gimnáziumba, ha meghívnák oda, de nem hívták meg. A nyáron tehát úgy nézett ki, hogy egy évre valakit megbíznak a gimnázium vezetésével (ez ilyenkor az Emmi kötelessége, a tanév nem indulhat legalább megbízott vezető nélkül).

Végül Bajkó Judit augusztus 19-én maga jelentette be az iskola Facebook-oldalán, hogy az iskolaszék és a szülői szervezetek által kezdeményezett egyeztetés eredményeként a következő tanévben is ő vezeti a Szilágyit. 

Kecskemét: magától visszalépett a jelölt

Fenyvesi Lászlónak, a kecskeméti Tóth László Általános Iskola igazgatójának megbízatása július 31-én lejárt. Az iskolát 23 éve vezető igazgató mellett egy külsős pályázó is akadt, Polyák Márta Antónia. A külsős pályázónak nem volt vezetői gyakorlata, tanárként és tanítóként dolgozott. Polyák Márta Antóniának intézményvezetői szakképzettsége sem volt, holott ez a pályázat feltételei között szerepel (még éppen tanult a végzettség megszerzéséért). A belvárosi iskolaintegráció nevelőtestületének 96 százaléka, az iskola tantestületének 100 százaléka Fenyvesi Lászlót támogatta, ahogy a szülői munkaközösség és a szakszervezet is.

A kecskeméti közgyűlés azonban zárt ülésén egyhangúlag  Polyák Márta Antóniát támogatta, ahogy a Klik is. Az iskola igazgatója azt mondta, a fenntartó tiszte megítélni, kit támogat, de amellett nem lehet szó nélkül elmenni, hogy olyan jelöltet támogatnak, aki nem felel meg a pályázati feltételeknek.

A feszültség végül azzal oldódott meg, hogy Pályák Márta Antónia visszalépett a jelöltségtől. Mint mondta: szerinte meghurcolta a nevét a sajtó, és érdemtelen támadások érték.

Miskolc: ha összefognak, lehet győzni 

Össze tudtak fogni a Miskolci Kazinczy Ferenc Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában a szülők és a tanárok, ennek köszönhető, hogy az Emmi által megbízott igazgató háromhetes működés után lemondott posztjáról. Miskolcon az iskolát 13 éven át eredményesen vezető igazgatót támogatta a tantestület, a szülői munkaközösség, a külsős pályázót csak a Klik és az önkormányzat. A pályázat persze eredménytelen lett, majd a külsős pályázót bízták meg egy évre az iskola vezetésével. Ha egyszer a kinevezések az Emmi hatáskörébe tartoznak, az Index Balog Zoltántól, majd Czunyiné Bertalan Judittól kért magyarázatot, de választ nem kaptunk. A tanárok nyílt levelet írtak Balog Zoltánnak, először a szülők, majd a tanárok mentek az utcára. Fontos elem volt, hogy a demonstrációkon élesen elhatárolódtak a pártoktól.  A közelgő önkormányzati választások miatt a kiéleződő miskolci iskolaügy rizikóját a politika is megérezhette, ezért Kriza Ákos fideszes polgármester (Balog Zoltán ösztönzésére) megmentőként lépett fel. Feltehetően együtt győzték meg a nevelőtestület által elutasított Dávid Enikőt arról, hogy mondjon le. 

Az új igazgató kinevezéséig az igazgatóhelyettes vezeti az iskolát, válaszolta kérdésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Az új vezetői pályázat kiírására a jogszabályokban nincs pontos határidő, de a Klik mihamarabb közzéteszi majd az új pályázatot. Ha az új pályázat eredményes lesz, optimális esetben, mintegy 90 nap múlva lehet öt évre megbízott új igazgatója az iskolának a Klik szerint.

Ami nem öl meg, az megerősít – a miskolci iskola szülői munkaközösségének levele a tiltakozás sikere után

Gyönyörű volt! Megható, megrázó, felemelő, katartikus! Maga a csoda! Vagyis, hát, igazából borzalmas, iszonyatos, hideglelős, rémálomba illő. Igen, valójában ilyen volt az utóbbi 3 hetünk. Volt, hogy féltünk, volt, hogy sírtunk, hol reménykedtünk, hol kétségbeestünk, elbizonytalanodtunk. Néha nyíltan, többször titokban, rémülten, de sosem adtuk fel. Nem tehettük. Nem tehettük, mert hittünk az igazunkban, az összefogásban, mert nem hagyhattuk cserben azokat, akik mellénk álltak, akik kiálltak értünk, akik számítottak ránk, akiket, amit képviselünk. 

Lassan elfelejtjük az álmatlan éjszakákat, a számítógép előtti görnyedést, a rettegést, a tanácstalanságot, a bizalmatlanságot, és minden rosszat, amit átéltünk. Pár nap múlva csak a cinkos mosolyok, az egyetértés, összetartozás, bajtársiasság, sorsközösség kellemes érzése marad velünk. Jó volt veletek! Új embereket ismertünk meg, vagy éppen régi barátaink, munkatársaink számunkra új arcát. Olyan értékeket fedeztünk fel egymásban, amit csak egy ilyen, szokatlan élethelyzetben mutat meg az ember. Olyan élményekhez juttatott ez a 21 nap, amit kiegyensúlyozott, unalmasan nyugodt napjainkon sosem tapasztalhattunk volna meg. Új, sokkal mélyebb értelmet kapott számomra a régi mondás: „Ami nem öl meg, az megerősít.” 

Átestünk egy olyan megmérettetésen, ami megerősítette, összekovácsolta ezt a közösséget, megszilárdította a hitünket az igazságban, egymásban. És ez az érzés gyönyörű, megható, megrázó, felemelő, katartikus. Maga a csoda. Példaértékű lehet mások számára. Történetünk talán erőt adhat másoknak, akik hasonló bajban vannak. Mert sajnos sokan vannak. Talán látták, hallották, olvasták, amit mi végigcsináltunk, és ha így volt, ez erőt adhat nekik. Kívánjuk, hogy ők se adják fel! Reméljük, hogy őket is annyi kitartó, lelkes, bátor ember veszi körül, mint minket. Mert egyedül nem ment volna.

Éppen ezért őszinte hálával KÖSZÖNJÜK a segítséget MINDENKINEK: a Szülők hihetetlenül elszánt csapatának, a Tantestület minden tagjának, Szimpatizánsainknak, és mindazon politikusnak, újságírónak, szerkesztőnek, közéleti személyeknek, akik mellénk álltak, támogattak minket.

Üdvözlettel:

A Miskolci Kazinczy Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Miskolc-Tapolcai tagiskolájának Szülői Munkaközössége