Orbánék Moszkvának: ez barátságtalan gesztus volt

2014.08.23. 08:20 Módosítva: 2014.08.23. 08:41
A magyar kormány tisztában lehet azzal, hogy az orosz titkosszolgálat áll a T-72-es tankok szállításáról szóló hír mögött, legalábbis erre utal, hogy Orbánék nemtetszésüket fejezték ki Moszkvának. Ezzel együtt úgy tűnik, Budapest csak Brüsszellel szemben mer keménykedni, Putyinnal szemben már nem olyan bátor.

A magyar kormány jelezte Moszkvának, hogy az ukrajnai tankszállításról szóló (ál)hír „barátságtalan gesztus” volt a részükről – információnk szerint egyebek mellett erről is beszélt Navracsics Tibor a parlament csütörtöki külügyi-és nemzetbiztonsági bizottság összevont, zárt ülésén. 

A külgazdasági és külügyminisztériumi tárca vezetője a bizottság írásos meghívására jelent meg az ülésen, ahogyan a titkosszolgálat vezetői is. Az eseményen részt vevő egyik forrásunk szerint érezhető volt Navracsics válaszaiban, hogy igyekszik eltolni magától a Moszkvával kapcsolatos magyar külpolitikai kérdéseket, érzékeltetve a jelenlevőkkel, hogy az személyesen „a miniszterelnök úr” döntésein alapul, neki azokhoz nem sok köze van. 

Mindenesetre az, hogy Budapest egyáltalán jelezte nemtetszését Moszkvának, egyúttal azt is jelzi, hogy a magyar kormány tisztában van vele: a szélsőjobboldali weblapon közölt tankszállításos hír publikálása mögött az orosz titkosszolgálhat állhat – ahogy egyébként ezt a témával foglalkozó hazai és külföldi szakértők is elmondták már az Indexnek.

„Mindenképpen bizarr, hogy egy jelentéktelen honlapon megjelenik egy hír, amelyre hivatalos honlapján reagál az orosz külügy” – jegyezte meg az Indexnek Navracsics.

Nagyon úgy tűnik azonban, hogy a nyilvánvaló jelek ellenére sem mer Orbán Viktor keménykedni Putyinnal és továbbra is inkább a hintapolitikát folytatja az oroszokkal kapcsolatos ügyekben. A bizottsági ülés után az Index kérésére Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke azt mondta, nem vizsgálják, hogyan és miként került ki a neonáci oldalra a hír, ahogy azt sem, ki készítette a weblapon publikált fotót. "A fotót bárki készíthette" -mondta Németh. "Vihar egy lavór vízben" - jellemezte a fideszes politikus a tankügyet. Noha ha valóban az oroszok állnak az akció mögött, akkor a vihart tudatosan ők idézték elő. 

A hintapolitikát jelzi az is, hogy miután nagy valószínűség szerint az orosz titkosszolgálat játszadozott, Kovács Zoltán államtitkár éppen a Kremlhez közeli Izvesztyia orosz napilapnak nyilatkozta, hogy át kellene gondolni az Oroszország elleni uniós szankciókat. Kovács az interjúban azt állította, hogy 80 millió eurós kárt okoz magyarországnak az oroszország elleni szankciósorozat. Csakhogy a magyar export Oroszországba 2,5 milliárd euró, amihez képest a 80 millió euró nem tűnik olyan nagy tételnek. Igaz, a szankciók az oda irányuló mezőgazdasági kivitel javát érintik.

Érdekes az is, hogy az interjú így indul: "A magyar kormányfő, Orbán Viktor akiről Nyugaton régóta úgy tartják, hogy ellépett a demokratikus értékek mellől, a múlt héten kijelentette, hogy ellenzi az Oroszország elleni nyugati szankciókat." A riporter eleve azzal a kérdésessel kezd, hogy Magyarország egyike azon uniós országoknak, amelyek ellenzik a szankciót, Kovács pedig meg is indokolja, miért. Az államtitkár szerint a szankciók nem hatékonyak, és minden országnak, amelyik az orosz tiltólistára kerül, ellentétes a nemzeti érdekével. Ez lényegében pontosan az, amit Orbán Viktor szokott hangoztatni a szankciókkal kapcsolatban. 

Kovács arról is beszélt, hogy a Déli áramlat építésének folytatódnia kell.

Senki nem veheti el tőlünk a jogot, hogy gondoskodjunk energetikai biztonságunkról. Bárki, aki fellép a Déli Áramlat ellen, el akarja venni ezt a jogot, semmit sem kínálva fel helyette

- mondta az államtitkár, aki arról is beszélt, hogy Paks meg fog épülni. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Kovács a lapnak arról is beszélt, hogy Magyarország szolidáris az ukránokkal. 

A nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésén nem mellesleg a Kovács-interjú is szóba került, Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja vonta kérdőre Navracsics Tibort emiatt. Szél tudni szerette volna, hogy mégis miért foglalt állást a szankciók ellen Kovács azok után, hogy Moszkva a tankos hír kapcsán kirohanást intézett Budapest ellen. Navracsics kitért a válasz elől, mindössze annyit mondott, hogy a tankügy valóban abszurd.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Eljárást indított a rendőrség a Dunában úszó korábbi önkormányzati képviselő ellen

Eljárást indított a rendőrség a Dunában úszó korábbi önkormányzati képviselő ellen

„Bálint, ne tegye… Bálint, kapaszkodjon bele!” – kiabálták a rendőrök Szabó Bálintnak.

25 perce

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

3 órája

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

1 órája

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

2 órája

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09