Nem fogja elhinni, ki lehet Tarlós kihívója

2014.06.21. 12:41

A Népszabadság szombati számában megjelent rövidke cikkében ledobta a nem is tudom milyen bombát: megbízható információikra hivatkozva két nevet emlegetnek, mint Tarlós lehetséges kihívója, Tóth Zoltán választási szakértőt és Somogyi Zoltán politikai szakértőt, ATV-s műsorvezetőt.

A lap úgy tudja, a Demokratikus Koalíció Tóth Zoltán választási szakértőben gondolkodik, és „úgy vélik, egységes támogatottságot tudnának fölsorakoztatni mögötte...Tóth Zoltán rendkívül fölkészült személyiség, nagyon komoly elméleti tudással fölvértezve, s ez a Demokratikus Koalíció tagjai szerint alkalmassá teszi arra, hogy legyőzze Tarlós Istvánt" - írja a Népszabadság. Azt az Indexnek is megerősítték ellenzéki forrásból, hogy Tóth Zoltán nevét a DK "bedobta" a kalapba, de az MSZP-ben és az Együtt-PM-ben is hüledeztek, amikor meghallották. Tóth Zoltán saját blogján cáfolta, hogy kapott volna ilyen felkérést.

A másik jelöltről, Somogyi Zoltánról pedig így ír a Népszabadság: „az utóbbi négy évben kellő népszerűséget szerzett az ATV-ben rendszeresen jelentkező műsoraival. Somogyit jó szervezőnek tartják, aki ért az irányításhoz - korábban tulajdonrésze volt a Political Capital elemzőcégben -, továbbá sikeres üzletember."

Németh Szilárd, az ATV hírigazgatója megerősítette a Népszabadság hírét, de úgy tudja, hogy Somogyi Zoltán egyelőre kitérő választ adott a megkeresésekre. Arra a felvetésünkre, hogy akkora bajban van-e a baloldal, hogy az ATV-től kell műsorvezetőt elhoznia, ironikusan úgy felelt:

Ezek szerint. De ha Somogyi nem vállalja, van egy nagyon jó stúdióasszisztensünk is.

Somogyi Zoltán Facebook-oldalán hosszú, részletes bejegyzésben reagált a Népszabadság cikkére. Azt írja, igaz, hogy „az elmúlt hónapokban civilek, az elmúlt napokban pedig politikusok” keresték meg és kérték, hogy vállalja a főpolgármester-jelöltséget, de nem gondolkodott azon, hogy változtasson a „mostani, civil életén".

Facebook-bejegyzésének utolsó pontjában úgy fogalmaz: „Ha a mai ellenzék képes egy nem politikus civilt támogatni, akkor bölcsen jár el. Civil szereplőt azonban nem lehet a nyilvánosság előtt, informálisan felkérni, kizárólag formálisan és a kiválasztott személlyel minden tekintetben egyeztetve. Onnantól teszi meg a politika az első lépést egy újfajta, eredményesebb cselekvés irányába. Onnantól tekinthető egy ajánlat komolynak, amivel foglalkozni érdemes.

Kedves emberektől komoly ajánlatot tehát nem kaptam. Komoly emberek kedves megkeresését, igen.

Ma a nagy találgatások napja van: a Magyar Nemzet is összeszedte kiket hallott, mint lehetséges Tarlós-kihívók. A lap szerint felmerült Balázs Péternek, a Bajnai-kormány külügyminiszterének, illetve Bárándy Péternek, a Medgyessy-kormány igazságügy-miniszterének neve is. Sőt, még Katona Kálmáné is, aki 2006-ban már próbálkozott, de 6%-os eredményével végül nem lett Budapest főpolgármestere. 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Eljárás indult az Orbán Viktor rádióinterjúját megzavaró tiltakozók ellen

Eljárás indult az Orbán Viktor rádióinterjúját megzavaró tiltakozók ellen

Tompos Márton, a Momentum elnöke további tüntetéseket tervez.

13 perce

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

2 órája

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

8 órája

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Címlapon
Megszólalt a Külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

Megszólalt a Külügy, nincs magyar érintettje a thaiföldi földrengésnek

A bangkoki magyar nagykövetség továbbra is folyamatosan elérhető.

21 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

5 órája

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

2 órája

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

3 órája

  • Címlapon
Háború a deep state ellen: valódi összeesküvés vagy téveszme Trump mélyállam teóriája?

Háború a deep state ellen: valódi összeesküvés vagy téveszme Trump mélyállam teóriája?

A demokratikus ellensúlyokat szándékosan egy titkos, sötét összeesküvésként láttatják.

20 perce

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Címlapon
Kilakoltatási hullámra készül az önkormányzat Zuglóban

Kilakoltatási hullámra készül az önkormányzat Zuglóban

Milliárdos tartozást halmoztak fel az önkormányzati lakások bérlői a kerületben.

23 perce

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59