A Parlament titka: tudjuk, mitől idegesek a képviselők

Nyilván elgondolkozott már azon, hogy miért működik ennyire bizarr módon a magyar parlament. Már ha csak azt nézzük, hogy ez egy munkahely: vajon hol néznék el, hogy a munkatársak részegen bolyongjanak munkaidőben, újságokat lapozgassanak óraszám, vagy tök felkészületlenül handabandázzanak, ha véletlenül rájuk kerülne a sor. Már amennyiben egyáltalán bemennek.

A parlamenti ülésterem bejárásakor legalább részben kiderült, hogy mi a képviselők sajátos  viselkedésének és munkamoráljának a magyarázata. Látogatásunk apropója a terem átalakítása volt: a Fidesz lecsökkentette a parlament létszámát, a felesleges székeket tehát kiszedték. Maga az átalakítás nem olyan, ami bárkit felizgatna, már azon a 199 emberen kívül, akik ott töltik majd az elkövetkező négy évüket. Több lett a hely, és szépen rendbe hozták a padokat, pulpitusokat, díszeket. Aki nem jár az országgyűlésbe naponta, annak amúgy mindez fel sem tűnik, az ülésteremben eddig is annyi volt a girland, faragás és intarzia, hogy még plusz néhány négyzetméter nem oszt, nem szoroz. Szép volt eddig is, most sem lett csúnyább.

Ezért feszült az egész parlament

A vizsgálat közben azonban lehetőségünk volt beülni a széksorokba, és egy pillanat alatt minden világos lett. Ezekben a székekben lehetetlen normális munkát végezni, az ember szükségszerűen feszeng a tetszetős, bivalybőr borítású ülőkéken. Az asztal pedig csak dísznek van, láthatóan nem munkára terveztek.

 Csodálkozunk, hogy így viselkednek a szorongó képviselők?

Pedig nem valami titkos tudomány téziseit kellene a gyakorlatba ültetni. Az ergonómikus munkakörnyezetnek széles szakirodalma van. A helyes ülés öt egyszerű pontban leírható.

• Hátunk egyenes, a szék támlája a gerinc alsó harmadától támasztja a hátat.
• Fejünk egyenes, enyhén lefelé tekint
• Alkarunk az asztalon fekszik, párhuzamosan a talajjal.
• A combok teljes hosszukban felfekszenek a szék ülőkéjén.
• A lábszárak derékszögben állnak, talpunk a talajon.

Végigpróbáltuk a terem három különböző üléstípusát, beültünk Orbán Viktor foteljébe, a képviselők székébe, és Kövér László trónusára, hogy megállapítsuk: az ergonómikus ülés egyikben sem valósítható meg. Alább részletes tesztünk.

Orbán Viktor (miniszteri munkaállomások)

Ezek a munkaállomások tűnnek a legjobbnak: Karfás, puha fotelek, bársonyborítással, széles asztalok vaskos lábakkal. Tény, hogy a kombó erősen hangsúlyozza a tekintélyt, de egyéb előnyét nem találtuk.

A fotelek magassága nem állítható, ami történetesen éppen jó egy alacsonyabb miniszternek, vagy miniszterelnöknek, de ha a sors szeszélye egyszer egy átlagos, vagy annál magasabb embert sodorna ebbe a pozícióba, akkor úgy érezné, egy puha sámlin ülve kell vezetnie az országot.

A fotel szerencsére nem rögzített, így közel lehet húzni az asztalhoz, amennyiben viszont az ember írna, akkor úgy kell előre dőlnie, hogy a hátát semmi nem támasztja. Így hiába a tekintélyt parancsoló dizájn, ülhetne akár egy hokedlin is.

Ergonómiaszint: 4/10

Képviselői helyek

Akár szimbolikusnak is tekinthetjük, hogy a rendszerváltással az országból szinte mindenhonnan eltűntek az ilyen régi mozi széksorok. Egyedül a parlamentben maradtak fenn, sőt, még fel is újították azokat.

Múzeumban kétség kívül jól mutatnának ezek a munkaállomások kemény, bőrrel bevont felületükkel, az asztalok mértéktartó, de igényes faragványaival. A szimpla bőr hokedliken negyed óránál tovább ülni azonban maga a kínszenvedés. Az ülőlap kemény, a háttámla távol van az asztaltól, a szék magassága nyilván nem állítható. Az ülőke széle sarkos, nyomja a combot. A karfák olyan távol vannak, hogy lehetetlen egyszerre használni a kettőt. (Meg persze a szomszéd könyököl oda mindig.)

 Az „asztal” pedig vicc: két darab 10 centiméter széles deszka, amelyet kihajtva egy keskeny, írásra alkalmatlan felületet kapunk. 

Míg a miniszteri székben legalább nagyvilági szivarozást el tudtam képzelni, itt csak tétován billeg az ember. Csoda, hogy a képviselők vagy idegesek, vagy érdektelenek, vagy isznak?

Ergonómiaszint: 2/10

Házelnöki trónus

Távolról azt gondoltam, Kövér László van a legjobb pozícióban: trónusa hatalmas, bársonyozott támlával van felszerelve, asztala pedig akkora, mintha az ENSZ-et irányítaná. A valóság sokkal szomorúbb.

A trónus olyan méretű, mintha a régi korok tervezője arra számított volna, hogy a Tisztelt Házat úgyis hatalmas testméretű orkok irányítják majd. A trónuson előírásosan csak akkor ül az ember, ha előző este megnézett egy teljes évad Trónok harcát: hát mereven a támlának szorul, kezek a távoli karfákon, lábunk pedig a levegőben kalimpál, már ha nem vagyunk 2,5 méter magasak. Ebben a fenséges pózban az asztal, a mikrofon, a gombok lehetetlenül távol kerülnek tőlünk, és csak a távoli széksorokat látjuk.

A munkapozíció viszont sokkal kényelmetlenebb. A trónus párnája magas, zizeg benne a töltet, és olyan érzést kelt, mintha egy régi, kemény hímzett díszpárnán kellene egyensúlyoznunk.

Ehhez képest az asztal megdöbbentően alacsony, írni rajta olyan volt, mint amikor egy kanapén előregörnyedve, a dohányzóasztalon firkantok fel egy telefonszámot.

A trónus ugyanakkor titkot is rejtett. Az ülőke hátsó részén kis kilincset fedeztem fel, amelyet elforgatva hirtelen az egész ülőke forogni kezdett. A ház személyzete nem tudott magyarázatot adni a különös vívmányra, így több különböző magyarázatot is felállítottunk.

• Az egymás fenékmelegétől irtózó házelnökök váltásnál fordítanak egyet.
• Távolról irányítható billentő, ha a parlament titkos urai hirtelen meg akarnának szabadulni a házelnöktől.
• Váltogatható keménységű ülőkék szigorúbb és engedékenyebb ülésnapokra.

Ergonómiaszint: 3/10

Bárhogy is van, a parlamentben tapasztaltak után hirtelen sokkal érthetőbb lett minden, ami a parlamentáris demokrácia ideje alatt történt az országgal.