Vannak erősebb pártok is Európában a Fidesznél
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt európai rekordot ért el. Az európai pártok között a legnagyobb arányú támogatást gyűjtötte be.
– mondta híveinek Orbán Viktor vasárnap este a mámoros ünnepi hangulatban. Ezzel a retorikai fordulattal feltehetően azért kellett élnie a miniszterelnöknek, mert sem akkor, sem azóta nem lehet tudni, meglesz-e újra a kétharmada a kormánypártnak (azt viszont lehetett látni, hogy a szavazataik száma és aránya jócskán elmarad a 2010-estől).

Négy évvel ezelőtt azt írtuk: csak Orbánnak lehet Európában kétharmada, és ez akkor így is volt. Ma más helyzet. Persze értelmezés kérdése, mit értett európai rekord alatt Orbán Viktor. Milyen támogatottságra gondolhatott?
- A listás szavazatokra? A Fidesz-KDNP 44,36 százalékos támogatottsága az országos pártlistán nem egyedülálló.
- Az egyéni képviselőjelöltjeik támogatottságára? Ebben kétségtelenül jól teljesítettek. Narancsszínű szinte az egész ország: a egyéni képviselői helyek 90 százalékát szerezhették meg. A 106 választókerületből 95-96-ban az ő jelöltjük nyert – ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy az egyéni jelöltekre leadott szavazatoknak még kisebb arányát, 44,24 százalékát szerezték meg.
- A leadott szavazatok mennyiségére? 2014-ben listán is, egyéniben is nagyjából 2,1 millióan szavaztak a Fideszre. Ez a most összesen leadott 4,8 millió szavazatnak kevesebb, mint fele. Nézhetjük úgy is, hogy az összesen 8 millió választó mindössze egynegyede támogatta a Fideszt. Nem túl jó arány.
- A parlamenti mandátumok arányára? Ebben jól teljesítettek, de ez jelentős részben az általuk kialakított választási rendszernek köszönhető. Az egyéni mandátumok túlsúlya miatt a párt a mandátumok 66 százalékát érte el, ami kiemelkedő Európában, de nem egyedülálló és nem is rekord.
Nézzük meg, kik az európai csúcstartók és kik érnek a Fidesz nyomába kedvenc honlapunk, a Parties and Elections in Europe alapján.
Monaco
A párt neve: Horizon Monaco (HM)
Irányultsága: konzervatív
Választási eredmény: 50,3 százalék
Mandátumok száma: 20 hely a 24 fős parlamentben
Mandátumarány: 83 százalék
Soha nem látott nagy győzelem a világ második legkisebb országában. A hercegség parlamentjében a mandátumok 83 százalékát szerezte meg a Horizon Monaco, ami három párt szövetségeként indult a választáson. A rendszer értelmében a legtöbb szavazatot szerző 16 egyéni jelölt jutott be a parlament szerepét betöltő nemzeti tanácsba, a 8 maradék helyet pedig a listás szavazatok alapján osztották ki.
Monacóban ugyanakkor a herceg terjeszti elő a törvényeket, és ő nevezi ki a miniszterelnöknek megfelelő államminisztert (aki most már 2003 óta nem kötelezően francia állampolgár), és a kormány is csak a hercegnek felel. Az alkotmány szerint a herceg megosztja hatalmát a parlamenttel és a kormánynak sincs befolyása a nemzeti tanácsra, azonban a parlamenti munkában csak törvényjavaslatokat hozhatnak, végleges döntést nem.
Andorra
A párt neve: Demokraták Andorráért
Irányultsága: jobbközép
Választási eredmény: 55,2 százalék
Mandátumok száma: 20 hely a 28 fős parlamentben
Mandátumarány: 71 százalék

A kétharmados Fidesz 2010 után nem sokáig élvezhette az európai diadalt. Az egy magyar városnyi lakosú (85 ezres) társhercegségben 2011-ben politikai atombomba robbant, miután a parlamenti helyek 50 százalékával kormányzó szociáldemokraták nem tudták elfogadtatni a 2011-es költségvetést. A szociáldemokraták Európa egyik leggazdagabb adóparadicsomában hajmeresztő reformokat akartak bevezetni: személyi jövedelemadóval, sőt áfával próbálkoztak. Megbuktak.
Szerbia
A párt neve: Szerb Haladó Párt (SNS)
Irányultsága: nemzeti konzervatív
Választási eredmény: 48,4 százalék
Mandátumok száma: 158 hely a 250 fős parlamentben
Mandátumarány: 63,2 százalék
A 2012-es májusi elnökválasztáson az egykori radikális nacionalista Tomiszlav Nikolics nyert, a parlamenti választáson pedig az általa alapított Szerb Haladó Párt (SNS) tarolt. Nikolics azután hozta létre az SNS-t, hogy szakított a háborús bűnösként Hágában ítéletére váró Vojiszlav Seselj Szerb Radikális Pártjával (SRS), amely mára ki is szorult a parlamentből. Nagy meglepetésre a Szlobodan Milosevics köpönyegéből előbújt radikálisok vezetésével Szerbia sokkal gyorsabban haladt az EU-integráció felé, mint az egy évtizeden át kormányzó demokraták idején.
Törökország
A párt neve: Igazság és Fejlődés Pártja (AKP)
Irányultsága: mérsékelt iszlám konzervatív
Választási eredmény: 49,8 százalék
Mandátumok száma: 327 hely az 550 fős parlamentben
Mandátumarány: 59,4 százalék

Recep Tayyip Erdogan már rájöhetett volna, hogy náluk valami nincs rendben a választási rendszerrel. Az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2011-ben harmadszor nyerte meg a választásokat, de az 50 százalékos eredmény nem volt elég a parlamenti kétharmadhoz. Pedig volna egy nagy feladat: új alkotmányt kellene írni a hadsereg által elfogadott 1982-es alaptörvény helyett.
Málta
A párt neve: Munkáspárt
Irányultsága: szociáldemokrata
Választási eredmény: 54,8 százalék
Mandátumok száma: 39 hely a 69 fős parlamentben
Mandátumarány: 56,5 százalék
A 413 ezer lakosú törpeállamban 15 év után váltotta le az előrehozott választáson a Munkáspárt, a jobbközép Nemzeti Pártot. Kis országnak kis parlamentje van: bőven elég oda a 69 hely.
Szlovákia
A párt neve: Irány – Szociáldemokrácia (Smer)
Irányultsága: szociáldemokrata
Választási eredmény: 44,4 százalék
Mandátumok száma: 83 hely a 150 fős parlamentben
Mandátumarány: 55 százalék
Előrehozott választást kellett tartani 2012-ben, miután Iveta Radičová kormánya 2010-ben bizalmi szavazással kötötte egybe az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszközhöz (ESFS) való szlovák hozzájárulás parlamenti megszavazását. Mivel a Szabadság és Szolidaritás párt tartózkodott, a javaslat nem ment át és a kormány megbukott. Később a Smer segítségével tudták elfogadni az ESFS-ben való közreműködést. A Radičová-kormány ügyvezetőként maradt hivatalban, 2011-ben pedig kitört a korrupciós és lehallgatási botrány, a Gorilla-ügy. A korábban már kormányzó Robert Fico pártja ezután elsöprő győzelmet aratott.
Albánia
A párt neve: Albán Szocialista Párt
Irányultsága: szociáldemokrata
Választási eredmény: 41,4 százék
Mandátumok száma: 66 hely a 140 fős parlamentben
Mandátumarány: 47,1 százalék
Edi Rama volt tiranai főpolgármester vezetésével az albán szocialisták 2013-ban váltották le Sali Berisha, a kommunista rendszer 1991-es bukása óta meghatározó politikus és kormányfő jobboldali Demokrata Pártját (ők 30 százalékot és 49 helyet nyertek el a parlamentben). Az új kormánynak le kéne gyűrni a korrupciót és a szervezett bűnözést, csak így kerülhet közelebb az uniós tagjelölti státuszhoz.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06