Semjén gyomra lett a vadásznap hőse

Azt hiszem, sok mindenre fel voltam készülve, amikor vegetáriánusként elindultam szombat hajnalban Hatvanba, az országos vadász- és halásznapra. Trófeákkal, zsigerelő késekkel és sülő zsír szagával számoltam, de arra a látványra nem készíthetett fel semmi, ami a Szent Adalbert plébániatemplom előtt fogadott, és ami mellett olyan természetességgel haladt el Semjén Zsolt, amikor 7 óra 51 perckor kilépett a fekete Audi A6-osból, mintha a fenyőgallyágyra fektetett komplett muflontetem is csak egy petúniaágyás lenne.

A muflon csendben végigpihente ott a teljes Szent Hubertus misét, miközben a vadászok imádkoztak az épp felújítás közepén tartó templomban, nejlonnal borított díszek és állványzat alatt (ahogy a pap megjegyezte, ők úgyis jól érzik magukat fák között), és arról hallgattak prédikációt, hogy Isten akarata az ember uralkodása a vadak fölött. Az ünnepélyes hangulat ellen tört a baloldali ellenzéki aktivisták ármánya: a világ legirritálóbb mulatós számát bömböltették csutkáig tolt hangerőn a kormányváltó-jelölt Korózs Lajos kampánykocsijából, és így cirkáltak körbe-körbe a templom körüli utcákban.

Négy-öt körig eltartott, mire meglett, hogy az acsargó kutyaugatás, amit időnként hallok, a mulatós szám hanganyagának a része, és nem készül ránk törni egy falka elszabadult vadászkopó. Bezzeg Semjén Zsolt biztos nem aggódott egy percig sem. Ha valami kiderült szombaton róla, akkor az, hogy bármit kibír, és semmi sem zökkenti ki. De hát végül is nem a hidegvér az egyetlen dolog, amije Semjénnek van, nekem meg nincs. Például olyan szép vadászkésem sem lesz biztos soha, mint neki, amire rá van írva a neve és a Szózat első két sora.

A dobhártyaszaggató kampánybuszról egyébként utólag kiderült, hogy ez volt a helyi MSZP aznapi  teljesítményének a csúcspontja. A mise után fogták magukat, és odaálltak a templomot a főtéri színpadról elválasztó úttest két oldalára a lámpához egy-egy táblával, hogy „Dudálj, ha Orbánnak mennie kell!”. Öt dudaszót számoltam össze azalatt az úgy két perc alatt, amíg a templom teljes népe Semjénestől, agrárminiszterestől átvonult a zöldön, de lehet, hogy belezavartak a számolásba a kárörvendő megjegyzések. Azt hittem, ennél kínosabb pillanatai Hatvanban az ellenzéknek már nem lesznek, de alábecsültem őket.

A vadásznapot a színpadról a Vadászkürt Egyesület fanfárjai nyitották meg. Éppen azt figyeltem, hogy az első sorban ülő prominensek közül egyedül Semjén ismeri és énekli együtt az előadóval a Vadászhimnusz szövegét (Szent a családi tűzhely, mint hitem és hazám/Hozzájuk húz a vágyam magányos éjszakán), amikor feltűnt, hogy egy maroknyi MSZP-s aktivista beállt csendesen a közönség hátsó sorába egy csomó narancssárga lufival, amikre olyan szavakat irkáltak, mint trafikmutyi, Paks2, létbizonytalanság, útdíj. Úgy tűnt, hogy készülnek valamire. Mozdulatlanul végigvárták, amíg Szabó Zsolt, Hatvan polgármestere és a környék országgyűlési képviselője elmondja a beszédét.

Aztán következett Semjén. Sokáig, sokáig beszélt, a mellettem álló kisfiú, Nimródka fészkelődni kezdett, és gyorsuló ütemben tömte a szájába a kukoricás pufit. Viszont politikust még nem hallottam olyan természetesen, igazi energiával és normális szókinccsel beszélni, mint a KDNP-elnököt a vadásznap színpadán. Semjént, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnökét tényleg  feltüzelte, ahogy a saját sikereikről beszélt, és a szenvedélyes beszédből lassan egy új démon kezdett formát önteni, a bürokrácia.

„A vadászokat vegzáló értelmetlen bürokrácia tekintetében megcselekedtük, amit meg kellett cselekednünk”; „végre vége van annak az őrültségnek, hogy lejár a fegyvertartási engedély”, megváltoztak a fegyvertartás régi, „idiotikus” szabályai; a Btk.-ban önálló tényállás az orvvadászat, a vadászkutyáknál eltörölték az ebadót, átvergődtek „a bürokrácia mocsarán”, és még a szalonkák is jól jártak, mert „ha a szalonkák szavazhatnának, a magyar vadászokra szavaznának az EU bürokratáival szemben”. Ezeket mind elmondta Semjén, és akkor az ellenzéki aktivisták egyszer csak elengedték a lufikat.

És nem történt semmi. Nem tudom mire számítottak, mondjuk az benne volt-e szerintük a pakliban, hogy a solymászok karján ülő madarak megvadulnak, és rávetik magukat a lufikra, de az a totális közöny, ami kísérte az akciót, mindenesetre meglephette őket. Csendben, gyorsan eltűntek aztán a lufikkal együtt.

Közben Semjén épp csak egy szusszanásra pihenhetett meg, amíg Fazekas Sándor miniszter is elmondott egy beszédet, mert máris visszarángatták szegényt újra a színpadra. Hubertus Kereszt vadászati kitüntetést kapott Szabó Zsolt és ő is, a meglepetésből alig ocsúdó polgármester csak annyit bírt mondani, hogy „nem számítottam rá”, a hirtelen köszönőbeszédre kényszerülő Semjént pedig egy Orbán-parafrázis húzta ki a csávából: „Két szót üzenek. Köszönöm, köszönjük. A másik pedig az, hogy folytatjuk.”

A vadásznap fő programpontja a felújított és vadászati múzeummá alakított Grassalkovich-kastély átadása volt. A Széchenyi Zsigmondról elnevezett múzeum 3,1 milliárd forintnyi uniós és magyar pénzből készült el, és a polgármester a hatvani turizmus fellendülését reméli tőle, Semjén pedig a magyar vadásztársadalom „ősrégi vágyának” megvalósulását látja benne. A sajtótájékoztatón egy újságíró elkezdte feszegetni Fazekasnál, hogy ő ugyan mikor fog végre puskát a kezébe, a vidékfejlesztési miniszter hebegett valamit arról, hogy hát ő természetjáró, és „nincs napirenden”, de Semjén gyorsan segítségére sietett azzal, hogy „az államtitkár úr már vadászik”.

A szalagátvágási ünnepélyre befutott a köztársassági elnök, Áder János és „Mangi néni”, gróf Széchenyi Zsigmondné, Hertelendy Margit, is, aki a Semjén mindhárom beszédében töretlen bájjal elmondott anekdota szerint „hitte is, meg nem is”, amikor 2010-ben megígérték neki a múzeumot. A ceremónia színfoltja egy picike helikopter volt, amivel azért köröztek az emberek fölött, hogy a magasból vegyék kamerára a történteket.

„Csend kell ahhoz, hogy megérezzük a mindenséget” - kezdte az államfő Széchenyi-idézettel az ünnepi beszédét. A helikopter közben csendben berregett.

Áder, Semjén és a kíséretük egy rövid időre eltűntek, amíg körbejárták a múzeumot, és lement egy gyors, szűk körű fogadás ebéddel, pohárköszöntőkkel. A vadásznapozókat addig odakint a Kossuth téren solymász-és vadászbemutatóval, bábokkal és gyerekelőadásokkal szórakoztatták. Semjénék pont akkor értek vissza, amikor rock and rollhoz álltak fel a színpadon a kacéran öltözött táncoslányok, de a miniszterelnök-helyettes pillantást sem vetve rájuk vágott át a tömegen Áderrel az oldalán, egyenesen a hal-és vadételbemutató pultjai felé. A színpadtól jobbra felsorakozott a 19 megye egy-egy pulttal, mindegyik a maga vadételspecialitásaival.

Az államfő és a miniszterelnök-helyettes addigra a tűző nap miatt megszabadultak a zakójuktól, és elindultak Baranyától a pultsoron. Mint a mesében: ettek egy kanálkával, ittak egy pohárkával.

Még mindig csak a B betűs megyéknél tartottak, amikor a stábjukból elkezdtek aggódni értük. A tömény, kevert ételszagban, 25 fokban és tömegben én azt hiszem, akkor lettem először igazán rosszul, amikor a Győr-Moson-Sopron megyeiek hamiskásan közölték, hogy borzpörkölt gőzölög a tálban. De Semjén és Áder csak ment, ment rendíthetetlenül tovább, leküldték a nyolcadik pörköltet, a ki tudja hanyadik pohárka vörösbort és pálinkát, a somogyi vaddisznósonka zsírján sült gombás szarvasfiléket sült alma ágyon. És Semjénnek még Vas megye magasságában is voltak olyan megjegyzései, hogy „markáns”, meg hogy „a gomba nagyon érződik”. A vadászkörökben Ádert szerették, de Semjén sztár volt.