További Belföld cikkek
-
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
- Több mint kétszáz lakost vert át elektronikai eszközökkel egy martélyi férfi
- Nem csengett még le a békéscsabai vécéügy, a polgármester is megszólalt
- Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra
- Karácsony Gergely: Párbeszéd-képtelenség uralkodik a pártok között a fővárosi témákban
Feljelentést tett a MOST Mozgalom öt párt ellen választási csalás miatt. A mozgalom nevében Marek Bertram tartott sajtótájékoztató hétfő délután. Marek korábban egy kis párt kampánystábjában dolgozott szakmai gyakorlatát végző egyetemistaként a budapesti 1-es választókerületben, itt látta, ahogy a párt aktivistái másolják az aláírásokat más kis pártok listáiról.
Marek elmondása szerint annak a kispártnak az aktivistái, ahol ő dolgozott, négy másik párt íveiről másoltak aláírásokat. „Halomban álltak az ajánlóívek az irodában. Az íveken több párt le sem takarta a nevét, innen tudtam, hogy az ő íveiket másolják a munkatársaim. Volt olyan párt is, aki az ív sorszámát nem takarta el, innen lehetett tudni, hogy az ő íveikről van szó” – mondta Marek az Indexnek. A politológushallgató hozzátette, hogy a csalások nem egyéni szinten történtek, hanem a párt vezetősége bonyolította le a cseréket.
A sajtótájékoztatón nevesített pártok közül egyelőre csak a Zöldek Pártját sikerült elérni. A párt elnöke, Ács László szerint kizárt, hogy a párt oda adta volna másoknak az ajánlóívet, mivel nem fűződött ehhez anyagi érdeke, a pártnak ugyanis csak önkéntes aláírásgyűjtői voltak. A 2006 óta létező párt egy másik munkatársa elmondta, hogy a budapesti 1-es választókörzetben nem is tudták összegyűjteni az 500 aláírást, így nem is nagyon volt mit odaadni más pártnak.
Marek annak is szemtanúja volt, hogy a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) íveit másolták az ő munkaadinak aktvistái. A JESZ-t ugyan sikerült elérnünk, de egyelőre nem kommentálták a hírt.
A szintén hírbe hozott KTI határzottan visszautasítja a megalapozatlan vádaskodást, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy "az ajánlások gyűjtésének időszaka három hete eltelt, ezzel összefüggésben a választási eljárásban igénybe vehető jogorvoslati határidő is hetek óta elmúlt". A KTI jelöltje egyébként szintén nem szerezte meg a választáson induláshoz szükséges aláírásokat az 1-es választókerületben Budapesten.
Marek a Szabad Választók Pártját (SZAVA) is megnevezte, ők ezt válaszolták az Index megkeresésére:
„Nincs a Budapest 01 választókerületben jelöltünk, nem állítottunk országos listát és nem gazdálkodunk közpénzzel. Mellesleg, a többi jelöltünket rég visszaléptettük, hogy teret adhassunk a többi középutas pártnak.
Pártunk vezetősége elhatárolódik a magánszemély vádjaitól. Alapelveink közé tartozik a politikai tér tisztasága, valamint a decentralizált, lokális döntéshozatal, mely elveket pártunk működésében is követtünk. Jelöltjeink önállóan gyűjtöttek, a jogszabályok betartása mellett, nincs tudomásunk visszaélésről.”
Túl sok munka lenne
Az adatvédelmi hatóság korábban azt nyilatkozta, hogy a visszaélések kivizsgálása túl sok időt venne igénybe, mivel az ajánlóíveket nem digitalizálták, így rengeteg papírt kellene átnézni ahhoz, hogy kiderüljön, valóban csalás történt. Marek szerint ez az érv nevetséges. "Tapasztalatból mondom, hogy választókerületenként elég lenne a kitöltött ívek utolsó lapjait átnézni, összevetni más pártok íveivel, ugyanis gyakran még arra sem vették a fáradtságot, hogy ne sorrendben másolják át az adatokat" - érvelt.
"A szavazólapon szereplő pártok többsége sem infrastrukturálisan, sem szakmailag nem voltak felkészülve arra, hogy egy választáson országos listát tudjon állítani. Nem csak a tapasztalat beszél belőlem, ez nyilvánvaló tény" - mondta Marek.
A MOST Mozgalom feljelentést tett a rendőrségen, és több fénymásolt ajánlóívet is átadtak a hatóságoknak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Belföld
Arzénos a víz, azonnal betiltották az ivóvízfogyasztást Ráckevén
A szolgáltató köteles a lakosság számára megfelelő minőségű ivóvizet biztosítani.
tegnap, 21:57
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
tegnap, 15:55
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
tegnap, 18:58
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
tegnap, 19:00
- Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet
Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.
március 21., 09:06
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
tegnap, 06:00
- Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi
A férfi ittas állapotban került kórházba.
március 21., 12:26
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
tegnap, 15:34
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
tegnap, 14:34
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét
Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.
március 21., 13:01
- Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá
Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.
március 21., 11:19
- Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön
Mentőhelikopterrel szállították kórházba.
március 21., 16:20
- Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén
A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.
március 21., 05:59