- Belföld
- baja
- időközi önkormányzati választás
- zsigó róbert
- teket melinda
- fidesz
- együtt 2014
- párbeszéd magyarországért
- mszp
- ellenzék
- kovács csaba
Benny Hill show lett a bajai választásból
További Belföld cikkek
-
Hadházy Ákos: Ismét lezárjuk az Erzsébet hidat
- Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen
- Benyújtották a törvényjavaslatot a háromgyerekes anyák szja-mentességéről
- Újabb emelkedés jön az üzemanyagárakban, érdemes még a hétvége előtt tankolni
- Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
A bajai 32-es szavazókörben megismételt választáson is a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyert. Az időközi önkormányzati képviselő-választáson három héttel ezelőtt öt szavazókörben tartottak szavazást. Ezek közül most egyben azért kellett ismételni, mert a Kecskeméti Törvényszék kimondta, hogy itt kampánycsendsértés történt.
A bíróság szerint a szavazókörben valakik szervezetten utaztattak az embereket, és ezzel befolyásolták a választói akaratot. Gyanús volt az is, hogy míg az ellenzék jelöltje három bajai szavazókörben megverte a fideszes jelöltet, egyben pedig megszorította, a 32-es szavazókörben a Fidesz jelöltje kiugróan sok szavazatot szerzett. Kovács 68 szavazattal szerzett többet ebben a körzetben, míg a teljes választást 61 voksnyi különbséggel nyerte meg.
A mozgósításnak köszönhetően a vasárnap megismételt szavazóköri választáson a részvétel a korábbi 31 százalékról 44 százalékra ugrott: a 470 szavazásra jogosult közül most 223-an mentek el szavazni. A nem hivatalos végeredmény a következő lett, a számokból jól látható, hány szavazatért mozgósított irtózatos erőket mindkét oldal:
- Kovács Csaba (Fidesz) 138 szavazat
- Teket Melinda (MSZP, Együtt 2014-PM-DK) 69 szavazat
- Markó György (Jobbik) 14 szavazat
- Ikotity István (LMP) 0 szavazat
A többi szavazókör már érvényes eredményével együtt így számításaink szerint Kovács Csaba összesen 508 szavazatot kapott, Teket Melinda pedig 446-ot (szeptember 22-én 467-406 volt az arány). A különbség 62 szavazat. Zsigó Róbert bajai polgármesternek igaza volt abban, hogy a fideszes jelölt még növelni is tudta a különbséget: több szavazat volt, a különbség most egész pontosan eggyel több, mint szeptember 22-én volt.

Eredmények három hete és most
Szeptember 22.
Időközi választás
- Kovács Csaba: 467
- Teket Melinda: 406
32-es szavazókör
- Kovács Csaba: 97
- Teket Melinda: 29
Október 13.
Időközi választás
- Kovács Csaba: 508
- Teket Melinda: 446
32-es szavazókör
- Kovács Csaba:138
- Teket Melinda: 69
Bár most csak egy önkormányzati képviselő megválasztásáról volt szó, a választást mindkét oldal túldimenzionálta. A Fidesz szerint Baja immár másodszor is világosan megüzente, hogy nem kér többet a bukott baloldalból. Az ellenzék szerint Baja nem azzal vonult be a történelembe, hogy itt győzött a Fidesz, hanem hogy itt bukott le először, és csalással, hazugsággal, fizetett aktivistákkal is csak alig tudott nyerni.
Az ellenzék a választás után bejelentette, elfogadják a nem hivatalos végeredményt, ha bebizonyosodik, hogy nem történt törvénysértés. Az MSZP, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció közös jelöltje két beadványt nyújtott be a helyi választási bizottsághoz: az egyik ételosztással, a másik pedig a választók szervezett utaztatásával kapcsolatos.
A bajai időközi választás megismételt szavazóköri szavazását számos érdekesség, vagy akár azt is mondhatnánk, hogy furcsaság kísérte. Percről percre a Szinte Mindent Eldöntő Nagy Napról>>>
- Sofőr járt a választópolgároknak. Autókkal szállították a szavazókat. Tudósítóink több olyan autót is láttak, amely három-négy embert hozott szavazni, majd ment a következő turnusért.

- Több megfigyelőautó is állt a 32-es szavazókör szavazóhelyisége előtt. A megfigyelők folyamatosan váltották egymást, de hogy mit is figyeltek meg, azt nem tudni pontosan.

- Tűzifát osztogattak. Már az előző fordulónál is felmerült, hogy a szavazókörben élő nagy számú hátrányos helyzetű szavazónak tűzifát ajánlottak, ha elmegy. A választás napján is megjelent egy tűzifát szállító autó a 32-es szavazókörnél. Egy nő pedig arra panaszkodott tudósítónknak, hogy hiába hívta fel többször is „X. urat", hogy adjon neki tűzifát, amit X. úr meg is ígért, sőt többször is, nem kapott. A választás előtti nap a kisebbségi önkormányzat vezetője bulit is rendezett, ahol mobiltelefonokat is ígértek embereknek.

- A választás napján kezdett demonstrálni a 32-es szavazókör előtt a volt monoki polgármester által alapított Összefogás Párt – saját elmondásuk szerint a választási csalások ellen tiltakozva. Tíz egyenpólós aktivista molinókat rakott ki és gulyást kezdett főzni. Bár a helyi választási bizottság korábban nem engedélyezte az akciót, azt mégis megtartották. Fellebbezésükre vasárnap délután érkezett meg a válasz, hogy azt elutasították. Az akciót ettől függetlenül folytatták. A helyi választási bizottság újabb határozata szerint ezzel kampánycsendsértést követtek el. Az akció célja az lehetett, hogy a választáson vesztes párt esetleg erre hivatkozva óvja meg újra a választást, és követeljen újabb fordulót.

- Már a nem hivatalos eredmények közzététele előtt bejelentette az eredményt Zsigó Róbert bajai polgármester a Fidesz-pártirodán. Zsigó itt már pontos adatokat közölt, miközben az ellenzék jelöltje még várta, hogy a jegyző – ígéretének megfelelően – értesítse az eredményről. Zsigó később arra a kérdésre, hogy honnan tudta az eredményt, előbb zavarba jött, majd annyit mondott, hogy megtelefonálták neki.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa
Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.
március 21., 15:30
- Belföld
Megérkezett Kaposvárra Andrzej Duda – A lengyel elnök a lengyel–magyar barátság napja alkalmából jött Magyarországra
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
március 21., 12:00
- Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében
A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.
március 21., 15:14
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet"
40 perce
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
2 órája
- Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben
A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.
március 21., 15:11
- Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője
A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.
március 21., 12:12
- Belföld
Hadházy Ákos: Ismét lezárjuk az Erzsébet hidat
A képviselő szerint a rendőrség kénytelen volt ebbe beletörődni.
24 perce
- Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot
Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.
1 órája
- Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát
Az adást végül megszakították.
március 21., 16:19
- Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét
A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.
március 21., 15:43
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított.
5 órája
- Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron
Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.
március 21., 15:34
- Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki
A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.
március 21., 11:32
- Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását
A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.
március 21., 11:08
- Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt
A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.
3 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
5 órája
- Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.
március 21., 10:51
- Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 21., 10:06
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
6 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
7 órája
- Belföld
Egy tragédiából született országos mozgalom hozza el a változást az iskolákba
Felmutatták a piros lapot.
március 21., 10:51
- Belföld
VSquare: Orbán Viktor utasította a titkosszolgálatot a külföldről támogatott civilek és újságírók listázására
Kérdéses, mit kezd a kormány a jelentéssel.
március 21., 07:23
- Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444
A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.
március 21., 10:42
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
4 órája
- Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani
A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.
március 21., 07:44
- Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára
A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.
március 21., 10:14
- Címlapon
Kiderült Donald Trump legfrissebb ajánlata, Washington átvenné az irányítást Ukrajnában
8 órája
- Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban
A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.
március 21., 14:24
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Mindeközben
Blága Tünde a párjáról mesélt: „Nem egyszerű neki, hogy a tévében mással lát”
tegnap, 18:28
- Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
44 perce