Egy teljes napig vádolták Gergényiéket

2013.09.17. 18:12 Módosítva: 2013.09.17. 18:13
Több szempontból is szokatlan volt a 2006 ősze miatt megvádolt 14 rendőri vezető büntetőperének első tárgyalási napja kedden. Tüntetők várták a vádlottakat, a hallgatóság soraiban feltűnt Gyurcsány Ferenc, a reggel kilencre kiírt kezdés majdnem egy órát csúszott, a vádirat pedig annyira hosszú volt, hogy a teljes napot kitöltötte. Hosszú lesz maga a per is: száz tárgyalási napot tűztek ki, és lehet, hogy 2015-ig kell várni arra, hogy kiderüljön: mit érdemel a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szerint Bene László, Gergényi Péter és a többi vádlott.

Az őszödi beszéd kiszivárgásának hetedik évfordulója, Gergényi Péterék perének első napja mozgalmasabban alakult a tárgyalótermen kívül, mint a tárgyalóteremben, a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa előtt. A bíróság Fő utcai épülete előtt tüntetők várták a tizennégy rendőri vezetőt, akiket a 2006-os őszi események miatt készülnek felelősségre vonni. A tüntetők keveselték a vádat, államilag jóváhagyott terrorizmusnak nevezték a hét éve történteket, és hiányolták a vádlottak közül Gyurcsány Ferencet. Egyikük arcon köpte Gyurcsányt, amikor a volt miniszterelnök váratlanul felbukkant a bejáratnál.

Gaudi egyelőre kiszorult

A tüntetők az épületbe már nem jöhettek be, csak a szónokaik, Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina. Gaudiról a tárgyalóteremben kiderült, hogy ügyvédként, sértetti képviselőként szeretne bekapcsolódni a perbe. Miután 55 perces, technikai nehézségekkel magyarázott késés után végre elkezdődött a tárgyalás, Gaudi kapott szót elsőként. Be akarta nyújtani a meghatalmazását, amelyet a rendőri erőszak három sértettjétől kapott.

Se az ügyész, se a védők nem támogatták, hogy Gaudi eljárhasson az ügyben. Az volt az ellenérv, hogy a rendőri vezetőket elöljárói intézkedés elmulasztásával vádolják, ennek a bűncselekménynek pedig nincs sértettje. A bíró végül úgy döntött, hogy Gaudi nem járhat el sértetti képviselőként. Ez a döntés még nem jogerős, Gaudi fellebbezett, így a dolog a Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa elé kerül. Gaudi a fellebbezés bejelentése után kiment, de elmenőben még volt ideje kimondani: „az igazság győzni fog".

Tilos a zászló, a jelvény

A jelenetet az újságírók karzatjáról Gyurcsány Ferenc és a mellette ülő Vadai Ágnes is figyelte. A terem első két széksorát a vádlottak foglalták el: tizennégy öltönyös vagy rendőr egyenruhás férfi, attól függően, hogy állományban van-e még az illető, vagy már nem. A tizennégy vádlottból csak négyen járultak hozzá, hogy kép- és hangfelvétel készüljön róluk. Közöttük volt a három legismertebb egykori főrendőr: az elsőrendű vádlott, Bene László volt országos főkapitány, a másodrendű vádlott, Gergényi Péter volt budapesti főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) egykori parancsnoka.

A bíró kezdésként megtiltotta, hogy a tárgyalóteremben bárki kifejezze világnézetét, párthoz tartozását, így például nem hozhat magával senki zászlót, nem viselhet jelvényt. Ezután elmondta: mire lehet számítani a maratoni tárgyalássorozaton. Száz tárgyalási nap várható és száztizenöt tanú. Tényállási pontonként fog haladni a bíróság, vagyis gyakorlatilag témakörökként, egy blokkban foglalkozik majd például a székházostrommal, aztán külön a bántalmazásokkal, külön a tömegoszlatással, külön az azonosító jelvények kérdésével.

Hívják tanúskodni az egész régi kormányt

Tanúként fogják kihallgatni azokat, akik 2006 őszén rendőri bántalmazást szenvedtek el, és feljelentést tettek emiatt. Tanúskodni fognak az Ignácz-, az Árvai- és a Morvai-jelentések készítői. Behívják majd tanúnak a 2006 őszén hivatalban lévő kormány tagjait, az országgyűlés illetékes bizottságainak elnökeit és alelnökeit. Az első szünetben, még a vádirat felolvasásának elkezdődése előtt Gyurcsánynak el is kellett hagynia emiatt a termet, hiszen ő is tanú lesz.

Az első hét vagy nyolc tárgyalási nap csak a vádlottak vallomásaival fog eltelni. A kilencedik naptól jönnek majd a tanúk. Páratlan heteken két, páros heteken egy tárgyalás lesz, így érhet véget az elsőfokú per majd 2014 végére, de a bíró szerint az sem kizárt, hogy csak 2015 elején lesz ítélet.

A keddi tárgyalási nap ezek után azzal telt el, hogy az ügyész felolvasta a terjedelmes vádiratot. Rövidebb szünetekkel, de összességében így is vagy három órán keresztül beszélt.

Káosz a székházostromnál

Két kivétellel az összes rendőri vezető ellen elöljárói intézkedés elmulasztása a vád. Az egyik kivétel M. Gábor, a Szabadság tér helyszíni parancsnoka, a negyedrendű vádlott, akit parancs iránti, jelentős hátrány veszélyével járó engedetlenség bűntettével vádolnak. Ő volt az, aki a tévészékház ostromakor az ügyészség szerint nem volt képes ellátni a feladatát, széttárta a kezét, tehetetlenkedett. Az ügyész például azt mondta, hogy M. az ostrom alatt a székház épületében "bolyongott", és olyan szintű utasításokat adott az embereinek, hogy oltsák el a tüzet, amit nyilvánvalóan az ő parancsa nélkül is képesek lettek volna megtenni. A tévéostromkor 246 rendőr sérült meg, hangzott el.

A másik kivétel M. Zoltán, az ötödrendű vádlott, a tévészékház rendőri védelmének műveletirányítója. Ellene elöljárói gondoskodás elmulasztása a vád. Az ügyészség szerint az ő hibája az volt, hogy tudta: a tévét védő rendőrök védőfelszerelése hiányos, többeknek nem volt pajzsa, sisakja, mégsem tett semmit, nem próbálta pótolni a hiányt.

A túlkapások miatt lett vádlott a többség

Az ügyészség összesen tizenöt vádpontot szedett össze, ebből tíz vádpontban bántalmazásos, túlkapásos esetekről van szó. Az ügyész egyesével felidézte, mikor, hogyan, kiket ütlegeltek, vertek, rúgtak a rendőrök 2006 őszén. Az esetek nagy részében hiába volt feljelentés hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás miatt, soha nem derült ki, kik voltak a brutális rendőrök, az eljárásokat így megszüntették. A most megvádolt parancsnokokat azért vonják felelősségre, mert nem akadályozták meg alárendeltjeik brutalitását, és utólag nem is jelentették azt.

A következő tárgyalási napon, csütörtökön kezdődik a vádlottak kihallgatása. Ezen a napon tehet vallomást az első öt vádlott, köztük Bene, Gergényi és Dobozi.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.

március 23., 20:46

  • Belföld
Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Megint kigyulladt egy mozdony, ezúttal Celldömölknél

Két napon belül ez a második mozdonytűz.

március 23., 18:35

  • Belföld
Hirdetésben támad Lázár János kullancsozós videója

Hirdetésben támad Lázár János kullancsozós videója

Emlékezetesre sikerült a kisvárdai beszéd.

18 perce

  • Címlapon
Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Egyesek szerint ezzel egyértelműen Kínát vették célba.

17 perce

  • Címlapon
Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

A férfit megbilincselték, és előállították a körmendi rendőrkapitányságra.

54 perce

  • Címlapon
Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

A viharos széllökések sem kímélnek minket.

2 órája

  • Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

március 23., 18:05

  • Belföld
Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

Másfél nap alatt összegyűlt Hadházy Ákos 12 milliós büntetése

A politikus megindokolta az akciót, és azt is elmondta, miért nem fog több hasonlót tenni.

március 23., 18:05

  • Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

március 23., 19:59

  • Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.

március 23., 18:08

  • Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.

március 24., 05:51

  • Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.

március 23., 16:57

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.

9 órája

  • Címlapon
Németh Szilárd nyakába veszi a kontinenst, indul az európai rezsikörút

Németh Szilárd nyakába veszi a kontinenst, indul az európai rezsikörút

2800 kilométer vár a rezsibiztosra.

31 perce

  • Belföld
Földrengés volt Salgótarján közelében

Földrengés volt Salgótarján közelében

A 2,1-es magnitúdójú rengést több helyen érezhették.

március 23., 21:23

  • Belföld
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

március 23., 21:44

  • Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Csoda, hogy túlélte.

március 23., 12:51

  • Címlapon
Hetvenöt év után ismét legális, de még mindig kérdéseket vet fel

Hetvenöt év után ismét legális, de még mindig kérdéseket vet fel

Hamvaiból éledt újra a magyar agár.

17 perce

  • Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.

március 23., 14:56

  • Címlapon
Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Végigvettük, ki indulhatna az ukrán elnök ellen egy választáson.

5 órája

  • Címlapon
Másfél millió, társkeresőre feltöltött privát kép került ki az internetre

Másfél millió, társkeresőre feltöltött privát kép került ki az internetre

Egy linken keresztül bárki hozzáférhetett a képekhez.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt Richard Chamberlain

Meghalt Richard Chamberlain

A színész 90 éves volt.

4 órája

  • Címlapon
Kisfia az 53. emeletről zuhant ki, a gyász és a függőség sem győzte le a gitárost

Kisfia az 53. emeletről zuhant ki, a gyász és a függőség sem győzte le a gitárost

Eric Clapton ma ünnepli 80. születésnapját, aminek apropóján kvízzel köszöntjük.

14 órája

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Belföld
Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Nem pénzben fizették ki, és még többmilliós bírság is vár a „fémbizniszelő” férfira

Két év alatt 13 tonna fémhulladékot és akkumulátort adott le a kereskedésbe.

március 23., 17:09

  • Belföld
Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn

Kutyaürüléket öntöttek a Mi Hazánk képviselőjének autójába Gyömrőn

Kisberk Szabolcs szerint állatkínzók állhatnak az eset mögött.

március 23., 14:33

  • Belföld
Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy férfit, aki három nőt molesztált Miskolcon

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy férfit, aki három nőt molesztált Miskolcon

Az elkövetőnél fennállhat a bűnismétlés és a szökés veszélye.

március 23., 14:23

Neked ajánlott