Hoffmann templomban nyitott tanévet

2013.08.27. 18:54
Gyerekek nélkül, az egri bazilikában, egy kormányintézkedéseket taglaló előadással nyitotta meg a 2013/2014-es tanévet az egri főegyházmegye rendezvényén Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár, akit a meglehetősen szürreális esemény végén az egri érsek virággal köszöntött fel közelgő névnapja alkalmából. A dicsértesékkel kezdődő és Klebersbeg Kunó idézetekben bővelkedő beszédében Hoffmann méltatta a kedden megszavazott pedagógus életpályamodellt és egyenként elmagyarázta az elmúlt három év változásainak jelentőségét és értelmét az inkább szkeptikus arccal figyelő hallgatóságnak.

Egy évnyitón a jövőbe szokás tekinteni, de Hoffmann inkább az eddigi bizonyítványát magyarázta, és próbálta megnyugtatni a jelenlévő pedagógusokat, hogy a változások az előnyükre válnak majd, és arra is emlékeztette a béremelést esetleg keveslőket, hogy sok háztartásnak annyiból kell összesen megélnie, mint amennyivel most egyes pedagógusok bérét emelték.

A kedden elfogadott, a béremelést is rögzítő törvény szerint a pedagógusok kötelező óraszáma 22-ről 22-26-ra emelkedik és bevezetésre kerül a heti 32 órás kötött munkaidő. Hoffmann szerint a munkaterhek növekedése miatt kritizálóknak azt kellene megtanulniuk végre, hogy a munka nem teher, amit az ember le szeretne venni a válláról. „Baj, hogy az emberek tehernek érzik a munkát, és az is baj, hogy a pedagógusok azt hiszik, a fizetésüket a megtartott órák után kapják” – fogalmazott. Szerinte az iskolában eltöltendő extra időt a tanárok fordíthatják például arra, hogy egy délutáni szabadfoglalkozáson odamennek beszélgetni ahhoz a gyerekhez, akinek a leginkább szüksége van erre, de persze szervezhetnek múzeumi látogatást, kirándulást vagy bármi mást is. Az egyébként csendes hallgatóságon a munkaidőről szóló résznél némi nyugtalanság lett úrrá, sokan összenéztek, majd beletörődéssel hallgatták tovább az előadást a „közös jövőről, amelyben mindannyian hiszünk”.

„Három év, három hónap küzdelem” – ismételgette Hoffmann a népmesei fordulatot, miközben a keddi parlamenti szavazásig vezető lépésekről és köznevelési koncepciója megvalósításáról beszélt. Az államtitkárasszony hangsúlyozta, hogy a fokozatos átalakítások és a központi irányítás alá vétel nyomán nem alakult ki katasztrofális káosz a közoktatásban, ez csak a média rosszindulatú félrevezetése. Ahogy az is csak a hibás kommunikáció, hogy az iskolákat államosították volna, amikor egy központi intézmény, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ alá vonták össze a fenntartásukat, illetve elvették az önkormányzatoktól az igazgatók kiválasztásának a jogát. „A polgármesterek is megértették lassan, hogy attól, hogy nem ők választják az igazgatót, az iskola még az övék” – mondta Hoffmann, aki különösen fontos, új szerepet szán az igazgatóknak a pedagógiai munka színvonalának fenntartásában és emelésében.

Az államtitkárasszony többször szinte beismerte, hogy a tanterven végrehajtott újítások -  mint például a kötelező testnevelés, az önkéntesmunka vagy az erkölcstan bevezetése – okoztak némi szervezési nehézséget az iskoláknak, de ez a tanárok kreativitásának köszönhetően a nehéz körülmények között is mindig megoldódott – mondta.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

39 perce

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

2 órája

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Rá sem ismerünk a Kárpát-medence időjárására, nem a fűtésre költünk majd legtöbbet

Szegedi tudósok kutatócsoportja vizsgálja, miért kezdett el a város klímája Rómáéhoz hasonlítani.

március 21., 09:06

  • Belföld
Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Nyomozás indult a II. kerületi iskolában zsidózó tanár ellen

Az ügy Vadai Ágnes feljelentése nyomán került a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodához.

3 perce

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

Mintegy félmilliós tartozása miatt vertek agyon egy nyugdíjas taxist Pestszentimrén

A feltételezett gyilkost órákon belül elfogták.

március 21., 05:59

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20