Valótlan tájékoztatással vádolja egy ügyvéd az ügyészséget

2012.12.17. 13:50

Valótlan tájékoztatást adott a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség T. Péter tázlári férfiról, amikor a médiában többek között azzal vádolta meg, hogy gyermek- és fiatalkorú lányoktól pornográf képeket szerzett be, mondta Czeglédy Csaba, a férfi ügyvédje.

A főügyészség szóvivője november 10-én azt mondta, hogy a Kalocsai Városi Ügyészség vádiratot nyújtott be T. Péter ellen a pornográf képek miatt. Czeglédy szerint nem felel meg a valóságnak az ügyészség azon állítása, hogy T. Péter tázlári férfi közösségi oldalakon keresztül több mint kétszáz gyermek- és fiatalkorú lánnyal került kapcsolatba, és összesen 193 pornográf témájú fényképet, videót szerzett meg, illetve készített el.

Ezzel szemben az felel meg a valóságnak, hogy a tázlári férfinak közösségi oldalakon több mint kétszáz ismerőse volt, a 185 darab pornográf témájú fényképet és videót nem tőlük szerezte meg, hanem az internetről töltötte le, mondta. Az ügyvéd ezért büntető feljelentést tett, mivel az ügyfele első kihallgatásáról készült jegyzőkönyv valótlanságot tartalmaz.

A védelem információi alapján a nyomozóhatóság nem gondoskodott arról, hogy a kihallgatás során ügyvéd a gyanúsított védelmében rendelkezésre álljon, ám jegyzőkönyvében ennek ellenkezőjét rögzítette, mondta.