„A magyarok kétharmada jobbikos, csak nem tud róla”
További Belföld cikkek
-
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
- Egyetemi tanszéket alapít egy magyar gyógyszergyár
- Erdő Péter: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
- Rendőrök vonultak ki egy budapesti gimnáziumba egy Elf Bar miatt
- Tuzson Bence találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
A feladat, hogy megválasszuk azt a pártvezetést, amely hadrendbe állítja a Jobbikot a következő országgyűlési választásra - ezzel nyitotta meg Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati tisztújító kongresszusát. A Budapesti Kongresszusi Központban zajló rendezvényen a kihívó nélkül induló Vonát várhatóan újra megválasztják a párt élére. Verseny csak az elnökségi helyekért várható, a hat alelnöki posztra ugyanis nyolcan is pályáznak.

A kongresszust zárt ajtók mögött tartják, az újságírókat csak Vona megnyitó beszédére engedték be. A pártelnök főként az elnökség elmúlt két éves munkáját értékelte, többször utalt azonban a 2014-es parlamenti választásokra is. A kongresszuson részt vevő több mint 700 küldöttől is akkor kapta a legnagyobb tapsot, amikor a Jobbik lehetséges választási győzelméről beszélt. Több küldött azonban azt mondta az Indexnek, hogy részleteiben szombaton még biztosan nem fog szóba kerülni a párt választási stratégiája. Ezt azzal indokolták, hogy szerintük ezekről a kérdésekről még korai beszélni.
Gyöngyöspata üzenete
„A magyarok kétharmada jobbikos, csak nem tud róla” - mondta beszédében Vona. A pártelnök arra utalt, hogy ha az embereknek lehetőségük lenne arra, hogy megismerjék a Jobbikot, akkor megnyernék a parlamenti választást. Ezt szerinte nehezíti, hogy ellenséges velük szemben a média. Vona szerint Gyöngyöspatán például azért sikerült megnyernie a Jobbiknak az időközi polgármester-választást, mert az emberek testközelből megismerték a pártot. „Gyöngyöspata azt üzeni, hogy a Jobbik képes megverni a Fideszt” - fogalmazott. Beszédét pedig azzal zárta: a cél az, hogy a következő parlamenti választás után a Jobbik irányítsa az országot.

Beszédében Vona több nehézséget is felsorolt, amivel az elmúlt két évben meg kellett küzdeniük. Példaként említette, hogy a Fidesz megpróbálta kifogni a szelet a vitorlájukból. Szerinte a kormánypárt többször is úgy tett, mintha a Jobbik programját akarná megavalósítani. Ezek azonban szirénhangok voltak, a Fidesz ugyanis az elmúlt két évben jobbra beszélt, de úgy kormányzott, mint Gyurcsány Ferenc korábbi MSZP-s miniszterelnök - fogalmazott. Szerinte a Fidesz azt mondja, amit a társadalom is hallani szeretne, de közben úgy tesz, mint az MSZP.
Arra elég, hogy hozzák a semmit
A Jobbik parlamenti frakciójáról azt mondta, hogy szorgalmasan, keményen dolgoztak, komolyan vették a „nemzet templomának felelősségét”. Vona szerint így nem igazolódtak be az arról szóló a félelmek, hogy a Jobbiknak csak az utcai politizálás áll jól, a parlamenti munkában viszont elszürkül. Vona szerint ennek ellenére mégis kettősség jellemzi az ellenzéki párt parlamenti tevékenységét. Hiába dolgoznak sokat az Országgyűlésben, az csak arra elég, hogy ne érjenek el semmit, a parlamenti munkától nem nő a párt népszerűsége. Viszont ha a parlamenti munkát nem végzik el rendesen, akkor sokat veszíthetnek.

Az eredmények között említette, hogy a Fidesz számos olyan javaslatot elfogadott az elmúlt két évben, ami a Jobbik nyomásgyakorlásának volt köszönhető. Példaként a Trianon emléknapot, a kettős állampolgárságot, a devizahitelesek megsegítésére tett lépéseket sorolta fel. Vona szerint a Jobbiknak volt köszönhető az is, hogy a kormány gazdaságpolitikájában megjelent a keleti országok felé nyitás, valamint az, hogy az Országgyűlésben szóba került az ügynök- illetve a földkérdés is.
Szegedi Csanád, a bajtárs
Megemlítette, hogy hallja azokat a hangokat, amelyek szerint a Jobbiknak ott kell lennie az utcán is. Vona szerint az utcán azonban nemcsak tüntések formájában kell jelen lenni, hanem azért az is, hogy figyelni tudjanak az emberekre. Beszélt arról is, hogy a "tendenciák forró őszt és forró éveket ígérnek", a Jobbiknak ebben a helyzetben az utcán a helye, és ott is lesz. A gárdáról pedig azt mondta, jelentős eredmények tartja, hogy a gárda annak ellenére kitart, hogy a legtöbb támadást ők kapják.
Vona az elnökség tagjait egyesével méltatatta. Szabó Gábort a párt motorjának és Európa legjobb pártigazgatójának nevezte, Balczó Zoltánról azt mondta, hogy egy nagyra nőtt törppapa, aki tapasztalt, higgadt és úriemberként radikális. Szegedi Csanáddal kapcsolatban arról is beszélt, hogy többen megpróbálták őt szembeállítani a párt EP-képviselőjével. Vona az erről szóló pletykákat megpróbálta eloszlatni, a párt öklének nevezte Szegedit, akit a bajtársának tart. Szegedi neve az elmúlt hetekben a Jobbik belső konfliktusai miatt került szóba. Az ügy előzménye az volt, hogy konfliktus alakult ki Endrésik Zsolt, a párt borsodi elnöke és Szegedi között. Ezután a Jobbik elnöksége április 25-én úgy döntött, hogy kizárja a párt parlamenti képviselőcsoportból Endrésiket, május elején pedig több borsodi alapszervezet is feloszlattak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Belföld
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
3 perce
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen
A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.
február 26., 12:02
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája