Hiába szivattyúzzák, menthetetlen a Szőke Tisza

2012.03.19. 16:03

Sikertelen az egykor Szeged látványosságát jelentő Szőke Tisza hajó megmentésére tett próbálkozás. A tápi jachtkikötő medrébe süllyedt 95 éves hajó teljesen víz alá kerülhet - számol be róla a szegedma.hu. Február végén arról számoltunk be, hogy a az olvadó jég benyomta az elkorrodálódott, repedésektől hemzsegő gőzhajó oldallemezét. Kajütablakain beömlött a víz, a hajó megbillent. Rossz állapota miatt nem kapott engedélyt arra, hogy a folyóparton horgonyozzon, 2000 óta áll a tápéi téli kikötőben.

Mentés

A szegedma portál részletesen számol be a mentési folyamatról. Március 10-én a MAHART Tiszayacht Kft. munkatársai összetörték a kikötő vizét borító 5-10 cm vastag jégtakarót, majd átrendezték az öbölben álló hajókat, bárkákat, uszályokat, hogy a mentéshez szükséges járművek jobban megközelíthessék a Szőke Tisza roncsát.

szoke tisza szivattyu itb-23
Fotó: Szegedma.hu

Az elképzelések szerint a hajó mellett elsüllyesztett, majd szivattyúzással újra felemelt bárkának kellene megemelnie a szivattyúzással könnyebbé tett hajót. Ezt egyelőre akadályozza a Szőke Tisza közelében felborult tápéi komp, a roncsemelőként alkalmazott bárka nem fért oda a hajóhoz.

A mentésben résztvevő búvárok a hajózási civil szervezetek kérésére a hajómentők segítségére siettek. Elmondták, hogy a hajó oldalfalán nincs látható sérülés vagy lék. Ezért feltételezhető, ha van ilyen, akkor az a hajófenéken keletkezhetett.

A korábbi feltételezések szerint a vízbe merült hajóorr két oldalán a nyitott ablakok miatt tört be a víz, ám amikor a búvárok gumiperemmel ellátott fedőtáblákkal lezárták az ablakokat, kiderült, hogy nem egyszerűen nyitva voltak, hanem hiányoztak, vagy betörtek. A búvárok munkájának eredményeként az összes víz alatt lévő ablakot sikerült lezárni.

A hajóorrban lévő lánckamrában működő szivattyú pillanatok alatt szárazra szívta a helyiséget, a szomszédos matróz-szállást azonban már két szivattyú is csak jó egész napos szivattyúzás után tudta vízmentesíteni. Ám ahogy a szivattyúk leálltak 20 perc alatt újra megtelt a helyiség a tömítetlen válaszfalakon keresztül bejutó vízzel. A sikertelenség nem szegte kedvét az önkénteseknek, egyre több szivattyút állítottak üzembe, így egyes helyiségeket – például a lánckamrát – könnyen vízmentesítettek, más helyiségeket – mint például a matrózszállást – csak egész napos munka árán sikerült kiszivattyúzni. Amint a szivattyút leállították, a szárazra szívott helyiség 20-25 perc alatt újra megtelt vízzel.

szoke tisza mentes 1 itb
Fotó: Szegedma.hu

A mentésben résztvevők kapcsolatba léptek az Alsó Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal és a segítségüket kérték. Sajnos a megfelelő teljesítményű szivattyúk csak nagyon nehezen, daruval lennének mozgathatók, ezért kisebb méretű és teljesítményű szivattyúkat kértek az igazgatóságtól. Az egyeztetések eredményeként hat darab 1000 liter/perc kapacitású szivattyú használatát sikerült megbeszélni.

Az önkéntesek saját költségükön próbálták a hajót menteni, de sajnos eredménytelenül.

Ha valaki még akar tenni valamit a Szőke Tiszáért, most van az utolsó lehetőség, mivel a felszámoló hamarosan eladásra hirdeti meg a hajót.

Története

A Ganz Danubius Hajógyár újpesti üzemében 1917-ben építették meg a lapátkerekes gőzhajót, amit 1919-től SAS, majd 1930 és 1944 között Szent Imre, később Felszabadulás, végül Szőke Tisza néven jegyeztek. 1958-ban átépítették.

szoke tisza tortenet 031
Fotó: Szegedma.hu

Ettől kezdve üdülőhajóként, majd 1973-tól állóhajóként, diszkóként is működött, és a szegedi városkép elválaszthatatlan részévé vált. Utoljára 50 éve újították fel. A műemléki védettségű hajót a tulajdonosok csak a minimális felújításokra költöttek: a meggyengült hajótestet egy helyen betonnal öntötték ki.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Címlapon
A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A szocializmusban lemezszerződést sem, most Kossuth-díjat kapott

A Pszichiátriai Klinika pincéjében léptek fel először.

tegnap, 18:31

  • Címlapon
Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

Szalay-Bobrovniczky Kristóf részleteket árult el az újdörögdi balesetről és annak vizsgálatáról

A tisztviselők számára létrehozott képzést haladéktalanul felfüggesztették.

tegnap, 18:35

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Címlapon
Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Úgy néz ki, Kína megoldást talált a bénulás gyógyítására

Olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi a lebénult betegek számára, hogy visszanyerjék mozgásképességüket.

tegnap, 17:34

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05