Abszurd a vád az LMP-sek ellen

2011.12.23. 15:55
A Helsinki Bizottság szerint az LMPs- tiltakozók senkinek nem sérthették a személyi szabadságát, hiszen a Parlamentet gyalog akadálytalanul meg lehetett közelíteni.

Ellentmond a józan észnek, hogy személyi szabadság megsértése miatt eljárást indítottak az LMP-s tiltakozók ellen, hiszen helyváltoztatási szabadságától senkit nem fosztottak meg, és gyalogosan bárki bejuthatott az Országházba – áll a Magyar Helsinki Bizottság közleményében. A jogvédő szervezet jogi segítséget nyújt az előállított tiltakozó aktivistáknak.

Miként az Index is megírta, a rendőrség „személyi szabadság megsértésének” gyanújára hivatkozva állította elő azokat az LMP-s képviselőket és aktivistákat, akik élőláncot vontak a Parlament köré. A Büntető Törvénykönyv értelmében a rendőrség által hivatkozott, és három évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt az követi el, „aki mást személyi szabadságától megfoszt”. A gyakorlat szerint ezen olyan magatartást kell érteni, amelynek következtében a sértett elveszíti a mozgási, helyváltoztatási, illetve a tartózkodási helyének megválasztásához fűződő szabadságát (lefogás, megkötözés, bezárás, stb.).

Az élőláncban részt vevők azonban senkit nem gátoltak meg abban, hogy a Parlamentbe bejusson vagy onnan kijöjjön, hiszen csak az utat zárták el, a járdákat nem. A Helsinki szerint ezért fel sem merülhet, hogy a tüntetők akárkit megfosztottak volna a szabad helyváltoztatás jogától.

A jogvédők emlékeztetnek rá, hogy a Fidesz 2007-es kordonbontása kapcsán hozott bírósági döntés fényében még az is kérdéses, hogy a tiltakozók magatartása egyáltalán szabálysértésnek minősülhet-e. A bűncselekményi tényállásnak az ügyre erőltetése pedig ellentmond a józan ész legalapvetőbb szabályainak. A Helsinki Bizottság ezért felszólítja a rendőrséget és az ügyészséget, hogy vizsgálja felül a tüntetők cselekményének nyilvánvalóan abszurd minősítését, és szüntesse meg a büntetőeljárást.

A jogvédők  kivizsgáltatnák a parlamenti képviselők és aktivisták elleni rendőri intézkedések jogszerűségét is, ideértve a testi kényszer alkalmazásának módját, illetve hogy az mindenben megfelelt-e a szükségesség és arányosság feltételének.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

3 órája

  • Címlapon
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

5 órája

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

2 órája

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

március 18., 14:29

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

2 órája