Három törvényt alkotmányellenesnek ítélt az AB

2011.12.19. 13:14 Módosítva: 2011.12.19. 14:10
Az Alkotmánybíróság 2011. december 19-én hozott határozatában három új törvényt, illetve azok egyes részeit alkotmányellenesnek talált. Meglepetés, hogy a médiatörvény egyes részeit is kifogásolta.

Az AB a hétfőn kihirdetett határozatában megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvényt. Az egyházakat érintő szabályozás hiányosságainak megállapítása nem jelentett újdonságot, hiszen a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János már pénteken bejelentette, visszavonják a jogszabályt. A rendkívüli döntés bejelentése előrevetítette, hogy mi lesz az AB várható álláspontja a kérdésben, amelyről ekkor már köztudott volt, hogy szerepel a testület napirendjén.

Az AB egyházügyi döntésének indoklása egyébként éppen a törvény parlamenti elfogadásának kritikáját fogalmazta meg. A testület szerint ugyanis a parlament megsértette a házszabály vonatkozó részeit azzal, hogy a zárószavazás előtti módosító indítványokkal a törvény lényegi részét változtatták meg, ami pedig korábbi egyeztetések eredményeinek figyelmen kívül hagyásához vezet, és végső soron a „megfontolt és minőségi törvényalkotást szolgáló biztosítékainak kiüresedését eredményezheti”.

Meglepetés, hogy az új médiaszabályozást támadó indítványok közül is több átment a testületen.

Az Alkotmánybíróság a tartalomszabályozással, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a Média- és Hírközlési Biztos intézményével összefüggő több rendelkezést alkotmányellenesnek ítélt.

Az AB többek között megállapította: tágra nyitja a sajtószabadság korlátozásának lehetőségét az a törvényi rész, amely a „közérdekhez” köti, hogy megilleti-e az újságírókat a publikációk forrásvédelmének joga.

A testület többségi álláspontja szerint az is a sajtószabadság szükségtelen korlátozásával jár, hogy a törvény önálló adatszolgáltatási eljárás intézményét vezette be a médiahatóság számára azzal a kizárólagos céllal, hogy a megszerzett adatok alapján további eljárást indíthasson a médiahatóság.

Elbukott az AB előtt a kiemelt büntetőügyekre vonatkozó egyes büntetőeljárási szabályozásai is. A hétfői döntés szerint alkotmányba ütköző, valamint nemzetközi egyezményt sért az az illetékességi szabály, amelynek értelmében egyes ügyekben az a bíróság jár el, ahol az ügyész vádat emel. Alkotmányellenes továbbá a tanú adatai zárt kezelésének mérlegeléstől függő elrendelése, a százhúsz óráig tartó őrizet, az őrizet első negyvennyolc órájában a védővel való kapcsolatfelvétel jogorvoslat nélküli megtilthatósága.

A három jogszabály várható alkotmányellenességéről az Index múlt pénteken már beszámolt, furcsállva, hogy a koalíciós jogalkotás elébe megy azoknak. Ez ugyanis egyértelműen arra utalt, hogy valamelyik alkotmánybíró folyamatosan informálja a kormányoldalt a készülő határozatok tartalmáról.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
Hadházy Ákos: Ismét lezárjuk az Erzsébet hidat

Hadházy Ákos: Ismét lezárjuk az Erzsébet hidat

A képviselő szerint a rendőrség kénytelen volt ebbe beletörődni.

24 perce

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Címlapon
Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Nem tett még ilyet Karácsony Gergely, de most félresöpri a képviselői akaratot

Szó sincs „megsemmisítő” erejű jogkörről, de időhúzásra jó.

1 órája

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

Vitézy Dávid meghosszabbítaná a főváros díszkivilágítását

A Podmaniczky Mozgalom vezetője ismertette a részleteket is.

március 21., 11:08

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

3 órája

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Címlapon
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

44 perce

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

6 órája

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Chuck Norris-i pörgőrúgással terítette le saját magát, majd a kiérkező mentőknek is le akarta rúgni a fejét

Az ittas férfi végül narratívát váltott, amikor szembekerült a megtermett mentőssel.

március 21., 13:01

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Belföld
Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Életveszélyes sérülés egy katonai gyakorlaton Újdörögdön

Mentőhelikopterrel szállították kórházba.

március 21., 16:20

  • Belföld
Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

Az elkövetőket letartóztatták.

március 21., 09:38