A gumilövedék helye megmarad

2011.10.23. 07:54 Módosítva: 2011.10.23. 13:23
Öt évvel ezelőtt egy embernek eltörte az ujját egy rendőr, egy férfinek kilőtték a szemét, egy hazafelé tartó nőt a nyakán talált el egy gumilövedék. Horváth György seregélyesi ékszerész azon a napon elindított egy T/34-es harckocsit az Erzsébet téren, és bekerült a világ szinte összes híradójába, Lanczner Satu Ferdinánd pedig a Kossuth tér parancsnokaként irányította a tüntetőket. Mi lett velük? És mi lett Gyurcsány Ferenccel, Gergényi Péterrel vagy Petrétei Józseffel, vagyis 2006. október 23. főszereplőivel?

Nagy László: Az életemet nem tudják visszaadni

Nagy László a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astorián 2006. október 23-án, ám a Kálvin tér helyett a Deák tér felé próbálta elhagyni a helyszínt, vesztére. A rendőrsorfalat látva visszafordult, majd a lovasroham és a könnygázgránátok elől a tömeggel együtt a Dob utcába menekült. "Minden kis utca le volt zárva, mindenfelől rendőrök támadtak" - mondja. Ezután már csak arra emlékszik, hogy a kórházban magához térve üvölt, hogy nem lát semmit. Azonnal megoperálták, a szájpadlásán keresztül vették ki az arcüregéből a másfél centis gumilövedéket, amely az arccsontját is darabokra törte. Szemtanúk és videofelvételek igazolják, hogy a Dob utcában 15-20 méterről, fejre célzott lövést kapott egy rohamrendőrtől, azonnal elveszítette az eszméletét, mentők szállították kórházba - olvasható az Index rendőri túlkapásokról szóló sorozatában.

Nagy László
Nagy László
Fotó: Huszti István

Nagy bal szemére véglegesen megvakult, térlátása elveszett, korábbi munkahelyét az építőiparban nem tudta amiatt folytatni. Erre a párkapcsolata is ráment. Élettársa tartós rokkantsága miatt kitette az asszony tulajdonában lévő közös otthonukból. Nagy László most arról mesél, a barátok segítettek akkor a legtöbbet, többen is befogadták a nehéz helyzetben. Állandó állása azóta sincs, alkalmi munkákból tartja el magát. Azt mondja, a történteket máig nem dolgozta fel, de szerinte ezt nem is lehet, mert az egész élete megváltozott. Amellett viszont, hogy körülötte változott mindent, az Indexnek arról mesélt, a gondolkodása ugyanolyan maradt.

Ma sem fél például jobban tömegrendezvényeken, mint korábban, és nem tart a rendőröktől sem. Azóta kiment több október 23-ai megemlékezésre is. Évekig járt utána bírósági tárgyalásokra, a szeme kilővéséért felelős rendőr azonban nem került elő. A Budapesti Nyomozó Ügyészség 2007-ben megszüntette a hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége és más bűncselekmény miatt indult nyomozást, mert az elkövető kiléte a nyomozás során nem volt megállapítható.

A nyomozás során kiderült az is, hogy Nagy Lászlót ért lövés pillanatában a helyszínen a Rebisz bevetési osztálya és más rendőri egységek oszlattak, köztük legalább öt gumilövedékes puskával rendelkező rendőr dolgozott. De hogy melyikük lőtte ki a sértett szemét, nem lehetett megállapítani, mert a kilőtt gumilövedékek - az éles lőszerrel ellentétben - a fegyver azonosítására alkalmatlanok. 2009-ben 4,5 millió forintot kapott peren kívül a Rebisz jogutódjától, a Készenlétő Rendőri Szolgálatától. Sem akkor, sem az idén ősszel először börtönbe kerülő rendőr eseténél nem érzett elégtételt. Azt mondja, az életét úgysem tudják visszaadni, és nem is igazán számít arra, hogy az igazi felelősöknek valaha el kell számolniuk. Nagy László esete azóta a politikai közbeszéd része lett, kilőtt szeme pedig a 2006-os rendőri brutalitások szimbóluma. Bocsánatot azóta sem kértek tőle.

Apáthy Gabriella: Dőlt a vér, sokkot kaptam

Apáthy Gabriella 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűléséről tartott haza a férjével az Astoriától a Rákóczi út 10-be. A házba nem tudtak bemenni, igy a Síp utcába fordultak, mivel ott van egy hátsó bejárat. Az út felénél tartottak, amikor Síp utca-Dohány utca sarkán álló rendőrök mindenféle felszólítás nélkül gumilövedékkel kezdték el lőni őket. “Az egyik lövedék a nyakamon, jobb oldalt talált el. Iszonyatosan fájt, a sebből dőlt a vér, sokkot kaptam.” A Síp utca másik oldalán pár perc múlva a rendőrök Révész Máriusz fideszes képviselőt verték meg.

ag01
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Apáthy Gabriella nem mert mentőt vagy orvost hívni, mert attól félt, hogy sérülése miatt szólnak a rendőröknek. Később egy olyan orvossal nézette meg a sebet, akiben megbízott, és tudta, hogy nem értesíti a hatóságokat. Nyakán a mai napig látszik a lövés helye. Apáthy Gabriella egy hónappal később szívinfarktust is kapott, ezek után leszázalékolták. Azóta rokkantnyugdíjas. Ügyében per indult, de végül peren kívül egyezség született és 3 millió forint kártérítést kapott.

2007-ben Barna Tiborral és Göbl Györggyel megalakították a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesületét. A szervezet a 2006. őszi rendőri fellépés áldozatait tömöríti és segíti, de megnyilvánult politikai ügyekben is. 2009-ben például hangsúlyozottan nem a melegek, hanem a melegfelvonulás ellen tiltakozott, és követelte a budapesti rendőrfőkapitánytól a menet betiltását. Apáthy Gabriella azt mondja, a vele történtek ellenére politikai beállítottsága azóta sem változott: “akkor is Fidesz-tag voltam, most is az vagyok”.

Fábián Gábor: Nem lehet elfelejteni

“Fábián Gábor 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésén vett részt az Astoriánál, majd hat óra körül elindult a Károly körúton a Deák téri metróállomás felé. A Dob utcáig jutott, ott a fal mellé húzódva várta, hogy a szemből érkező rendőrsorfal elhaladjon az Astoria felé. Az odaérkező rendőrök azonban leteperték, aztán öten-hatan nekiestek: a hátát, a veséjét és a fejét ütötték, arcára, vállára, derekára és mindkét lábára ráálltak, gumibottal ütötték, és bakanccsal rugdosták.

Fábián Gábor
Fábián Gábor
Fotó: Huszti István

Miután megbilincselték, az egyik intézkedő rendőr a férfi már bilincsben lévő bal kezének középső ujját eltörte. Ezután felültették, fejét lenyomták, lábait szétfeszítették. Az ekkor odaérkező rendőrök egyike rohadt Fidesz-bérencnek nevezte, és arcon köpte, egy másik pedig azt mondta neki, hogy a régi rendszerben már a helyszínen agyonlőtték volna, de ezt most majd a Gyorskocsi utcában fogják megtenni” - olvasható az Index korabeli cikkében.

A rúgások miatt a férfi szárkapocscsontja is eltört. Járni akkor már nem tudott, a Madách téren várakozó rabszállító kocsihoz vonszolták, és beszállították a Gyorskocsi utcába. Ott az ügyeletet ellátó orvos a csonttörések miatt a Szent János Kórházba irányította, ahová három civil ruhás rendőr vitte el. Eleinte telefonálni sem engedték, de a látlelet elkészülte után visszaadták a papírjait, és otthagyták.

“Mindenre pontosan emlékszem, az ilyesmit nem felejti el az ember” - meséli ma Fábián. Azt mondja nem hitte el, hogy ez vele történik és hogy egy demokráciában ilyesmi megtörténhet. “Ha én okoztam volna a bajt, vagy csináltam volna bármi rosszat, az más lett volna, mert akkor számít rá az ember, hogy lehetnek következményei. Vagy egy baleset, még azt is jobban fel lehet dolgozni, de ezt nem” - mondja Fábián. Hetekig gipszben feküdt ezek után, feleségének kellett ellátni, “újra olyan voltam, mint egy gyerek”. Fábián ujja azóta sem jött rendbe, és mivel nem tudja mozgatni, idővel el is fog sorvadni.

Az ujját eltörő Vágó László lett idén szeptemberben az első rendőr, akit letöltendő börtönbüntetésre ítéltek - róla részletesebben később. Fábián maga nem látta, hogy ki törte el az ujját, hiszen ekkor már a földön feküdt, és többen térdeltek rajta. Azt monda, amikor meglátta a tárgyalóteremben Vágót, nem tudta megérteni, hogy csinálhat valaki ilyet.

Fábián élete is megváltozott az eset után. Munkahelyéről kirúgták nem sokkal később, azzal az ürüggyel, hogy túl sokat szerepel - szerinte valójában szakmai féltékenység volt a háttérben, de ez kapóra jött a főnökének. Jó darabig nem talált munkát (“ötven évesen, hova vesznek fel?”), végül az eset után megismert barátai segítettek találni neki új helyet.

Megváltozott az élete olyan szempontból is, hogy sok embert ismert meg emiatt, és olyan helyekre jutott be, ahol korábban sosem járt, például parlamenti bizottsági ülésekre. Igazán ezek az élmények változtatták meg a gondolkodását, nem is maga a rendőri brutalitás.

“Azóta nem bízom már egyáltalán a politikában. Ott benn a parlamentben láttam, hogy akik benn a teremben nagy hangon vitatkoznak, azok a folyosón közös üzletekről beszélnek. Akkor miről beszélünk?” Bár a politika egészében csalódott, azért voltak, akik segítettek neki. Az eset után közvetlenül a  Fidesz ajánlott jogi segítséget, a mai napig kapcsolaban van például Gonda Lászlóval és másokkal, Vágó ítélete utána pedig Morvai Krisztina hívta fel, és gratulált a kitartásért. “De miért csak ők? Én sosem voltam elfogult, de miért csak nekik jutott ez eszükbe? A kormány is megtehette volna, de azóta sem szóltak egy szót sem” - mondja Fábián.

Nagy Lászlóval ellentétben Fábián bízik még abban, hogy kiderülnek fontos dolgok. A világot viszont ő sem látja másként, mint azelőtt. Ma is kimegy érdeklődésből tüntetésekre és nem fél a rendőröktől. És mivel nagy Újpest-szurkoló, a mostani hétvégét leginkább a nagy rangadó miatt várta.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53