Az életfogytiglan is bekerülhet az alkotmányba

2011.03.26. 12:21

Az életfogytig tartó szabadságvesztés is bekerülhet a készülő alkotmány szövegébe - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, amikor felkereste a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát, ahol az új alkotmánnyal kapcsolatos kérdőívre adott válaszokat dolgozzák fel.

Az alkotmány tervezett szövegében nem szerepel az életfogytig tartó szabadságvesztés, a válaszadóknak viszont több mint 90 százaléka támogatja ezt - közölte a kormányfő.

"Az embereknek fontos, hogy mi lesz Magyarország jövője" - jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a mintegy 920 ezer visszaküldött kérdőív alapján hétfőn a parlamentben módosító indítványokat tesz a készülő alkotmány szövegéhez. Az MTI kérdésére hozzátette, hogy várhatóan kevesebb mint tíz ilyen indítványról lesz szó.

Az Országgyűlésben összegezni fogja azt, "ami kiolvasható ezekből az adatokból" - mondta a kormányfő, megemlítve: a válaszadók több mint 80 százaléka támogatja, hogy az állampolgári jogok mellé kötelességek is társuljanak, és ez már szerepel is az alkotmány tervezett szövegében.

A miniszterelnök szerint a több százezer kérdőív bizonyítja, hogy "az optimista forgatókönyv valósult meg", mivel nem lehetett előre tudni, hányan válaszolnak a kiküldött levelekre. Az emberek "hallatni akarják a hangjukat. Ha megkérdezik őket, igenis elmondják a véleményüket. Ha úgy gondolják, hogy komolyan veszik őket, akkor hajlandóak megnyílni és őszintén elmondani, amit gondolnak" - fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy "óriási lelki erő, ami megtestesül ezekben a dobozokban" - utalva a kérdőíveket ötszáz darabos kötegekben tartalmazó dobozhalmokra -, majd hozzátette, hogy "Magyarország szól hozzánk ezekből a papírokból, az a feladat, hogy ezt meghalljuk".

A kormányfő elmondta még, hogy "minden egyes javaslat, ami többséget kapott ezekben a papírokban, az hibátlanul megtestesül majd az új alkotmányban". Örül annak, hogy a Fidesz javaslata alapján miniszterelnökként ő adhat be a kérdőívek alapján olyan módosító javaslatokat, amelyek nincsenek benne a tervezett szövegben - tette hozzá.

Elmondta még, hogy van egy-két olyan pont, amely benne van a tervezett szövegben, de az emberek nem értenek vele egyet. Ezek esetében az kell majd javasolnia, hogy "vegyük ki az alkotmány szövegéből".

A forint is helyet kaphat

Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azon pénteki javaslatáról, hogy az új alkotmányban rögzítsék: Magyarország hivatalos fizetőeszköze a forint, Orbán Viktor az MTI-nek azt mondta, hogy "ha a forint belekerül az alkotmányba, akkor az nem azért történik, mert a választópolgárok ezt javasolták". Hogy ez a parlament elé kerül-e a Fidesz saját módosító javaslataként, arról majd vasárnap délután tárgyal a párt elnöksége, és a hétfői frakcióülés dönt - mondta a kormányfő.

Orbán Viktornak Vetési Iván, a KEK KH elnöke mutatta be a kérdőívek feldolgozásának menetét a hivatal budapesti székházában. A kormányfő a feldolgozást három műszakban végző diákoktól is érdeklődött a munkájukról.

A KEK KH adattárolással és adatszolgáltatással foglalkozik. A hivatal feladatai közé tartozik például az okmánykiadás, valamint a lakcímek és a gépjárművek adatainak nyilvántartása is.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Meglátogatta a kórházban az újdörögdi baleset sérültjeit a honvédelmi miniszter

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a sérültek állapotáról is beszámolt.

március 23., 17:24

  • Belföld
Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Körbeölelte a Fővárosi Törvényszék épületét a tömeg, testükkel védték a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét

Orbán Viktor poloskázása ismét utcára hívta az igazságügyet.

március 23., 18:05

  • Belföld
Hirdetésben támad Lázár János kullancsozós videója

Hirdetésben támad Lázár János kullancsozós videója

Emlékezetesre sikerült a kisvárdai beszéd.

18 perce

  • Címlapon
Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Olyan fegyverrendszert telepített Amerika, hogy a kínaiakban megállt az ütő

Egyesek szerint ezzel egyértelműen Kínát vették célba.

17 perce

  • Címlapon
Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

Beszéde közben támadtak rá Magyar Péterre, újabb atrocitás érte a Tisza Pártot

A férfit megbilincselték, és előállították a körmendi rendőrkapitányságra.

54 perce

  • Címlapon
Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

Itt a fordulat az időjárásban: hózáporok vetnek véget a 20 fokos melegnek

A viharos széllökések sem kímélnek minket.

2 órája

  • Belföld
A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

A tavaszi meleg ellenére nem ússzuk meg eső nélkül a jövő hetet sem

Hétfőn és kedden akár 20 fok is lehet, majd a hét további részében 14-15 fokra lehet számítani.

március 23., 19:41

  • Belföld
A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A Momentum frakcióvezetője Párizsban mutatja be, hogy „mivel jár, ha hagyjuk a szélsőjobb előretörését”

A politikus a Democracy and Liberty Summit eseményre kapott meghívást.

március 23., 18:08

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

Ruszin-Szendi Romulusz tiszta vizet öntött a pohárba, tagadta az ellene felhozott vádakat

A volt vezérkari főnök egy videót is közzétett arról, hogy „küzd a zsír és a toka ellen”.

március 23., 20:46

  • Belföld
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

március 23., 19:59

  • Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását

Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.

március 23., 09:42

  • Címlapon
Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Döntött a kormány, ez már csak ráadás volt a forintnak Donald Trump után

Nincsenek jó napjai a magyar gazdaságnak.

9 órája

  • Belföld
Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén

Barna medve kóborol Mátrakeresztes környékén

Hatalmas medvemancsnyomot fotózott egy túrázó.

március 23., 16:41

  • Belföld
Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Megszólalt a fonói gyillkossággal vádolt férfi barátja: mindenki tudta, hogy „fóliázik”

Egy bolti eladót és két idős embert bántalmazott a nyílt utcán mindenféle előzmény nélkül.

március 24., 05:51

  • Belföld
Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Tűz pusztított a szegedi Dóm téren egykor, most értékes leletek kerültek elő

Az 1879-es nagy árvíz után Szeged nagy részét feltöltötték, most a régészeké a terep.

március 23., 16:57

  • Címlapon
Németh Szilárd nyakába veszi a kontinenst, indul az európai rezsikörút

Németh Szilárd nyakába veszi a kontinenst, indul az európai rezsikörút

2800 kilométer vár a rezsibiztosra.

31 perce

  • Címlapon
Hetvenöt év után ismét legális, de még mindig kérdéseket vet fel

Hetvenöt év után ismét legális, de még mindig kérdéseket vet fel

Hamvaiból éledt újra a magyar agár.

17 perce

  • Belföld
Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Lázár János: A Pride olyan, mint a dohányzás, mindkettőtől meg kell védeni a gyerekeket

Az építési és közlekedési miniszter a Bayer Show vendége volt.

március 23., 21:44

  • Belföld
Földrengés volt Salgótarján közelében

Földrengés volt Salgótarján közelében

A 2,1-es magnitúdójú rengést több helyen érezhették.

március 23., 21:23

  • Belföld
Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Taxi gázolt sötét ruhás, szabálytalan rollerest a Lehel téren

Csoda, hogy túlélte.

március 23., 12:51

  • Belföld
A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

A magyarok főként egy dolog miatt stresszelnek, ami súlyos következményekkel is járhat

Akár szívinfarktushoz, sztrókhoz, depresszióhoz is vezethet, ha nem tudjuk enyhíteni a szorongást.

március 23., 14:56

  • Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban

Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.

március 23., 09:50

  • Címlapon
Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Donald Trump csak olajat öntött a tűzre, megmenthette Zelenszkijt

Végigvettük, ki indulhatna az ukrán elnök ellen egy választáson.

5 órája

  • Címlapon
Másfél millió, társkeresőre feltöltött privát kép került ki az internetre

Másfél millió, társkeresőre feltöltött privát kép került ki az internetre

Egy linken keresztül bárki hozzáférhetett a képekhez.

3 órája

  • Címlapon
Meghalt Richard Chamberlain

Meghalt Richard Chamberlain

A színész 90 éves volt.

4 órája