Nyomozás indult a Magyar Orvosi Kamara ellen

2011.01.12. 07:07 Módosítva: 2011.01.12. 07:57
Az ügyészség vizsgálja, miért nem hozott nyilvánosságra egyes közérdekű adatokat a Magyar Orvosi Kamara (MOK). A legérzékenyebb kérdés a kamara elnökének tiszteletdíja.

Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI–VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen, miután egy vidéki háziorvos kifogásolta, hogy a köztestület több törvényben előírt adatot – köztük Éger István elnöki tiszteletdíját – nem tesz közzé. A kérdéssel 2005-ben már foglalkozott az adatvédelmi biztos hivatala is, az ombudsman állásfoglalása szerint Éger Istvánnak nyilvánossá kell tennie tiszteletdíja  összegét – írja a Népszabadság.

Éger István (Fotó: Kovács Attila)
Éger István (Fotó: Kovács Attila)

Csakhogy ez azóta sem történt meg, Éger a lap írásban feltett kérdéseire sem reagált. Az ügyészségi nyomozás hírére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága is vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy a kamara eleget tett-e adatközlési kötelezettségének.

A sort Szócska Miklós államtitkár nyitotta meg két hete, mikor a kamarai tagságról szóló vita kapcsán hozta szóba Éger István elnök állítólagos  kétmilliós fizetési igényét, amiről azonban hivatalosan semmit nem lehet tudni. A Népszabadság egy 2003-as cikke havi 810 ezer forintos MOK-elnöki tiszteletdíjról tett említést.

Éger István elődje, Kupcsulik Péter havi 45 ezer forint tiszteletdíjért végezte ugyanezt a munkát, az összeg változásáról az elmúlt hét évben semmit nem lehetett megtudni.

Éger a Népszabadság szerint csalódott lehet, amiért az előző egészségügyi kormányzatok heves kamarai kritikája ellenére sem kapott pozíciót az új kormánytól. Emellett a népszerűsége is megtépázódott a testületben, egyre több kritika éri vezetési stílusát, és hogy a többi elnökségi tag nem jut szóhoz, jóllehet léteznek az övétől eltérő vélemények is. Ilyen például a kötelező kamrai tagság visszaállításának kérdése: az elnök ragaszkodott hozzá, az orvosok kevésbé, vagy az elmaradt kamarai tagdíjak behajtással és bírsággal való kikényszerítése.

Utóbbi azért kényes kérdés, mert sok orvos arra számított, hogy a MOK szabályzatának megfelelően hat hónapos késedelem után kizárják őket. A MOK-tagság, miután sikerült megakadályozni az előző kormányzat egészségügyi reformját,sokaknak már csak teher volt, a tagságot megszüntető határozat helyett viszont fizetési meghagyást kaptak. A Népszabadság szerint erősen csökkent Éger István hamarosan esedékes újraválasztásának esélye.

Éger a múlt héten óvatos, de egyértelmű kritikát fogalmazott meg a kormány teljesítményéről, amikor arról beszélt, hogy az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Címlapon
A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A Revolutot is táncba hívnák a bankok az ATM-telepítési programban

A kétezer főt meghaladó településeken racionális lehet a készpénzkiadó automaták telepítése.

25 perce

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

4 órája

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Amerikai vállalattal indíthat részvénytranzakciót Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.

1 órája

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája

  • Címlapon
Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

Amikor végleg elszabadul a pokol, és még egy pofon is elcsattan

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

1 órája