Törvény korlátozná a kamaraelnök fizetését
További Belföld cikkek
-
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
- Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
- A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
- Airsoft pisztollyal lövöldözött egy debreceni iskola diákja
- Magyar Péter megnevezte a férfit, aki a Tisza önkénteseire támadt Pesterzsébeten
Lejárt az új kormánynak járó kegyelmi időszak, sokkal több és komolyabb közérzetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben – nyitott frontot a kormány ellen egy hétfői Magyar Nemzet-interjúban Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Valószínűleg nemcsak neki van olyan érzése, hogy az egészségügyben nem történt sok látványos intézkedés a kormányalakítás óta. Ezt az időszakot a szakmának tett gesztusértékű lépések, a kórházaknak juttatott pénzügyi injekció (pdf), a Semmelweis-terv, egy salátatörvény és az otthonszülésről szóló törvényjavaslat kidolgozása mellett leginkább a háttérben zajló iszapbirkózás jellemezte.
A 2010-es év utolsó hónapjaiban kemény egyeztetések folytak egy belső, leginkább a szakmát érintő ügyről, nevezetesen az orvosi, a gyógyszerészi és az egészségügyi szakdolgozói kamaráról szóló törvényjavaslatról is. 2007-ben Molnár Lajos egészségügyi miniszter idején megszüntették a kötelező kamarai tagságot, és a testületek jogosítványait jelentősen megnyirbálták.
Az új kamarai törvényről szóló egyeztetések 2010 végén annyira elhúzódtak, sőt meg is szakadtak, hogy az eredeti tervek ellenére nem sikerült az év végéig elfogadni a törvényt. A törvényjavaslatot végül karácsony előtt egy nappal terjesztette be Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszter.
Szócska Miklós őszödi beszéde
Érdekes epizódja volt a kamara és az államtitkárság között folyó harcnak, amikor Szócska Miklós államtitkár december 4-én váratlanul megjelent a kamara közgyűlésén. Éger István beszéde közben érkezett, majd miután nem volt hely, egy lépcsőre ült le a műegyetem előadótermében. Az elnök köszöntötte őt, ezután az egyik résztvevő értékelése szerint Szócska megtartotta saját őszödi beszédét.
A beszédre a MOK honlapja is utal eképpen: “Szócska Miklós államtitkár a Nefmi képviseletében őszinte hangnemben előadott helyzetvázlatát nagy tapssal fogadták a küldöttek.” Szócska azt mondta el, hogy az elrettentő gazdasági kényszerek miatt ma nem is az igazán a kérdés, mekkora a fizetés, hanem az, hogy lesz-e egyáltalán. Mint mondta: a jelenlegi világgazdasági környezetben az orvosok hiába követelnének többet, a nincsből nem lehet adni.
A kamarák a törvényjavaslattal több korábbi jogosítványukat visszakapják, de nem mindet. Ismét eljárhatnak etikai ügyekben, beleszólásuk lesz a felvételi és képzési keretszámokba, szakértőként részt vehetnek a máshol szerzett diplomák, oklevelek elismerésében, de - és ez az egyik vitapont - csak véleményezési, nem egyetértési joguk lesz a vezető állású egészségügyi dolgozók kinevezésénél-felmentésénél.
Éger István nem elégedett a benyújtott törvényjavaslat egészével. Lehet, hogy a kamarák 2007-es lenullázásához képest ez a jogszabály néhány jogosítványt visszaad, de ez kevés ahhoz képest, amilyen jogosultságai voltak a kamaráknak 1994-2007 között.
Éger István megerősítette, hogy az egyeztetések már karácsony előtt elakadtak az ügyben. Végül a miniszter maga terjesztette be a javaslat szövegét, amelynek tartalma őket is meglepte. "Azt a jogászaink jelenleg tekintik át, hogy ilyen esetben nem lett volna-e szükség közigazgatási egyeztetésre" - mondta Éger István.
Információink szerint igazán éles feszültség két anyagi természetű kérdésben bontakozott ki. A törvényjavaslat egyrészt meghatározná, hogy mekkora tagdíjat szedhetnek be a kamarák. Az éves összeget a mindenkori minimálbér bizonyos százalékában határoznák meg: ez az orvoskamaránál 30 százalék, a gyógyszerészeknél 30-60 százalék, a szakdolgozóknál 18 százalék lenne.
A másik pont személyesen is érinti a kamarai elnököket. A törvényjavaslat maximálná a fizetésüket, azaz lenne olyan, akinek emiatt csökkenne a javadalmazása. A szöveg szerint a kamarai elnökök fizetése a jövőben nem lehet magasabb a legmagasabb kormánytisztviselői fizetésnél. Ez legfeljebb a helyettes államtitkári díjazásnak felel meg, ami közel havi bruttó 750 ezer forint, de a kamara megállapíthat ennél alacsonyabb díjazást is.
"Nem számoltam utána, hogy ez a pont engem hogy érintene, de itt nem az én fizetésemről van szó - mondta kérdésünkre Éger István. - A kamarák döntő részben nem közpénzből gazdálkodó testületek, ezért ragaszkodunk a gazdasági önállóságunkhoz. Nem értjük, miért van szükség törvényben meghatározni a vezető tisztségviselők fizetését és a tagdíjakat, ezek ugyanis a kamarák belső szabályozását érintő kérdések."
Az egyeztetésen ez a kérdéskör talán az indokoltnál valóban nagyobb szerepet kapott, a szabályozásnak azonban nem ez a hangsúlyos eleme, a cél az egészségügyi dolgozókkal való együttműködés új rendszerének megteremtése, illetve a régi bizalmi viszony mielőbbi helyreállítása - válaszolta kérdésünkre az egészségügyi államtitkárság sajtóirodája.
Az államtitkárság indoklása szerint a szakmai kamarák számos közfeladatot látnak el, amelyek ellentételezésére állami támogatást is kapnak. A tárca álláspontja szerint a kamaráknak mind költségvetési, mind pedig tagdíjbevételeik felhasználásakor a költséghatékonyságra és a célszerűségre kell törekedniük különösen a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben.
“Az elmúlt időszakban bizonyítottuk, hogy a költségvetési szférában a kormányzat a vezetői jövedelmek racionalizálását komolyan gondolja, alapvető célunk egy szerény állam kialakítása, amely a megtakarításokat magán kezdi el, és hasonló magatartást vár el a magánszféra szereplőitől is” - közölte az államtitkárság.
A szakmai kamarák alapvetően önszabályozó köztestületek, amelyek működésének a törvény csak a legszükségesebb kereteit határozza meg. A kamarai tisztségviselők díjazásának kérdése a fenti okoknál fogva ilyen alapvető szabályozási elemnek minősül, válaszolta a tárca.
A törvényjavaslat visszaállítja a kötelező kamarai tagságot, így ha életbe lép, hivatása gyakorlásához minden orvosnak, gyógyszerésznek, szakdolgozónak ismét kamarai tagnak kell lennie. A tárca szerint a kamarai tagdíjak összegének korlátozására a sajnálatosan alacsony jövedelmű egészségügyi dolgozók miatt van szükség, s a szabályozás az ő érdekeiket védi. Figyelemmel kell lenni arra is, hogy a kötelező tagság visszaállítása ne jelentsen súlyos terhet azoknak, akik most nem tagjai a kamaráknak.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora
A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.
március 22., 15:18
- Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik
Főleg az, hogy mit esznek.
március 22., 15:52
- Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten
A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.
március 22., 17:21
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel
Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.
március 22., 18:45
- Belföld
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?
A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.
március 22., 19:42
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Belföld
Több ezer adag kábítószert foglaltak le a rendőrök
A dílerek 2024 eleje óta üzleteltek a városban és környékén.
március 22., 17:27
- Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben
Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.
március 22., 15:07
- Belföld
A bíróság elítélte a képviselőt, aki újraindul, miközben az egyik fő szereplő hiányzik
Összecsapás közeleg.
március 22., 13:34
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Belföld
Lecsapott a Nemzeti Védelmi Szolgálat, három körözött férfi került rendőrkézre
Videó is készült az elfogás pillanatairól.
március 22., 13:22
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért
Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.
március 22., 11:21
- Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása
Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.
március 22., 12:10
- Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette
Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.
március 22., 10:22
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Belföld
Udvari bohócok, letolt nadrág, szafariban nevelkedő zebrák – üzenetet küldött Magyar Péter Orbán Viktornak
A Tisza Párt elnöke szerint a kormányfő egy csodafegyverre vár.
március 22., 10:56
- Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket
Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.
március 22., 12:24
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Belföld
Kocsis Máté új szabályt hozna arra, hogy külföldről ne lehessen médiafelületet finanszírozni
A Fidesz frakcióvezetője szerint több felületen is finanszírozhattak „kormányellenes tevékenységet”.
március 22., 11:53
- Belföld
Otthonában gyilkoltak meg egy ráckeresztúri nőt
A nyomozás jelenleg is folyamatban van.
március 22., 19:05
- Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben
A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott
március 22., 15:54
- Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében
Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.
március 22., 20:09
- Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen
Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.
március 22., 20:42