Nem vagyok megosztó figura

2010.04.26. 00:07
Az aktív fideszesből passzív jobbikossá vált Molnár Oszkár lesz az egyetlen független képviselőjelölt a következő parlamenti ciklusban. Az edelényi körzetben a romák és a nem romák is elsősorban a roma édesanyák csakis szerinte létező, szándékos magzatkárosítási gyakorlatának hangoztatásáról ismerik. Molnár Oszkárral választási győzelme után beszélgettünk.

Ön szerint min múlt a győzelme?

Több összetevője van. A Jobbik jelöltje, Miklós Árpád visszalépett. De belejátszott az is, hogy a fideszes jelölt és a stábja egy hihetetlen lejáratókampányt folytatott ellenem, főleg a második fordulóban.

Már csak az iroda a Fideszé

Daher Pierre elismerte a vereségét, egyben azt is bejelentette, hogy bíróságon fog elégtételt venni azokért a hazugságokért, amik az ön és a stábja részéről a kampány során elhangoztak.

Valószínűleg az edelényi városi televízióban közvetített lakossági fórumomon elhangzottakra gondol. Az a probléma, hogy nem mindig pontosan érti, hogy mit akarok mondani. De nyugodtan jelentsen fel, én nagyon szívesen lemondok a mentelmi jogomról, és a Fidesz a kétharmadával biztos ki is ad majd az ügyészségnek és a bíróságnak.

A művelődési házban, Daher Pierre rendezvényén rengeteg nagyon csalódott roma szavazót láttunk. Ön szerint az eredmény a roma és nem roma választók közötti választóvonalat tükrözi?

Egyetlen települést hadd említsek, Szendrőládot. Ott 80 százalék a roma lakosság. A mostani feldolgozottság mellett Daher Pierre 770 szavazatot kapott, míg én 51-et.

Pontosan ezt kérdeztem. A romák tehát ön szerint sem önre szavaztak.

Így van.

Mennyire érzi magát a körzetet etnikai alapon megosztó politikusnak, figurának?

Sem megosztó politikus, sem megosztó figura nem vagyok. Engem mindenki ismer, a cigány társadalom is, és ők is elfogadnak, még ha az eredmények most nem is ezt mutatják.

MIt szól a győzelmének ahhoz az olvasatához, hogy Magyarországon még egy kétharmados többséget elérő párt jelöltjével szemben is győzni lehet kellően súlyos romaellenes kijelentésekkel?

Olyan jelölt tudja ezt megtenni, aki azt az igazságot meri kimondani, amit a választókerületében mindenki ismer. Ha hiszi, ha nem.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban

A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.

21 perce

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni

Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.

március 19., 17:20

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten

Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.

március 19., 11:55

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Címlapon
A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

A kormány törvényt módosítana Varju László ügye után

Orbán Viktor szerint ezekre a helyzetekre jogi megoldást kell találni.

41 perce

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren

Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.

március 19., 11:19

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Címlapon
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról

A címvédőnek sem tetszett az elhatározás.

2 órája