Beviszik a fura gyerekeket

„Azt gondoltam, hogy ilyen súlyos lesz meg csúnya, de amikor megjött, kicsit megkönnyebbültem” – magyarázza egy alsós fiú azon a filmen, ami a Mindenkinek Becsengettek programot népszerűsíti. A programot Kisari Károly kezdte szervezni, aki a Down Egyesület alapítója is, és az egészet azért csinálja, mert van egy Down-szindrómás gyereke.

A tavaszra hat magyaroroszági, egy partiumi és egy kárpátaljai városra kiterjedő programban három hónapon át heti két alkalommal sérült gyerekeket visznek be egy normál osztály rajz- vagy énekórájára. Ott együtt készülnek valami művel vagy előadással, amit a végén előadnak a szülőknek.

A program elsősorban a jövőnek szól: hogy kedvet csináljon a tanároknak és a szülőknek az integrációhoz, vagyis a „sajátos nevelési igényű” (gyógypedagógus szlenggel élve SNI-s) gyerekek normál osztályba iratásához.

Együtt jobb

Pénteken, a Fogyatékkal Élők Világnapján különböző iskolák és szervezetek képviselői írtak alá egy közös nyilatkozatot, amiben kifejezik, hogy minden gyereknek a hozzá legközelebb eső iskolába kellene járnia, ahol úgy törődnek vele, ahogy arra szüksége van.

Hosszan bizonyították, hogy ez az integrációs módszer miért jó mindenkinek. A fogyatékkal élő gyerekek családja nem érzi stigmatizáltnak magát és gyerekeik sokkal jobban fejlődhetnek egy rendes osztályban, mintha össze vannak zárva egymás között. Az ország sok településén amúgy sincs elérhető közelségben speciális iskola. Az egészséges gyerekek pedig türelmet és megértést szívhatnak magukba.

A módszerhez persze szakképzett pedagógusok kellenek, és rugalmas közoktatási rendszer. Ahol az iskola és a tanár képes azt biztosítani, hogy egy tanórán különböző feladatokat oldjanak meg a különböző képességű gyerekek.

Hogy a módszer nagyon jól működhet, azt Lányi Marietta, a Gyermekek Háza nevű iskola vezetője bizonyította saját tapasztalataival. Iskolájában 1993 óta minden osztályban van három fogyatékkal élő gyerek, akik együtt tanulnak a többiekkel, úgy, hogy a különösen tehetségesek is megtalálják a nekik való feladatokat.

Politikai játszma a háttérben

A közös nyilatkozat aláírására fővédnöknek meghívták Pokorni Zoltán fideszes parlamenti képviselőt, az országgyűlés oktatási bizottságának elnökét. Pokorni azonban az utolsó pillanatban lemondta részvételét, bár megígérte, hogy utólag aláírja a papírt.

Pokorni aláírása és távolmaradása azért nagyon érdekes, mert a mostani, Hoffmann Rózsa (KDNP) államtitkár vezette oktatási kormánypolitika nincs elragadtatva az integráció ötletétől.

A pénteki aláíráskor a résztvevők tartózkodtak ugyan a politizálástól, és újságírói kérdésekre is óvatosan csak annyit mondtak, hogy bíznak a kormány támogatásában.

Azonban a témára érzékeny szakértők a háttérben arról beszélgettek, hogy nem túl megnyugtató a helyzet. Egyesek szerint Pokorni kiállását az integráció mellett Hoffmann akár még provokációként is értékelheti.

Az új közoktatási törvény még előkészítés alatt van, és a szakmának csak nagyon szűk részét, jórészt egyházi intézmények képviselőit vonták be a munkába. Azonban kiszivárgott, nem hivatalosan terjedő iratok alapján a kormány visszatérne a 80-as évek kísérletéhez, és inkább szétválasztanák az SNI-s gyerekeket a többségiektől.

Sőt a tervezet állítólag még ki is terjesztené a SNI kategóriába tartozókat a nagyon szegény családból érkező, árva, vagy alacsony iskolázottságú szülők gyermekeivel, és az ilyen gyerekeket speciális, kis létszámú osztályokban helyeznék el. A gyerekek felmérését pedig utazó bizottságokra bíznák.

Ez a módszer azonban a legtöbb gyógypedagógus szerint már a Kádár-korszakban megbukott. A szegregált osztályokban végzettek jórésze örökre a társadalom perifériáján maradt, és a komoly fejlődésre képes fogyatékkal élők nem tudtak élni a bennük lévő lehetőséggel. Ez az emberi és családi tragédiákon túl gazdasági problémákhoz is vezet: kevesebb dolgozni képes, és több eltartott embert termel ki a szegregált iskola.