Hunvald tudta, hogy lehallgatják

2010.11.15. 07:50
A Magyar Nemzet birtokába jutott nyomozati iratok szerint Hunvald György, Erzsébetváros csalással és más bűncselekményekkel vádolt volt polgármestere tudott arról, hogy lehallgatják. Hunvald párton belüli leszámolást sejtett a nyomozás mögött.

A 2009. februári letartóztatása előtt egy évvel már tudta Hunvald György, Erzsébetváros volt polgármestere, hogy lehallgatják, írja a Magyar Nemzet a birtokába került nyomozati iratokra, a lehallgatott telefonbeszélgetésekre hivatkozva. Hunvaldot és 24 társát különösen jelentős kárt okozó csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

A telefonbeszélgetések szó szerinti leiratai szerint Hunvald, akinek főpolgármesteri ambíciói is voltak, utalt az akkor már érlelődő BKV-botrányra, és azt feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet az ő lehallgatása.

"Van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb píárban, vagy bármi nála", mondta a leiratok szerint Hunvald 2008. május 7-én Máriási Károlynak, jogi tanácsadójának.

A Magyar Nemzet idéz egy telefonbeszélgetést, amelyet Zoltai Gusztávval, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége ügyvezető igazgatójával folytatott Hunvald. Hunvald panaszkodott az ügyészség nyomozására, Zoltai megígérte, hogy utánanéznek, Hunvald pedig azt mondta, "el kéne sikálni" a dolgot.

SZDSZ-es gyanúsított társa, Gál György egy alkalommal figyelmeztette Hunvaldot, hogy "Lövési van, de nagyon!... Kéne beszélgetned a nagy, a nagyfőnökkel, ilyen négyszemköztin". Erre Hunvald visszakérdezett, hogy a "legnagyobbal-e", mire Gál ezt megerősítette, írja a Magyar Nemzet.

Van olyan lehallgatott párbeszéd, amelyben Hunvald kifejezetten a nyomozóknak üzent. Azt mondta, hogy aki vele szembeszáll, azt autógumik között a tajgára fogja elvitetni, dolgoztatni vagy "medveeledelnek".

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Karácsony Gergely Ukrajna budapesti nagykövetével találkozott

Karácsony Gergely Ukrajna budapesti nagykövetével találkozott

A főpolgármester Sándor Fegyirt fogadta.

14 perce

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai

Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.

48 perce

  • Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

5 órája

  • Címlapon
Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Átalakul a különleges jogrend, megnyírják a kormány rendeletalkotási hatáskörét

Milyen lesz 2026. január 1-jétől az új különleges jogrend? Tiszta vizet öntünk a pohárba.

3 órája

  • Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül

A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.

március 17., 07:43

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében

Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.

március 17., 07:18

  • Címlapon
Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Benyújtották a 30 év alatti anyák személyijövedelemadó-mentességéről szóló törvényjavaslatot

Az intézkedés 2026. január elsejétől lépne hatályba.

53 perce

  • Belföld
Költözik a Szent Korona

Költözik a Szent Korona

Kicserélik a koronatároló vitrint.

március 17., 08:23

  • Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi

Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.

március 17., 11:34

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05