Mobilszámlái miatt gyanúsítják Szabó Zoltánt

2010.05.27. 11:52
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint illegálisan fizette a VI. kerületi önkormányzat Szabó Zoltán volt MSZP-s képviselő mobilszámláját. Azzal is gyanúsítják, hogy miután tilosban parkolt, és emiatt kerékbilincset tettek kocsijára, arra kérte a VII. kerületi jegyzőt, hogy ingyen vetesse le a zárat.

Hatmilliós kárt okozott telefonjával Szabó Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő az ügyészség szerint. Bűnsegédként elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és felbujtóként elkövetett hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.

Szabó Zoltán és ügyvédje Hollós Gábor
Szabó Zoltán és ügyvédje Hollós Gábor

A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúja szerint Szabó Zoltán volt MSZP-s országgyűlési képviselő a polgármesterként kapott telefonját 2002 után, tisztsége megszűnését követően is tovább használta 2010 januárjáig. A telefonszámot előbb jogcím nélkül, majd 2003 februárjától fiktív jogcímen használta, mivel a részére a hivatal - Hunvald György polgármester rendelkezésére - tanácsadói beosztásban biztosította a korlátlan telefonhasználatot. A főügyészség álláspontja szerint Szabó Zoltánnal a VII. kerületi önkormányzatnak sem tanácsadói, sem pedig egyéb megbízási szerződése nem volt és jelenleg sincs, ennek ellenére a polgármesteri hivatal 6,3 millió forintot fizetett ki a számlákra.

Szabó Zoltán autójával Balatonőszödre érkezik
Szabó Zoltán autójával Balatonőszödre érkezik

Szabó Zoltánt egy másik ügyben is meggyanúsították: 2009. július 17-én autójával a Budapest VII. kerület Wesselényi utca és Kazinczy utca sarkán - a KRESZ szabályainak megszegésével - az útkereszteződésben megállt és ott várakozott. A szabálytalanul parkoló autóra - az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet munkatársai kerékbilincset tettek, de a volt MSZP-s képviselő felhívta az erzsébetvárosi jegyzőt, hogy a kerékbilincset fizetés nélküli távolíttassa el kocsijáról. A jegyző másnap kérte fel a közterület-felügyelet igazgatóját, hogy szereltesse le a bilincset. Az igazgató rögtön ezután, a körülmények minden további vizsgálata nélkül utasítást adott a kerékbilincs leszerelésére. Szabó Zoltán a telefon-ügyben vallomást tett, a kerékbilincs-ügyben azonban megtagadta ezt. A gyanúsítások ellen pedig panasszal élt.

A főügyészség tájékoztatása szerint a telefon-ügyben Hunvald Györgyöt is meggyanúsították, őt jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, a parkolási ügyben pedig a jegyző ellen indult eljárás felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés miatt. Az Erzsébetvárosi Közterület-felügyelet igazgatóját hivatali visszaélés miatt hallgatták ki korábban gyanúsítottként. Mindannyian tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

NAV: Tilos az Elf Bar és az ahhoz hasonló ízesített dohánytermékek forgalmazása

Már az általános iskolákban is megjelent az ízesített dohánytermék.

március 18., 13:25

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

A szülők szerint szándékosan tenné tönkre az iskolát a tankerület

Új hely, új név, új szabályok lennének szeptembertől.

58 perce

  • Címlapon
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

2 órája

  • Címlapon
Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Itt van Varga Mihály első elsöprő döntése, pillanatokon belül megszólal az új jegybankelnök

Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.

21 perce

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

6 órája

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Belföld
Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Hende Csaba módosító javaslatot nyújtott be, változhat a tüntetések bejelentése is

Alaposan résen kell lennie annak, aki a gyülekezési törvény változásai után demonstrációt jelent be.

március 18., 07:10

  • Belföld
A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

A kormány kérés nélkül engedélyezte a fővárosnak Rákosrendező megvásárlását

Karácsony Gergely főpolgármester már garanciát is vállalt a 30 milliárd forint kifizetésére.

március 18., 11:39

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Címlapon
Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

Direkt36: Magyar Péter be akart kerülni az Orbán-kormányba és el akart indulni Karácsony Gergely ellen

A Tisza vezetője megkérdezte Gulyás Gergelytől, miért nem belőle lett miniszter a felesége helyett.

2 órája

  • Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárgott üzenetekben

Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.

5 órája

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Több baleset történt az M0-s autóúton, torlódás alakult ki

Nagy a forgalom a főváros felé vezető utakon.

március 18., 07:35

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Elfogtak egy emberöléssel gyanúsított 19 éves férfit Budapesten

Egy 65 éves állampolgárral végzett.

március 18., 12:32

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51