Az MSZP komolyan elvenné Hunvald pénzét

2009.11.16. 08:00
Új ciklus kezdődik a héten a parlamentben, napirendre kerül például a szabálysértési törvény módosítása, hogy végre tényleg eljárhasson a rendőrség a húszezer forintnál kisebb értékre elkövetett lopások ügyében. A kormány átalakítaná a magánnyugdíjrendszert, és változhatnak a munkaügyi szabályok is.

Mivel a múlt héten több törvényjavaslatot is végleg elfogadtak, hétfőn új ciklus kezdődik a parlamentben. A napirendre kerülő javaslatok közül a legpikánsabb feltétlenül a nem túl izgalmas című, "Egyes munkaügyi tárgyú törvényeknek az előzetes letartóztatás miatti távolléttel összefüggő módosításáról" szóló javaslat, amit az egyszerűség kedvéért hívjunk Hunvald-törvénynek.

Aki börtönben van, igazoltan van távol

A Hunvald-törvény pikantériáját az adja, hogy szocialista képviselők kezdeményezték. Nemrégiben a VII. kerületi képviselőtestület úgy döntött, hogy csak azért, mert polgármesterük, Hunvald György hónapok óta előzetes letartóztatásban van, még nem veszti el jogosultságát a fizetésére. Ha a szocialisták javaslatát elfogadnák, akkor viszont már igen.

A javaslat briliánsan logikus érvelése szerint ha valaki előzetes letartóztatásban van, az "elháríthatatlan ok miatt nem tud megjelenni a munkahelyén", ergo csak ezért nem rúghatják ki az állásából, de az új szabályozás szerint az előzetes letartóztatás idejére "díjazás nem jár".

Hunvald őrízetben
Hunvald őrízetben

Több pénzt akarnak

Szintén van némi pikantériája a szocialista Göndör István képviselő javaslatának "Az egyes képviselői juttatások és kedvezmények megszüntetéséről szóló 2009. évi LXV. törvény módosításáról". Miután a parlamenti képviselők a költségtérítési botrányok lázában sikeresen úgy szabályozták magukat, hogy egy kicsivel még több pénzre is jogosultak lettek, mint addig, Göndör most úgy gondolja, hogy munkavégzésük érdekében még további juttatásokra kellene jogosulttá válniuk. Egy új pont beillesztésével a választókerületi pótlék megállapításánál akár a képviselői alapdíj kétszeresét is figyelembe vehetnék, azaz akár száz százalékkal is megemelhetnék a pótlékot. A munkatársaikat pedig az illetményalap hétszereséig terjedő összegben cafetéria-juttatásokkl is díjazhatnák, a fedezetet az Országgyűlés (azaz végső soron adófizető olvasóink) állnák.

Nyugdíjreform, egyszerűsített foglalkoztatás

A legpikánsabbak után vegyük a legtávlatosabb törvényjavaslatokat, amelyek a parlament elé kerülnek. Megkezdődik a magánnyugdíjrendszer kialakítása, a nyugdíjpénztárak nyugdíjbiztosítókká alakítása. A törvény indoklása szerint a jelenlegi rendszerben tényleges tulajdonos nélkül működnek a magánnyugdíjpénztárak, működésük átláthatatlan, a döntéseket maguknak a tagoknak kellene meghozniuk.

"Az intézményrendszer átalakítása egyértelművé teszi a mögöttes pénzügyi intézmény döntési jogkörét és felelősségét. Ennek következtében az újjáalakult magánnyugdíj-intézményt, melynek javasolt megnevezése a nemzetközi gyakorlat figyelembevételével „magánnyugdíjbiztosító részvénytársaság” lesz, a tulajdonosok csak fokozott biztonsági eszköztár alkalmazásával működtethetik" - áll az Oszkó Péter pénzügyminiszter jegyezte javaslat általános indoklásában. Akit érdekelnek a részletek, itt elolvashatja a törvényjavaslatot és a részletes indoklást is, .pdf-ben.

Sokakat érintő és, mint azt a neve is jelzi, az életet jelentősen egyszerűsítő javaslat az "egyszerűsített foglalkoztatásról" szóló. A lényeg, hogy a jövőben az alkalmi munkavállali könyvvel történő foglalkoztatás helyébe egy új, egyszerűsített adminisztrációval létesíthető munkaviszony lép. A papíralapú regisztrációt elektronikus váltaná fel, egyben csökkenteni kívánják a visszaélések számát is. Nem mellékes körülmény, hogy a rendszer egyszerűsítése egyben a legális foglalkoztatás növekedéséhez is vezethet, ami feltétlenül előnyös egy gazdasági válság idején. (A javaslat .pdf-ben itt.)

Nyugdíjas rendőrök és a szabálysértési értékhatár

Két törvényjavaslat is a kormány tízpontos közbiztonsági csomagjához kapcsolódik. Egyrészt meg kívánják teremteni a nyugállományú rendőrtiszteknek a lehetőséget, hogy nyugdíjuk megtartása mellett minimálbérért újra munkába állhassanak a rendőrségnél. Az ORFK előzetes felmérése szerint országszerte akár 130 nyugdíjas rendőr is "komolyan megfontolná" az újbóli munkábaállást, ha már pontosan ismeri a törvényi feltételeket.

A másik javaslat a szabálysértési törvény módosítása. A kormány korábban hangzatos sikerként kommunikálta, hogy a büntető törvénykönyv módosításával már a húszezer forint értékhatár alatti lopások is bejelenthetőek lettek a rendőrségen. Az ORFK megkeresésünkre örvendezése mellett kifejtette, hogy mindez a szabálysértési törvény módosítása nélkül halottnak a csók, hiszen hiába jelenti be bárki a szabálysértési összeghatárra elkövetett lopásokat a rendőrségen, ha törvényi háttér híján a rendőrök nem járhatnak el az ügyben. Ezt a hiányosságot pórolhatja a szabálysértési törvény ezirányú módosítása.

Kétharmados kísérletek

A kormány emelletta nyugdíjtörvényt is módosítaná. Egyrészt tovább szigorítanák a korengedményes nyugdíj szabályait - csak az mehetne így nyugdíjba, aki nyugdíjazása idején ténylegesen nem dolgozoik -, másrészt eltörölnék a nyugdíj melletti munkavégzésnél a fizetési korlátot, mivel az a tapasztalatok szerint legfeljebb a szürke- és a feketegazdaság felé terelte a munkavégzőket.

A kormány kísérletet tesz egy alkotmánymódosításra - melynek értelmében a jövőben államigazgatási szerrvek és kormányhivatalok vezetői is törvény erejű rendeleteket hozhatnának, valamint megkezdődik a munkaügyi tárgyú törvények módosításának vitája is, ahol több esetben is a jelenlévő parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára van szükség a módosításhoz.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Halálra gázolt a vonat egy embert Gödöllőn

Halálra gázolt a vonat egy embert Gödöllőn

A vonat utasait más járatokkal szállították tovább.

február 10., 15:23

  • Belföld
Feltörték a közmédia YouTube-csatornáját, kriptoelőadások váltották a híradókat

Feltörték a közmédia YouTube-csatornáját, kriptoelőadások váltották a híradókat

Az M1 tartalmai helyett a Ripple Labs pénzügyi techvállalat videói jelentek meg az oldalon.

február 10., 12:32

  • Belföld
Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz

Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz

Orbán Viktor alig néhány nappal évértékelője előtt ad iránymutatást párttársainak.

február 10., 15:10

  • Belföld
Orbán Viktor szerint őrületes pénzek mozdulhattak meg a kormány megbuktatására

Orbán Viktor szerint őrületes pénzek mozdulhattak meg a kormány megbuktatására

A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.

február 10., 12:36

  • Belföld
Komoly egészségügyi kockázatot rejtő kórokozók lehetnek a nyers tejben

Komoly egészségügyi kockázatot rejtő kórokozók lehetnek a nyers tejben

Az ultrahőkezelt tejek vizsgálatával próbálják azonosítani a potenciális veszélyforrásokat.

február 10., 17:04

  • Belföld
Karácsony Gergely bejelentette, hogy indulhatnak a metróbuszok Budapesten

Karácsony Gergely bejelentette, hogy indulhatnak a metróbuszok Budapesten

Szentkirályi Alexandra szerint még a Városházán is érzik, hogy ez nem nagy teljesítmény.

február 10., 15:45

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

tegnap, 19:49

  • Belföld
Berlinben fogták el a Motherless-ügy elkövetőjét

Berlinben fogták el a Motherless-ügy elkövetőjét

A nőkről készült képeket egy magyar férfi tölthette fel.

február 10., 13:00

  • Belföld
Mindent ellepő, rendszerszintű korrupcióról ír Deutsch Tamás

Mindent ellepő, rendszerszintű korrupcióról ír Deutsch Tamás

Kifakadt a magyar kormány európai parlamenti képviselője.

február 10., 17:42

  • Belföld
Felbolygatta a roma közéletet egy petíció, veszélyes kezdeményezés kerülhet az Országgyűlés elé

Felbolygatta a roma közéletet egy petíció, veszélyes kezdeményezés kerülhet az Országgyűlés elé

Amnesztia helyett a roma szervezetek szerint csak romaellenesség jöhet.

február 10., 11:39

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

tegnap, 19:02

  • Belföld
Koltay András: Eltér a sajtószabadság jogi és morális felfogása

Koltay András: Eltér a sajtószabadság jogi és morális felfogása

Az online platformok szabályozása és a mesterséges intelligencia térnyerése a médiahatóságot is új kihívások elé állítja.

február 10., 18:22

  • Belföld
Most tetőzik az évtized influenzajárványa

Most tetőzik az évtized influenzajárványa

Minden harmadik felnőtt és minden második gyerek beteg.

február 10., 12:02

  • Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét

A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.

február 10., 07:24

  • Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát

A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.

február 10., 07:43

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

tegnap, 17:24

  • Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik

Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.

tegnap, 21:41

  • Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Elhárították a hibát a paksi atomerőműben

Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.

február 10., 09:35

  • Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen

Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.

tegnap, 19:21

  • Belföld
Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Százmilliókra perelte az Esztergomban felrobbantott kommandós családja a TEK-et

Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.

február 10., 09:35

  • Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket

Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.

február 10., 10:47

  • Címlapon
Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

Budapesten forgatott film vitte a legfontosabb elismeréseket a BAFTA-díjátadón

A legjobb férfi főszerepért járó kitüntetést Adrien Brody kapta.

tegnap, 22:18

  • Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról

A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.

február 10., 09:33

  • Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak

Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.

február 10., 10:24

  • Belföld
Több métert zuhant egy férfi építkezés közben, mentőhelikopterrel vitték kórházba

Több métert zuhant egy férfi építkezés közben, mentőhelikopterrel vitték kórházba

A 45 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.

február 10., 15:53

  • Belföld
170 fát vágnak ki a XII. kerületben védett természeti területen

170 fát vágnak ki a XII. kerületben védett természeti területen

Megadta az engedélyt a főváros, jöhetnek a láncfűrészek.

február 10., 16:54

  • Belföld
Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet

Emberölési kísérlettel vádolják a bőnyi iskolai késelőt, hosszú időre javítóintézetbe kerülhet

Előre kitervelten, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, ami súlyosbítja a helyzetet.

február 10., 10:07