Több polgárőrt és kamerát ígér Bajnai
További Belföld cikkek
- Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
- A Honvédelmi Minisztérium szerint Ruszin-Szendi Romulusz sértettségből állt be a Tisza Pártba
- Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
- „Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
- Meghalt Krupp Béla, a Népszabadság egykori fotósa
Rend és biztonság néven tízpontos közbiztonsági intézkedéscsomagot jelentett be Bajnai Gordon a Rendőrtiszti Főiskola tanévnyitóján.
![III. kerületi polgárőrök](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/109/1093/10937/1093755_83a99fdbec46b8e0fab847a2a1ef598c_wm.jpg)
A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a program az alábbi elemekből áll:
1. Szerződéses rendőrök szolgálatba állítása
Lehetővé válik, hogy korábban (legalább 2 éve) a testületet elhagyott rendőrök nyugdíjuk megtartása mellett a minimálbér összegének megfelelő díjazásért visszajöjjenek a rendőrséghez és – elsősorban helyben, a kisebb településeken, falvakban – szolgáljanak tovább.
2. 50 százalékkal több rendészeti középiskolás
A rendészeti képzés átalakításával a tanulók több időt töltenek majd közterületen, októbertől 3 hónapot, jövőre pedig összesen 6 hónapot lesznek utcán, és ezzel összesen ezer rendőrrel több lesz az utcákon. Idén kétszázzal, a jövő év elején, keresztféléves képzéssel pedig újabb kétszáz fővel emelik meg a szakközépiskolában tanulók számát.
3. Létrejön a településőrség
A jövőben több szerep juthat az önkormányzatok rendészeti tevékenységének. Lehetővé válik, hogy állami eszközökkel, központi forrásból támogatva az önkormányzatok saját településrendészetet hozzanak létre. A településőrök munkájuk során szorosan együttműködnek a rendőrséggel, tevékenységüket az önkormányzatok irányítják. Segíthetik a közterület-felügyelők munkáját, ezzel 2010 végéig megháromszorozzák a közterület-felügyeletben részt vevők számát.
4. Be lehet jelenteni a kis értékű lopásokat
A jövőben a kis értékű lopások, szabálysértések ügyében a rendőrségnél is lehet bejelentést tenni, de az eljárást továbbra is a jegyző folytatja le. A hatékonyabb felderítés érdekében a jegyzőnek több embere lesz, a településőrrel megerősítve képessé válik arra, hogy a szabálysértésekben eljárjon. A településőrt, illetve a faluőrt kvázi közreműködőként venné igénybe, akik az egyszerűbb eljárási cselekményeket elvégeznék. Bevezetik a szabálysértési nyilvántartást. A visszaeső, sorozat-tolvajok esetében a jelenleginél sokkal szigorúbb büntetés jár.
5. Háromszor annyi támogatást kapnak a polgárőrök
2010-ben háromszorosára növelik a 80 ezer polgárőr támogatását. Jövőre további jelentős központi támogatást kap a Polgárőrség. Egyúttal megváltozik a támogatás formája is: a központi támogatás mellett ősztől megállapodás alapján azoknak a polgárőr szervezeteknek juttat a kormány közvetlen támogatást, melyek a helyi rendőrséggel közösen kialakított és előre meghatározott közterületi járőrözéseket hajtanak végre.
6. Megduplázzák a térfigyelő-kamerát számát
Az ehhez szükséges, mintegy másfél milliárd forintnyi uniós forrás már a nyáron, illetve ősszel az önkormányzatok rendelkezésére áll.
A rendőrség által leginkább indokoltnak tartott területeken a rendőrség több száz kamerát maga szerel fel és helyez üzembe legkésőbb 2010 tavaszáig. Több száz már felszerelt térfigyelő kamera képét a rendőrségi rendszerekhez csatolják még az idén.
7. Plusz 600 milliót kap a Nemzeti Nyomozó Iroda
Idén több mint 200, jövőre több mint 410 millió forinttal megerősíti a kormány a Nemzeti Nyomozó Iroda személyi és technikai kapacitását.
8. Segítik a romák rendőrré válását
Ötszörösére emelkedik a roma rendőr-ösztöndíjasok száma. A középiskolás roma fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében 1996 óta működő pályázati rendszer bővítésével a mai 60 ösztöndíjas hely száma ötszörösére 300 főre nő.
9. Konfliktus-megelőző képzések a rendőrségen
Új képzési programok indulnak a tiszthelyettesi állomány mediatív, konfliktust megelőző és kezelő szerepének tanítására.
10. Új rendőri szolgáltatás: közbiztonsági tanácsadás
Külön kezdeményezés indul azzal a céllal, hogy a rendőrök közbiztonsági tanácsot is adjanak a hozzájuk fordulóknak, nemcsak és kizárólag vagyonvédelmi kérdésekben, hanem más egyéb gondok megoldásában; például gyermekelhelyezés, családon belüli erőszak, iskolai problémák, kábítószer-problémák.
Fidesz: Több rendőr helyett üres duma
A Fidesz szerint a kormány több rendőr helyett "üres dumával" szeretné az embereket megnyugtatni - reagált a kormányfő szavaira a Fidesz a helyettes szóvivője. Bajnai Gordon rendőrtiszti főiskolán elmondott beszéde erőtlen, gyenge és semmitmondó volt - tette hozzá Cser-Palkovics András.
Kijelentette, hogy a kormányfő kijelentései nem alkalmasak az emberek biztonságának garantálására, de a rendőri állomány egzisztenciális problémáinak megoldására sem. A miniszterelnök által bejelentett csomagról azt mondta, hogy pár százmillió forinttal csak eltakarni lehet a bajt, de a valódi problémákat nem lehet megoldani.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Halálra gázolt a vonat egy embert Gödöllőn
A vonat utasait más járatokkal szállították tovább.
február 10., 15:23
- Belföld
Feltörték a közmédia YouTube-csatornáját, kriptoelőadások váltották a híradókat
Az M1 tartalmai helyett a Ripple Labs pénzügyi techvállalat videói jelentek meg az oldalon.
február 10., 12:32
- Belföld
Komoly egészségügyi kockázatot rejtő kórokozók lehetnek a nyers tejben
Az ultrahőkezelt tejek vizsgálatával próbálják azonosítani a potenciális veszélyforrásokat.
február 10., 17:04
- Mindeközben
Ábel Anita a Hajdú Péterrel való kapcsolatáról: Ő nekem olyan, mint egy régi gyerekkori barát
tegnap, 21:32
- Mindeközben
Barnai Judit: Pontosan érezzük, hogy aminek kezdete van, annak bizony vége is lesz
tegnap, 20:02
- Belföld
Berlinben fogták el a Motherless-ügy elkövetőjét
A nőkről készült képeket egy magyar férfi tölthette fel.
február 10., 13:00
- Belföld
Balatonfüreden tartja kihelyezett frakcióülését a Fidesz
Orbán Viktor alig néhány nappal évértékelője előtt ad iránymutatást párttársainak.
február 10., 15:10
- Belföld
Orbán Viktor szerint őrületes pénzek mozdulhattak meg a kormány megbuktatására
A Facebookon jelentkezett a miniszterelnök.
február 10., 12:36
- Belföld
Karácsony Gergely bejelentette, hogy indulhatnak a metróbuszok Budapesten
Szentkirályi Alexandra szerint még a Városházán is érzik, hogy ez nem nagy teljesítmény.
február 10., 15:45
- Belföld
Egy BMW-sofőr úgy rángatta a kormányt az M0-s autópályán, mintha a GTA-ban lenne
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
február 10., 06:07
- Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén
Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.
tegnap, 19:49
- Mindeközben
Selena Gomez vőlegénye nem mindennapi ajándékkal rukkolt elő a szerelmesek napján
tegnap, 17:02
- Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak
„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől
Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.
tegnap, 19:53
- Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.
tegnap, 17:24
- Mindeközben
Berki Mazsi: Fiatalabb koromban spórolós voltam, beosztottam a keresetemet és nem költöttem butaságokra
tegnap, 14:00
- Belföld
Egy éve bukott bele a kegyelmi ügybe Novák Katalin, távozása így alakította a magyar politikát
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
február 10., 07:43
- Belföld
Mindent ellepő, rendszerszintű korrupcióról ír Deutsch Tamás
Kifakadt a magyar kormány európai parlamenti képviselője.
február 10., 17:42
- Belföld
Most tetőzik az évtized influenzajárványa
Minden harmadik felnőtt és minden második gyerek beteg.
február 10., 12:02
- Belföld
Kettészakad az ország, nyugaton borúval, keleten derűvel indul a hét
A levegőminőség alapvetően kedvezően alakul.
február 10., 07:24
- Belföld
Kocsis Máté: hosszú évekig fizettek amerikai dollárokból szélsőbaloldali aktivistákat és újságírókat
A Fidesz frakcióvezetője szerint Donald Trumpék a magyar ügynökújságírókat is leleplezik majd.
február 10., 17:49
- Belföld
A farsangi jelmezek miatt tett közzé figyelmeztetést a fogyasztóvédelem
Sok a visszaélésre alkalmas, veszélyes termék.
február 10., 10:41
- Címlapon
The Guardian: a hétfői párizsi csúcson Ukrajna automatikus NATO-tagságáról tárgyalnak majd
tegnap, 05:56
- Belföld
Több mint száz szülő indított pert a védőoltások ellen Magyarországon
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
február 10., 08:24
- Belföld
Váratlan fordulat: rengetegen jelentkeztek pedagógusnak
Fontos határidő közeleg minden felvételizőnek.
február 10., 10:24
- Belföld
A Publicus Intézet megmérte, mit gondolnak a magyarok Washington szankciójáról
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
február 10., 09:33
- Belföld
Bombafenyegetést kapott az általános iskola Tápiószelén, lezárták a környéket
Kiürítették az épületeket, robbanószert nem találtak.
február 10., 10:47
- Belföld
Elhárították a hibát a paksi atomerőműben
Vasárnap állt le az atomerőmű egyik blokkja.
február 10., 09:35
- Címlapon
Megnézte, nem éhes-e a három hónapos kisfia, ekkor vette észre, hogy nem lélegzik
Hiába próbálták újraéleszteni, nem tudták megmenteni az életét.
tegnap, 21:41
- Belföld
Rejtélyes sírokat keresnek a szegedi Dóm téren
A Tisza-parti város mediterrán hangulatú placcának macskakövei alatt egy középkori temető bújik meg.
február 10., 11:34
- Mindeközben
Csak vintage ruhákat hord ez a 13 éves lány - Mia úgy él, mintha 100 évvel ezelőtt lenne
tegnap, 09:30
- Belföld
Több métert zuhant egy férfi építkezés közben, mentőhelikopterrel vitték kórházba
A 45 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett.
február 10., 15:53
- Belföld
170 fát vágnak ki a XII. kerületben védett természeti területen
Megadta az engedélyt a főváros, jöhetnek a láncfűrészek.
február 10., 16:54
- Címlapon
Buldoggá gyúrta magát, hogy aztán brutális játszmába kezdjen
Az Ezer bokszütés londoni premierjén jártunk.
tegnap, 19:21