szerző:
Oroszi Babett
Tetszett a cikk?

Több hivatalos dokumentumot is leadtak az elmúlt időszakban a cégbíróságra, amelyek közelebb visznek ahhoz, kié lesz a néhai Andy Vajna vagyona. Mivel eltűnt az eredeti végrendelet, így az örökös: Vajna Tímea.

A közjegyző az örökhagyó hagyatékát öröklés jogcímén, az (sic) törvényes öröklés rendje szerint teljes hatállyal átadja:

1/1-ed arányban Vajna Tímea az örökhagyó házastársa részére.

Ez az egyik legfontosabb mondat azokban a dokumentumokban, amelyeket az elmúlt időszakban adtak le a cégbíróságra, és amelyben a Vajna-hagyatékról van szó. Az AV Perfect nevű cég iratait böngésztük, így bukkantunk rá az iratra.

A dokumentumból kiderül, hogy bár Vajna 2018. március 7-én végrendeletet írt, annak eredeti példánya “nem volt fellelhető”, a hagyatéki tárgyaláson eredeti példány nem került bemutatásra, a felek a hagyatéki tárgyaláson nem rekonstruálták a végrendeletet, ezért azt a közjegyző a hagyatéki eljárás során figyelembe venni nem tudta. 

 "A közjegyző a hagyatéki eljárásban elhangzott nyilatkozatok és a rendelkezésre álló iratok alapján a rendelkező részben írtak szerint állapította meg az örökhagyó hagyatéki vagyonát és a hagyatéki tartozásokat. Az örökhagyó hagyatékából az örökhagyó házastársa az őt megillető örökrészre igényt tartott, a hagyaték átadását a törvényes öröklés rendje szerint kérte. A fénymásolatban rendelkezésre álló végrendeletben végrendeleti végrehajtóként kijelölt személy az eljárásban az öröklés rendjét nem vitatta. Az örökhagyó házastársának az örökhagyó hagyatékával szemben házastársi vagyonközösségi igénye nem volt” - írják a dokumentumban. 

Hagyatéki vagyonként az AV Perfect nevű céget határozzák meg, amelynek értéke 123 millió 376 ezer dollár (mai árfolyamon 37,3 milliárd forint). A többi hagyatéki vagyonhoz nincs érték írva. Ezek többek között a következők:

  • az AV Holdings nevű cég
  • egy Bentley
  • három bankszámla
  • egy 1994-ben létrejött produceri szerződésből származó díjazás 
  • műkincsek.

Vannak hagyatéki tartozások is, az AVI Jersey Limited, továbbá a Cinergi Pictures felé. Azt nem tudni, hogy ezek mekkora értéket képviselnek. 

Az AV Perfectről sem lehet sok mindent tudni, csupán annyit, hogy tavaly tulajdonos lett az offshore Cinergi nevű cégben, amely birtokolja többek között a Rádió 1-et, a kaszinókat, a Nobu luxuséttermet, résztulajdonos továbbá Vajna Tímea egyes vállalkozásaiban, például a fánkos cégben. Az AV Perfect pedig a dokumentumok szerint október 1-én Vajna Tímeáé lett. 

hvg.hu

Ha csak a 123 millió dolláros vagyont nézzük, akkor Vajna Tímea ezzel - a Napi.hu leggazdagabb magyarokat felsoroló listájának adataiból kiindulva - a 31. leggazdagabb magyar lett, éppen megelőzve Orbán Viktor vejét, Tiborcz Istvánt. Végösszeget ugyanakkor akkor lehet mondani, ha kiderül, hogy mekkorák az iratban feltüntetett tartozások. 

Andy Vajna hagyatékáról korábban ebben a cikkben írtunk bővebben:

Andy Vajna öröksége: a megválaszolatlan tízmilliárdos kérdés

Andy Vajna halála után a NER hivatalosan is kipucolta a padlás egy részét: a TV2, a csatorna műsoridejét értékesítő atmedia és a tévének műsorokat gyártó IKO egyaránt Mészáros Lőrinc bizalmasához került, a kaszinókról és a többi cégről viszont nem lehet tudni semmit, a Vajna-birodalom ezen része ugyanis egy offshore vállalkozásban végződik.